Deák Tivadarnak agyrázkódása lett. Azt mondta: azért akart mesélni saját balesetéről, hogy ezzel is felhívja a figyelmet arra, hogy a roller nem játék. A mentők idén augusztus végéig két ezer rollerbalesethez vonultak ki, sok gyerek is megsérült. Az új KRESZ, amiben már szerepelnek a rollerekre vonatkozó szabályok, jövőre léphet életbe.
Nem akadályozta meg a rendőrség, hogy megtartsák a betiltott Pécsi Pride fesztivált. A beszédek közben azonban igazoltatni és bírságolni kezdték a résztvevőket. A felvonulók között több európai politikus is volt. Ellentüntetők is megjelentek. Transzparenssel álltak a felvonulók útjába, de a rendőrök arrébb tolták őket. Volt, aki palackkal ütlegelte
A könyvfesztiválon adott interjút az RTL Híradónak az Esterházy irodalmi díj idei díjazottja, aki a Neandervölgyiek című regényfolyamát dedikálta. A fesztiválon több mint 160 stand, dedikáló írók és rengeteg program várja látogatókat.
Nyernek vagy nagyon nyernek - erre a két forgatókönyvre készül a Tisza Párt programalkotásért felelős vezetője a jövő évi választáson. Tanács Zoltán az RTL Híradónak adta első interjúját, amit most teljes egészében bemutatunk. Tanács szerint feles és kétharmados kormányzásra is készülnek, munkájukat pedig legalább ezer szakértő segíti, köztük akadé
Orbán Viktor miniszterelnököt a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán várható-e törvénymódosítás. A kormányfő ennek kapcsán leszögezte: Magyarország az európai civilizációhoz tartozik, ezért büntetőtörvénykönyv-változtatást visszamenőleges hatállyal nem lehet csinálni.
Egész karrierjét csaknem semmissé tette egyetlen rossz félmondattal az egyik legismertebb magyar pilóta. Szüle Zsolttal kapcsolatban egy egészségügyi vizsgálaton ugyanis az merült fel, hogy drogot fogyasztott. Egy kereskedelmi pilóta esetében egy ilyen feltételezés egyet jelenthet szakmájának végével.
Az Agrárminisztérium, a hatóságokkal és szakmai szervezetekkel összefogva bejelentette, hogy egy több elemből álló akciótervet hirdetnek annak érdekében, hogy megfékezzék az (Flavescence dorée) nevű aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegséget a szőlőültetvényeken.
Semmiképp ne rakja el az esernyőjét, illetve a melegebb, réteges öltözet is előnyös lehet ma, ugyanis napközben alig éri majd el a 10-15 fokot a hőmérséklet. Borult, záporesővel tarkított vasárnapra lehet számítani a szombati napos idő után.
A kormánypárti politikusok által emlegetett megtorlás és súlyos jogi következmények a Szőlő utcai ügyben nem azt jelentik, hogy visszamenőlegesen hoznak majd törvényeket a megbüntetésükre - erről a híradó kérdésére beszélt Orbán Viktor. Közben Karácsony Gergely a Népszavának azt mondta: az ellenzék a Zsolti bácsizással lyukra futott. Ebben azonban
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Október hatodikától a kis-, és középvállalkozások számára is elérhetővé válik egy fix, 3 százalékos kamatozású hitel, 150 millió forint értékig - jelentette be Orbán Viktor. A VOSZ főtitkára szerint a legjobbkor jött a kormány bejelentése. A DK gazdaságpolitikusa viszont a Híradónak azt mondta: nagy kérdés, hogy a 60 milliárd forintos extra kiadáss
Baleset miatt nem lehet közlekedni az M0-áson, Törökbálintnál, ahol az M7-es csomópontnál, az M1-es sztráda irányába tartó felhajtónál négy jármű ütközött össze - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap reggel.
