2025. október 29. szerda

okt. 29
0:21
Ceglédi Zoltán a Blikknek: Egyszerűbb lenne Orbánnak, ha most lenne a békecsúcs (Blikk)
Orbán Viktor nyilvánosan vállalt garanciát arra, hogy csak Budapest adhat otthon az orosz és az amerikai elnök egyelőre elhalasztott találkozójának, de a békecsúcsnál a magyar miniszterelnök számára most sürgetőbb, hogy az orosz olajtársaságokra kivetett szankciók ügyéről beszéljen Donald Trumppal. Mire alapozhatja a kormányfő, hogy biztosan Budape
okt. 29
0:21
"Majd most elnézést kérek tőlük, aztán viszontlátásra!" – Nagy Feró bocsánatot kért a Szőlő utcás nyilatkozatáért (444.hu)
Szerinte egy rockzenész beszélhet néha hülyeségeket.
okt. 29
0:21
Végre örökbefogadó szülőkhöz kerülhetett a kisfiú, aki három éve élt egy kórházi rácsos ágyban (Telex)
Reméljük, ez másoknak is reményt ad, és a mi ügyünk precedensértékű lesz – írta az örökbefogadó anyuka.
okt. 29
0:25
Szerdán megbénulhat a belváros, egész napos tüntetést jelentettek be a taxisok (Blikk)
Taxis demonstrációt jelentettek be a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének idejére, így Budapest belvárosában reggeltől várhatóan kisebb közlekedési dugó alakulhat ki. A Városháza utcában már kedden megkezdte a demonstráció miatti intézkedést a rendőrség, s szalagokkal kerítették el a parkolósávokat.
okt. 29
0:25
Lázár már azt is megígérte, hogy 2030-ra minden gyereket vállaló nő adómentes lesz (444.hu)
Már a miniszter tette szóvá, hogy nem kapott kritikus kérdéseket Sárospatakon.
okt. 29
0:27
Új otthonába került a kórházban élő kisfiú (rtl.hu)
Az örökbefogadás véglegesítése is folyamatban van. A Házon kívül mutatta be először annak a családnak a küzdelmét, akik hónapok óta harcoltak a kisfiúért.
okt. 29
0:29
Életében először már a családi otthonban aludhat a kisfiú, aki eddig a kórházban élt (Blikk)
Hosszú ideje küzdött egy kórházi ápoló és a családja, hogy örökbe fogadhasson egy speciális ápolást igénylő, hároméves kisfiút. A gyerek a születésétől kezdve a kórházban töltötte a napjait, és eddig hiába szerették volna igazi otthonba vinni. Kedd este viszont már egy igazi családi otthonban töltheti az éjszakát.
okt. 29
0:30
2025.10.29. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Legyen a hitünk igazán mély!
okt. 29
0:31
Tankolni mentek, de inkább kifosztották az alvó kutast (rtl.hu)
Az ügyészség börtönt indítványoz a két férfi ellen. A Híradó információi szerint egy másik ügy miatt most is előzetesben vannak.
okt. 29
0:33
Gulyás Gergely: szerdán dönthet a kormány a szociális dolgozók 17 milliárdos pluszpénzéről (Blikk)
A szerdai kormányülésen kerül napirendre a szociális ágazat számára biztosított 17 milliárdos pluszpénz felosztása, valamint a jövő évi béremelés mértékéről is döntenek – erről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt.
okt. 29
0:34
Az Életről és az Életért (Gyulatelevízió)
Az életvédelem – a fogantatástól a születésen át az emberi élet utolsó pillanataiig – mindig szívügye volt az egyházmegyei CsaládKözPont munkatársainak. Idén ősszel két életpárti akciójukhoz lehet csatlakozni: a 9 hónap az Életről című kurzus a fiatal felnőtteknek és a tinédzsereknek szól, a 40 Nap az Életért nemzetközi életpárti, ökumenikus kamp
okt. 29
0:35
Szerdán dönthetnek a szociális dolgozók 17 milliárdos pluszpénzéről (rtl.hu)
A szociális ágazatban dolgozók továbbra sem tudják, mennyivel nőhet a fizetésük.
