2025. október 15. szerda

okt. 15
0:24
Lecsaptak a hatóságok: 13 árusnál már nem lehet ilyen gyümölcsöket venni (Infostart)
A Budapesti Nagybani Piac közelében, a környező áruházak parkolóiban kialakult illegális gyümölcspiac felszámolására közös hatósági akció indult, amelyben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai öt héten keresztül, heti több alkalommal ellenőrizték az illegális gyümölcsárusoka
okt. 15
0:24
Lázár a magyar hírszerzők brüsszeli műveletéről: Nem emlékszem rá, hogy pontosan mi történt (Telex)
De ha úgy történtek a dolgok, ahogy azt a Direkt36 megírta, akkor Lázár János szerint a magyar hírszerzőket ki kellene tüntetni.
okt. 15
0:24
2025.10.15. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Nem az ember sikeréből ered az öröm, hanem Isten hűségéből.
okt. 15
0:28
Gerendai Károly: október végéig meg kell állapodni, onnantól az én felelősségem, hogy megmentsük a Szigetet (Infostart)
Október végéig meg kell állapodni a jelenlegi tulajdonossal a Sziget fesztivál megmentéséről, továbbá meg kell teremteni azt a befektetői hátteret, amely a következő néhány évben biztosítani tudja a rendezvény működését – mondta az InfoRádióban Gerendai Károly. A fesztivál alapítója szerint az igazi kihívás megtalálni azt az utat, amelyen ismét üzl
okt. 15
0:28
Nyugat-nílusi láz fertőzött meg egy nőt Csongrád-Csanád vármegyében, kórházba került (Telex)
Itthon a vírust szúnyogok terjesztik.
okt. 15
0:32
Újdonság Budapesten (Infostart)
Szerdától állnak forgalomba az új maximidi Mercedes-buszok, az elsők Újpesten, a 121-es vonalon, majd a 27-esen közlekednek - közölte Karácsony Gergely főpolgármester.
okt. 15
0:36
Kiderült, hová utazik most a magyar – "mert utazni élvezet" (Infostart)
Szóba jön Skandinávia is, hiszen népszerűek a lappföldi utak. Romániában utaznak az EU-ban legtöbben belföldön.
okt. 15
4:54
Erre ki gondolt volna? Új trend a Balatonnál (Infostart)
Bár a naptár szerint ősz van, a Balaton térségében egyre több vállalkozó gondolja újra a szezonalitás fogalmát. Egy nemrég elindított videósorozat tanúsága szerint a tó környékén még októberben is sokan indulnak útnak – nem wellnessre vagy borfesztiválra, hanem fagylaltozni.
okt. 15
5:00
Fordulat a népszerű magyar szabadstrand körüli háborúskodásban (Infostart)
Hosszú évek vitája érhet fordulóponthoz a Velence Korzó szabadstrandját érintő kerítés ügyében. A város és a vállalkozók között feszültséget szító akadály sorsa körül új fejlemény látott napvilágot, amely alapjaiban formálhatja a tópart jövőjét – és talán egy korszak lezárását is jelenti.
okt. 15
5:00
Legendás tévécsatornák sötétülnek el, Magyarországon is hamarosan lekapcsolják (ATV)
Kiderült, mikor tűnnek el a csatornák a kínálatból, már csak pár hónapig láthatók.
okt. 15
5:24
Figyelmeztetés érkezett, veszett rókát találtak – mutatjuk, mit kell tenni (Infostart)
A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén történhetett.
okt. 15
5:30
Róna Dániel: Egyre több adat utal kormányváltásra (ATV)
Már csak a kistelepüléseken vezet a Fidesz, miközben ellenzéki párt 15 éve nem volt olyan erős a falvakban, mint most a Tisza. Ráadásul számos más háttérszám is azt mutatja, hogy komoly esélye van a kormányváltásnak 2026-ban, mondta az ATV-ben az elemző.
okt. 15
5:30
Nagyon ráálltak az ügyészségek, hogy több százezres költséget varrjanak az elterelést végigcsináló drogfogyasztók nyakába (Telex)
2018 óta az ügyészségek az eltereltekre háríthatják a bűnügyi költségeket, ami akár több százezer forint is lehet, de milliós összegekre is volt példa. A TASZ által kikért adatokból az látszik, hogy néhány éve még alig éltek ezzel a lehetőséggel, mostanra viszont ez lett a jellemző.
