A 18 éves tehetsége, Estevao Willian utolsó előtti perces góljával nyert a Chelsea hazai pályán 2-1-re a Liverpool ellen. A londoniak ezzel véget vetettek kétmérkőzéses vereségi sorozatuknak, míg Szoboszlai Dominikék nem tudják visszavenni a vezetést az Arsenaltól és egypontos hátrányban várják a következő fordulót. Szoboszlai ismét védőt játszott,
Két év csend után Arda Güler végre beszélt – és a mosolya mindent elárult. A török tehetség most már nem a jövő ígérete, hanem a Real Madrid egyik kulcsfigurája. Ebben pedig Toni Kroos és Xabi Alonso is komoly szerepet játszott. Portré a Real Madrid új sztárjáról!
A várt káosz ugyan elmaradt, a büntetéseket így sem úszta meg mindenki a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjét követően. A Williams mindkét pilótája, Carlos Sainz és Alex Albon autója is megbukott az ellenőrzésen, így a vasárnap 14.00 órás futamot a mezőny végéről kell kezdeniük.
A női sportok világában nem feltétlenül minden az aranyérmekről és a világrekordokról szól. Legyen szó csapat- vagy egyéni sportágról, akad, aki nemcsak az elért eredményeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem elbűvölő szépségével, tökéletes alakjával, olykor akaratlanul is reflektorfényben találva magát. Még akkor is, ha ők a legtöbbször inkább
Szombaton öt gyorsaságival folytatódott a Rally Legend San Marinóban, ahol a mezőny folytatta látványos autózását, de a szurkolók is fantasztikus hangulatot teremtettek a pályák szélén.
Autót bérelsz a nyaralás alatt, vagy saját kocsival indulsz felfedezőútra? Akkor jobb, ha nemcsak a GPS-t, hanem a helyi szabályokat is csekkolod. Egyes országokban ugyanis olyan meghökkentő törvények érvényesek, amelyek első hallásra inkább viccnek, semmint komoly jogszabálynak tűnnek. Pedig ezek sok helyen még ma is érvényben vannak – és nem árt
A Debreceni VSC 1–1-es döntetlent játszott szombaton a vendég ETO FC Győrrel a labdarúgó Fizz Liga kilencedik fordulójában. A győriek ezzel megőrizték idegenbeli veretlenségüket, a Debrecen viszont sorozatban a harmadik hazai találkozóján maradt nyeretlen.
A Liverpool a 96. percben kapott góllal 2–1-re kikapott a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombat esti rangadóján. A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló csapatnak sorozatban ez már a harmadik versége, évek óta nem volt ilyen.
Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Liverpool labdarúgócsapata, amely szombaton 2-1-re kapott ki a Chelsea vendégeként az angol bajnokság 7. fordulójában. Mióta Szoboszlai Dominik az együttes tagja, a vörösöknek nem volt még ilyen rossz szériájuk.
Megérkezett a Horvát Rallyra a vasárnapra jósolt nagy eső, a nehéz körülmények között pedig számtalan probléma alakult ki, míg Miko Marczyk két helyet javított szakaszgyőzelmével.
Michael van Gerwen élete legnehezebb időszakát éli. A háromszoros világbajnok kedden visszatér a nagyszínpadra, hogy Leicesterben újabb nagy diadalt ünnepelhessen. A 36 éves holland azonban borzalmas időket él, a feleségétől, Daphnétól válik, ráadásul az édesapja, Henri rákkal küzd. A pokoli esztendő ellenére a holland sztár továbbra is kitart amel
A MotoGP-ben már világbajnok Marc Márquez nagyot bukott és valószínűleg eltörte a kulcscsontját vasárnap, a gyorsaságimotoros-vb Indonéz Nagydíjon, melyet az újonc Fermin Aldeguer nyert meg.