okt. 29
0:39
2026-ig nem járnak a vonatok Veszprém és Ajka között (rtl.hu)
A MÁV korábban azt ígérte, hogy fél év alatt helyreállítják a vonalat,  most a vasúttársaságtól azt írták a Híradónak, hogy a vonatok újraindítására 2026 első feléig még biztosan várni kell.
okt. 29
5:12
A Blikk segített: végre nem kell szagolniuk az elviselhetetlen bűzt a harsányiaknak (Blikk)
A mindennapi életet megkeserítő bűzre panaszkodtak lapunknak a harsányiak, mondván, a helyi tehenészet és biogázüzem működése miatt szellőztetni vagy az udvaron tartózkodni sem lehet. Az üzemmel kapcsolatban a környezetvédelmi hatóság szabálytalanságokat talált, ezért idén februárban leállíttatta a működését. A lakosok azonban csak több mint fél év
okt. 29
5:30
Így változik a budapesti temetők nyitvatartása, már most figyelmeztették a látogatókat (ATV)
Lényeges információkat közöltek, sokan látogatják a temetőket a következő napokban, változik a nyitvatartási idő.
okt. 29
5:30
Az év végétől bizonytalan ideig Bubi nélkül maradhat Budapest (Telex)
A mostani szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, az újhoz szükséges közbeszerzési eljárás még tart, és még a bringákat is le kéne gyártani.
okt. 29
6:00
A csalók új módszerrel vették célba az egyik bank ügyfeleit (Infostart)
Nagyon vigyázzon most a pénzére, új módszerrel vették célba az OTP ügyfeleit.
okt. 29
6:06
Minimum 3 órájának kell lennie egy férfinak – 143 éve javítják az órákat a Remes Ferencek (ATV)
Az órásmester szerint minden férfinak legalább három karórára van szüksége. Az ATV riportjában arról is beszélt, milyen szakmai jövőt lát maga előtt.
okt. 29
7:00
Zűrzavar lesz szerdán a budapesti utakon a taxis tüntetés miatt, mutatjuk, hol és mikor (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés napjára időzítik tüntetésüket a budapesti taxisok, akik egész napos tiltakozást jelentettek be a rendőrségen.
okt. 29
7:00
Napi kvíz – Mi az az ibrik? És a lokum? Tesztelje tudását a török kultúráról! (Blikk)
Október 29-én a köztársaság napját ünneplik szerte Törökországban. 1923-ban ezen a napon kiáltották ki a köztársaságot a modern török államban. Mai kvízünkben az ország kultúrája, gasztronómiája és hagyományai kerülnek terítékre. Ezekkel mi, magyarok is találkoztunk a hódoltság idején, és sok közülük a mi életünkre is hatással volt. Lássuk, mennyir
okt. 29
7:06
Navracsics Tibor: Ne a babára, hanem a labdára menjünk (SzMo)
A miniszter szerint túl sok energiát pazarolunk a személyes támadásokra. Ehelyett pedig inkább együtt kellene működni.
okt. 29
7:06
Így árusították ki Budapest ékkövét Pokorniék (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 29
7:12
Rabosították a Pécs Pride szervezőjét, aki nem tartja magát bűnösnek (SzMo)
A kihallgatás előtt hetvenen tüntettek Buzás-Hábel Géza mellett. A szervező szerint az új gyülekezési törvény szembemegy az európai jogokkal.
okt. 29
7:24
Olyan CT-ket vesz milliárdokért az állam, amik eddig is megvoltak, de orvost és személyzetet nem tud venni hozzájuk (Telex)
Novembertől jön a CT- és MR-vizsgálatok államosítása, amitől a szakértők még hosszabb várólistákra számítanak, miután ugyanannyi eszközre várhatóan kevesebb radiológus jut majd. Ettől aligha rövidül a várakozási idő.
okt. 29
7:30
Vitézy Dávid szerint kiszámíthatatlan, mi lesz a Sziget Fesztivállal (Menedzsment Fórum)
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője elmondta azt is, mit gondol a hétfőn bejelentett reptéri gyorsvasútról.
