Örüljünk neki vagy bosszankodjunk? Felemás érzések kavarogtak a szurkolókban és a szakemberekben is a labdarúgó-válogatott szombati, dublini 2-2-es mérkőzése kapcsán, hiszen az írek ellen idegenben nem rossz eredmény az iksz, de csalódásnak is nevezhetjük. Hiszen a mieink az első félidőben szinte lefocizták ellenfelüket, vezettek 2-0-ra, aztán embe
Azonnal a legszebb lakosztályt kapta az egykori válogatott focista. Bogdán Ádám különleges bánásmódban részesült az írországi szállodában Szoboszlai Dominik miatt.
Döntetlent (2-2) játszott első vb-selejtezőjén a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink az írek ellen szombat este az első játékrészben már két góllal is vezettek, a második félidő nagy részében emberelőnyben játszó hazaiak azonban a hajrában egyenlíteni tudtak. Harm Osmers német játékvezető több vitatható ítéletet hozott, az írek első gólja szabály
A címvédő, de idén gyengélkedő Max Verstappen Monzában megmutatta, hogy sem őt, sem a Red Bull Racinget nem szabad még leírni. Persze így is biztos, hogy idén a McLaren valamelyik pilótája lesz a világbajnok, hiszen mögötte Lando Norris és Oscar Piastri ért még be dobogós helyen. A verseny legelejét leszámítva izgalmakat csak egy elszúrt kerékcsere
Michael Schumacher versenyző korában nemcsak a lóerőket szerettem hanem a tésztát is! Erről mesélt most a Ferrari korábbi főszakácsa, Luigi Montanini. Aki a spagettijével olyan szinten varázsolta el a hétszeres világbajnokot, hogy bizalmas barátjává lett. Mesél a 72 éves konyhaművész.
Az olasz egy szettet tudott elvenni a nagy formában játszó Alcaraztól a döntőben, amit Trump is a helyszínen nézett meg. A 22 éves spanyol Björn Borg óta a legfiatalabb teniszezőként tudott hat Grand Slam-tornát nyerni.
Az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét Carlos Alcaraz nyerte meg, ugyanis a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a címvédő Jannik Sinnert, ezzel visszavette tőle a világelső pozíciót. A címvédő és világelső Sinner sorozatban ötödik, összességében pedig a hatodik GS-fináléjára készülhetett, s az eddigi öt döntőjéből négyszer gy
Az áldozatkészségéről tett tanúbizonyságot Kangyal Balázs, a Budapest Jégkorong Akadémia HC vezetőedzője a Ferencváros elleni szuperkupa-mérkőzésen, amikor a lelátóról előrebukó gyerekeket próbált megóvni a sérüléstől. Egy kézzel tartotta a korlátot, hogy senki ne essen a vasak közé, ám közben leszakadt a bicepsze. Lehet, hogy műteni is kell.
A helyi Roger Feghali nyerte a Közel-Kelet Rally Bajnokság libanoni futamát, így tovább javította rekordját. Nasser Al-Attiyah már MERC-bajnokként zárt a második helyen.
Carlos Alcaraz nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte a címvédő Jannik Sinnert, és visszavette tőle a világelső pozíciót.
Az Instagram-oldalán kért bocsánatot a kiállítása miatt az írek elleni, 2-2-re végződött világbajnoki selejtezőn piros lapot kapó Sallai Roland. A 61-szeres válogatott labdarúgó természetesen már bánja a tettét.
Jari-Matti Latvala a mezőny többi tagjához képest teljesen más dimenzióban autózott a historic Akropolisz Rallyn, és ezúttal még a Toyota Celicája sem hagyta cserben, így nagy fölénnyel szerezte meg a győzelmet.
Mintha a jövőbe láttunk volna! Néhány nappal ezelőtt megírta a Blikk, hogy nagy bajban van a férfi tenisz-világranglistát vezető olasz Jannik Sinner, mert Drake az ő végső győzelmére fogadott, nem kis pénzzel, 73 millió forintnak megfelelő összeggel. Márpedig – ez tapasztalati tény –, akire a rapper fogad, annak annyi.
A magyar válogatott kedden este a Puskás Arénában fogadja Portugáliát, a világbajnoki selejtezősorozatban. Marco Rossi csapata szombaton Dublinban kétgólos előnyt adott le a hosszabbításban, most azonban jön az újabb fontos mérkőzés, ráadásul Ronaldóék ellen. Mi a véleménye, tudunk pontot szerezni ellenük itthon?
Földbe döngölte Törökország csapatát a vendég spanyol labdarúgó-válogatott. Az Európa-bajnoki címvédő 6-0-s diadalt aratott a Konyában rendezett világbajnoki selejtezőn. A hispánok sikeréből Mikel Merino mesterhármassal vette ki a részét, Pedri kétszer volt eredményes. Lamine Yamal pedig Arda Gülerrel balhézott össze, ami miatt rászálltak a török s
Hűnek lenni a közös alapelvekhez, és következetesen tartani magad hozzá minden helyzetben – a McLaren ezzel indokolta a monzai csapatutasítás körüli zűrzavart, amit felül fognak vizsgálni.
Szélesi Zoltán, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője elmondta, a telki edzőtáborban sikerült jó csapategységet kialakítani az elmúlt napokban, a játékosok pedig motiváltan várják a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtezőt.
A magyar futballválogatott 1:0-ás vereséget szenvedett Portugáliában. 1933-ban. Ez a kudarc komoly feszültséget okozott a hazai sportvezetésben, és hosszú ideig nem ismerték el hivatalos mérkőzésként. A Magyar Labdarúgó-szövetség csak 2002-ben változtatott álláspontján, így lett végül a fiaskó hivatalos.
Összesen 12 bokszolót zártak ki a Liverpoolban zajló világbajnokságra nevezettek közül, miután nemzeti szövetségeik nem nyújtották be a női mivoltukat igazoló genetikai tesztek eredményeit, amihez az indulást kötötte a vb-t szervező Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (WB).
A Manchester City támadója, Erling Haaland arcát három öltéssel kellett összevarrni, miután szájsérülést szerzett. A norvég labdarúgó-válogatott tagja a csapatbusznál járt szerencsétlenül, de komoly baja nem esett. A 25 éves játékos továbbra is a válogatottnál van, és készül a keddi, Moldova elleni hazai világbajnoki selejtezőre.
Lassan már három éve, hogy kiszabadult angliai börtönéből, de a teniszikon Boris Becker még mindig tud újat mondani arról, hogyan teltek a napjai. A németek sztárja az egyik lapnak mesélt a rácsok mögött töltött nehéz időszakáról. Arról, hogy éjszakánként borzalmasan fázott, kabátban aludt, de meg is fenyegették, miután a börtönben kártyaadósságba
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya elárulta, nagyon izgatott, hogy pályafutása során először Cristiano Ronaldo ellen léphet pályára, a portugálok szupersztárja ugyanis gyerekkora óta a példaképe – a Liverpool játékosa reméli, jól fog elsülni a nagy találkozás.