A MotoGP-ben már világbajnok Marc Márquez nagyot bukott és valószínűleg eltörte a kulcscsontját vasárnap, a gyorsaságimotoros-vb Indonéz Nagydíjon, melyet az újonc Fermin Aldeguer nyert meg.
Jon Armstrong nyerte a Horvát Rally második vasárnapi szakaszát, azonban Robert Virves hibájával Miko Marczyk már dobogóra, Herczig Norbert az ötödik helyre lépett. Vincze Ferenc versenyének azonban idő előtt lett vége.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy kiemelkedő grúz sportolót – két súlyemelőt és két birkózót – négy évre eltiltott a versenyzéstől, mivel bizonyítottnak látta, hogy doppingoltak.
Nyolcvanhét éves korában meghalt Milan Mandarics, a Portsmouth, a Leicester City és a Sheffield Wednesday labdarúgócsapatainak korábbi tulajdonosa. A szerb–amerikai üzletember a 90-es évek elején kétszer is közel került hozzá, hogy a Ferencváros tulajdonosa legyen, azonban a zöld-fehérek vezetősége kétszer is visszatáncolt. A család közleménye szer
Miko Marczyk nyerte a Horvát Rally legsarasabb vasárnapi szakaszát, így tartja harmadik helyét, miközben Jon Armstrong sorozatban második győzelme előtt áll. Herczig Norbert azonban sok időt vesztett defekt miatt az utolsó előtti szakaszon.
Sokan már a nyáron biztosra vették, hogy Gulácsi Pétertől megválik az RB Leipzig labdarúgócsapata, ehhez képest a magyar játékos maradt a német együttesnél, és továbbra is első számú kapusként számolnak vele. A jövője azonban kérdéses, hiszen 2026 nyarán lejár a szerződése, és a hosszabbításról még nem tárgyaltak vele. A 35 éves klasszis most a Bil
Mészáros Norbert sosem kapott ki a válogatottban, 45 évesen Nagykállón játszik. Vincze Ottó 51 évesen reaktiválta magát, szenvedélye a játék. Kenesei és Halmosi is benne van az álomcsapatunkban.
Jon Armstrong nyerte a Horvát Rallyt, azonban Miko Marczyk a harmadik helyezéssel is megszerezte első Európa-bajnoki címét, mégpedig a szentlőrinci Topp-Cars Rally Team Skodájával és Szymon Gospodarczyk navigálásával.
A Mosonmagyaróvár kettős győzelemmel bejutott a női kézilabda Európa-liga csoportkörébe, miután három napon belül másodszor is magabiztosan, ezúttal 32–19-re múlta felül a görög OF Nea Ioniasz együttesét.
A Szolnok utolsó meccsén váratlanul simán, kilenc góllal kikapott a házigazda spanyol Terrasa csapatától a férfi vízilabda Eurokupa spanyolországi selejtezőtornáján, ám csoportmásodikként így is főtáblára jutott.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, amelyen a McLaren istálló a címét megvédve megnyerte a konstruktőrök világbajnoki pontversenyét.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, amelyen a McLaren istálló a címét megvédve megnyerte a konstruktőrök világbajnoki pontversenyét.
A Mercedeshez került a Szingapúri Nagydíj győzelme, miután George Russell megőrizte a vezetést a pole-ból, a McLarennél viszont újabb belviszály robbant ki Lando Norris és Oscar Piastri rajt utáni ütközése nyomán – 3. és 4. helyük viszont bőven elég volt ahhoz, hogy a McLaren bebiztosítsa a konstruktőri címet. Elkerülte a mezőny az esőfutamot, mert
Mikolaj Marczyk bajnoki címével négyre nőtt a lengyel rally Európa-bajnokok száma, azonban a 29 éves versenyző tudott leghamarabb a csúcsra érni honfitársai közül. Mikolaj Marczyk a Horvát Rallyn elért harmadik helyével megnyerte az idei ERC-t, és így a negyedik lengyel Európa-bajnok lett. Az ERC 1953 óta íródó történelme során Sobieslaw Zasada tud