okt. 29
7:30
A törökfürdőtől Rákosrendezőig és a kerületekig: heves viták lesznek szerdán a Fővárosi Közgyűlésben (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére a két legnagyobb frakcióval rendelkező párt, a Tisza és a Fidesz is számos előterjesztéssel készül, így szó lesz Rákosrendezőről, a kerületek sorsáról, a rozsdaövezetekről és a gyermekvédelemről is. Vitézy Dávid a Rudas gyógyfürdőben működő tradicionális török fürdő működési rendjének módosítását és a többi buda
okt. 29
7:36
Feszült pillanatok élő adásban: vitatott tőrvényről kérdezték a minisztert (ATV)
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kikérte magának, hogy az önazonossági törvénynek bármilyen rasszista felhangja lenne.
okt. 29
7:36
Varga Judit a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnöke lett (Telex)
Az egykori igazságügyi miniszter az MCC szakmai vezetője, Hal Melinda klinikai szakpszichológus mellett dolgozik majd.
okt. 29
7:42
Az év végétől bizonytalan ideig Bubi nélkül maradhat Budapest (SzMo)
A BKK technikai okokra hivatkozva vezette ki az éves és féléves bérleteket. A közbringarendszer jövője bizonytalan, az új tender még nem zárult le.
okt. 29
7:42
Több 10 ezer forint plusz pénzt hagysz veszni? Mutatom, melyik 5 támogatás járhat neked most azonnal nyugdíjasként (Most Hír)
Sok nyugdíjas nem tudja, hogy vannak olyan támogatások, amiket nagy valószínűséggel igénybe vehet. Mutatjuk, melyek ezek, és hogyan kell igényelni őket. A nyugdíjasoknak és a szociálisan rászorulóknak nyújtott állami és egyéb támogatásokról mi is rendszeresen beszámolunk itt a Mosthir.hu oldalain, hogy ezzel is segítsünk. Legutóbb az otthoni ápolás
okt. 29
7:54
Levont a kormány a főváros számlájáról 6,2 milliárd forintot, Karácsony szerint "ez már a halálos döfés" (444.hu)
A főpolgármester szerint emiatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető.
okt. 29
7:54
Drámai változás jön: Eltűnik a WhatsApp népszerű szolgáltatása – ez felhasználók millióit érinti, máris dühösek az emberek (Most Hír)
A WhatsApp-felhasználók millióit érinti az a váratlan bejelentés, hogy az alkalmazás egyik legnépszerűbb funkciója hamarosan eltűnik. Ez lehet a ChatGPT sorsa. A mesterséges intelligencia, az AI egyre több felhasználót ér el, egyre több embernél természetes Magyarországon is, hogy igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Mi is többször cikkeztünk róla,
okt. 29
8:00
Megkaptuk a pontos számokat: Ennyit gyengült a forint, amíg aludtál (Most Hír)
Ingadozik a forint árfolyama. Szerda reggelre éppen gyengült a magyar fizetőeszköz.
okt. 29
8:06
Karácsony Gergely: ez már a halálos döfés – A kormány újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról (Blikk)
A kormány újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról kedd este – közölte Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint "az újabb kormányzati sarc nem az utolsó csepp a pohárban, ez már a halálos döfés". A nemzetgazdasági miniszter reagálásában azt közölte: nem érti Karácsony Gergely felháborodását.
okt. 29
8:12
"Halálos döfés" - Újabb 6,2 milliárdot emelt le Budapest számlájáról a kormány az éjjel (SzMo)
A főpolgármester szerint az elvett összeg miatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető. Szerdán összeül a Fővárosi Közgyűlés,.
okt. 29
8:24
Lapértesülés: az év végétől akár hónapokig Bubi nélkül maradhat a főváros (Infostart)
Az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, a közbeszerzési eljárás pedig csúszásban van. Az új flotta indulásának időpontja és az ütemezés a szerződés aláírásának időpontjától függ.
okt. 29
8:24
Karácsony szerint a közszolgáltatások az "elvárt szinten" már nem működtethetők, miután újabb 6,2 milliárdot vont el a kormány Budapesttől (Telex)
A főpolgármester halálos döfésnek nevezte a kormányzati elvonást.
okt. 29
8:30
Hónapokra Bubi nélkül maradhat Budapest (Blikk)
Karácsonytól hónapokig Bubi nélkül maradhat Budapest, mert az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, és a hírek szerint megcsúsztak a közbeszerzési eljárással, amellyel az új partnert választanák ki.