Magyarországon évek óta visszatérő vitatéma, hogy a jelenlegi 65 éves nyugdíjkorhatár fenntartható-e hosszabb távon a nyugdíjasok számára. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő legutóbbi hírlevelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyugdíjkorhatár kérdése messze nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi és demográfiai ügy is. Nyugdíj, nyugdíjkorhatár, nyug
Vannak, akik bírságra számítanak, mások szerint a hatalom csak ijesztget. De minden megkérdezett teljes sikernek tartja a Pécsi Pride-ot. Az esemény azért nem múlt el attrocitások nélkül. A Szeretlek Magyarország videóriportja.
"Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében" - fogalmazott Hont.
A Támaszadók Napján kiállítás nyílik a Millenárison, ahol tíz olyan családról lehet megnézni fotósorozatot, akik évek, évtizedek óta ápolják beteg vagy sérült hozzátartozójukat.
Veszprém két városrészében is vidám közösségi programokkal búcsúztatták a nyarat és köszöntötték az őszt a hétvégén. Kádártán a Szüreti Vigasság, Gyulafirátóton pedig a Nyárbúcsúztató hozta össze a helyieket: mindkét rendezvény a hagyományokról, a közösség erejéről és a jókedvű együttlétről szólt.
Vasárnap rendezik a 18. Nemzeti Vágta döntőjét a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, ahol Veszprém megye is képviselteti magát: a bakonyi Csetény lovasa, Vörös József, valamint lánya, Vörös Tamara (Ácsteszér színeiben) is rajthoz áll az ország legnagyobb lovas ünnepén.
Megnyílt a nagyközönség előtt a Georgikon Botanikus Kert. Május végén kezdték fejleszteni, felújítani a területet. A cél, hogy a hallgatók és kutatók mellett a nagyközönség is megismerhesse a csodálatos kertet kertet.
Anyáznak és trágárkodnak a zsűritagok a tehetségkutató műsorban, a közönség a koncerten, a politikusok is az országgyűlésben. sajtónyilatkozatokban. Görög Ibolya, a közismert protokollszakértő 1987 és 1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőosztályát vezette, hét miniszterelnök protokollfőnöke volt. 1999 óta könyveket ír és laikusok számár
Az ősz beköszöntével elkerülhetetlen a fűtési szezon elindulása, ami sokszor komoly költségeket jelenthet. Szerencsére léteznek egyszerű, megfizethető és otthon is kivitelezhető megoldások, amelyekkel akár 20–30 %-kal is mérsékelhető a fűtésszámla anélkül, hogy le kellene mondani a komfortérzetről. Íme öt bevált sztratégia.
A miniszterelnök-helyettes személyesen kereste meg telefonon Junghausz Rajmundot, miután a fideszes képviselő nyilvánosan bírálta őt a gyermekvédelem ügyében.
A boon.hu készített interjút Bodrogkeresztúr friss díszpolgárával, amelyben dr. Várkonyi Andrea kitüntetésről, álmokról, tervekről és férjével közös kedvenc helyeiről mesélt.
A Demokratikus Koalíció jelöltállító kongresszusa előtt kérdeztük a szimpatizánsokat a párt esélyeiről, Gyurcsány Ferenc távozásáról, de arról is, hajlandóak lennének-e a Tiszára szavazni.
Magyarország jövője nem a félelemben, hanem a bátorságban fog megszületni – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke a párt vasárnapi, budapesti rendezvényén, ahol bemutatták azt a 106 politikust, akiket a DK képviselőjelöltként készül elindítani a jövő évi választáson. A DK elnöke odaszúrt a Tisza Pártnak is.
Manapság egy régebbi típusú erőmű egy év alatt maximum 1500 órában képes ellátni energiával egy fogyasztót egy év alatt, a hódmezővásárhelyi hibrid naperőmű viszont ugyanennyi idő alatt 2000 óra feletti teljesítményre lesz képes – mondta az InfoRádióban Pokol László, a Green Cloud vezérigazgatója.
Ha októberben még gondot fordítasz a kertre, a téli hónapokban is élvezheted a saját termés ízét és frissességét. A hobbikertész számára ez nagy ajándék lehet a szürke hétköznapokon.
Elsodort egy lavina három horvát hegymászót Szlovéniában, a Tosc hegyen, a Júlia-Alpok középső részén - jelentette vasárnap a szlovén 24ur nevű hírportál a helyi hatóságokat idézve.