okt. 29
8:30
Drágább lesz a fűtés, ha kihagyod ezt a 30 másodperces feladatot tél előtt (Most Hír)
A fűtésszámla komoly terhet jelent télen a háztartásoknak. A szakértők szerint azonban a legtöbb ember nem is sejti, mennyi energiát pazarol el feleslegesen. Mutatjuk, mit tegyél, hogy spórolj a fűtésen. A fűtési szezon szeptember közepén vette kezdetét hivatalosan, és már minden lakásban valószínűleg fűteni kell. Mi itt a Mosthir.hu oldalain igyek
okt. 29
8:36
Varga Judit a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnöke lett (SzMo)
A korábbi igazságügyi miniszter elmondta, mit lát anyaként a fiatalok helyzetéről. A programban digitális avatarok is segítik a gyerekeket.
okt. 29
8:42
Varga Judit egy kormányközeli program gyermekjogi védnöke lett (444.hu)
A volt igazságügyi miniszter a Nemzeti Mentál Pajzs Programhoz csatlakozott, amelynek célja a gyerekek lelki stabilitásának fejlesztése.
okt. 29
8:42
Így kérd a végrehajtás felfüggesztését – az Utcajogász videósorozata (Telex)
Ha valaki ellen végrehajtási eljárás van folyamatban vagy kilakoltatás előtt áll, kérheti a bíróságtól az eljárás felfüggesztését.
okt. 29
8:48
Csaknem hatezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 14 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvénye
okt. 29
9:12
Több mint 900 ezer választópolgár lesheti a postaládáját (Infostart)
Levélben értesít minden magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárt a levélszavazással kapcsolatos tudnivalókról a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A több mint 904 ezer ember értesítését a héten kezdték meg.
okt. 29
9:12
Bejelentették az új HÉV-szerelvények beszerzését, amit a kormány régóta ígérget (Telex)
Lázár János májusban még 2027-re ígért új kocsikat, a MÁV most 2029-re ígéri őket.
okt. 29
9:24
Vandalizmus Cseszneken: valaki összepecsételte a vár falát (Blikk)
A cseszneki várban alig egy hét után vandálok rongálták meg a gyerekeknek tervezett új, pecsételős játékot: összepecsételték vele a várfalat. A vár munkatársai a Facebookon közölték: a játékot a károk miatt ideiglenesen felfüggesztették, de tavasszal szeretnék újraindítani. A kezdeményezés célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában ismerhessék
okt. 29
9:24
Török Gábor: Orbán Viktor nem korán van, hanem el van késve az országjárással (SzMo)
A politikai elemző szerint a Fidesz szavazói várják a személyes jelenlétet, miközben a párt stratégiája naponta változik. A párt most olyan lépésekre készül, amiket korábban elkerült.
okt. 29
9:36
Bejelentés: félszáz modern HÉV-szerelvény érkezik Budapestre (Infostart)
Szerdán elindult 54 darab, egyenként 600 utas szállítására képes, modern, alacsonypadlós HÉV-szerelvény beszerzése – jelentette be legfrissebb bejegyzésében a MÁV csoport hivatalos Facebook-oldalán Hegyi Zsolt vezérigazgató, hozzátéve, hogy az első 18 járműnek 2029 végéig meg kell érkeznie.
okt. 29
9:36
Inkasszó, tüntetés, Sziget-mentés: nézze itt a Fővárosi Közgyűlést élőben (ATV)
Szerdán összeül a Fővárosi Közgyűlés, a politikai adok-kapok garantált. Nézze nálunk élőben!
okt. 29
9:42
Megvan az első budapesti kerület is, ahol korlátozzák a beköltözést (Blikk)
Januártól új korlátozás lép életbe Budapest 16. kerületében: Sashalmon a kertvárosi arculat megőrzésére hivatkozva szabnák meg, kik költözhetnek be, vagy egyszerre hány ember és milyen ingatlanban létesíthet lakcímet. Az új rendelet elővásárlási jogot is biztosít az önkormányzatnak. Az egyébként fideszes vezetésű kerület ezzel Budapest első városré

Keresés