okt. 15
6:18
Rémület a Balatonnál (Infostart)
Egy balatonlellei háztulajdonosra ráhozta a frászt egy rézsikló.
okt. 15
6:36
Újabb területet hódítanak meg Budapesten a bringások (Infostart)
Építési engedélyt kapott a Duna menti kerékpárút hiányzó szakasza Újpesten.
okt. 15
7:06
Már kora reggel nagyon erős a forgalom az M3-ason (Blikk)
Nagyon erős a reggeli forgalom Budapest felé az M3-as autópályán Gödöllő és Bag között - közölte az Útinform. A 40-es és a 28-as km között lassulásra, torlódásra kell számítani.
okt. 15
7:18
Lázár a brüsszeli kémügyről: Ha ezt tette volna a magyar hírszerzés, akkor kitüntetném őket, és nem lecseszném (444.hu)
Az ügy idején Lázár felelt a titkosszolgálatokért. A fórumon magától hozta szóba a témát. Szerinte a hírszerzés dolga, hogy megvédjék az ország függetlenségét.
okt. 15
7:18
Váratlanul változtatott az MVM: Idén tél előtt erről feltétlenül tudnod kell (Most Hír)
Ahogy beköszönt az októberi hűvös, sok háztartásban újra előkerül a fűtésszámla kérdése. Az MVM szerint a lakosságnak nem kell tartania ellátási gondoktól: a hálózatot felkészítették, a kedvezményes gázmennyiség pedig igazodik a szezon igényekhez, vagyis kitart egész télen. A fűtési szezon beköszönte nagy terheket ró mindenki pénztárcájára, de az i
okt. 15
7:24
Nagyon ráálltak az ügyészségek, hogy több százezres költséget varrjanak az elterelést végigcsináló drogfogyasztók nyakába (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 15
7:30
24 ezer pedagógus maradt ki a béremelésből a teljesítményértékelés miatt (SzMo)
De az sem járt olyan jól, aki kiválóan teljesített: a legtöbben csak bruttó 20-30 ezer forintos emelést kaptak.
okt. 15
7:30
Portugália-Magyarország: Nézd mit mondtak a játékosok a meccs után (Most Hír)
A Portugália-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező meccs után Szalai Attila azt mondta, hogy a kemény munka és az alázat mindig kifizetődik.
okt. 15
7:36
Szakértők: az összeomlás szélén áll a magyar gyermekvédelmi rendszer (ATV)
Tízezrek nőnek fel Magyarországon úgy, hogy soha nem tapasztalják meg, mit jelent biztonságban kötődni valakihez. Az állami gondozásban nevelkedő gyerekek szeretetre éheznek, miközben a rendszer, amelynek átmeneti segítséget kellene nyújtania, gyakran maga termeli újra a kiszolgáltatottságot. A szakértők szerint nem a gyermekotthonokban, hanem az a
okt. 15
7:48
Lekerül majd a zár az orvosok és az egészségügyi dolgozók szájáról – mondja a Tisza egészségügyi szakértője (Telex)
Hegedűs Zsolt azt is mondta, hogy visszaadnák a MOK-nak a jogosítványait, és aktív partneri kapcsolatot tartanának fenn a szervezettel.
okt. 15
8:36
Bod Péter Ákos kemény kritikája a kormánynak: "Nem a valóságra építik az ország költségvetését…" (ATV)
A magyar kormány évek óta olyan költségvetést tervez, amely már a benyújtás pillanatában nem a valóságos gazdasági folyamatokat tükrözi – mondta Bod Péter Ákos közgazdász a Spirit FM műsorában. A volt jegybankelnök szerint a túlságosan optimista növekedési tervek nem technikai hibák, hanem tudatos politikai döntések következményei, amelyek rendre u
okt. 15
8:36
Rossi: büszke vagyok, de az utolsó két meccs dönt (vehir.hu)
Marco Rossi rendkívül büszke a magyar labdarúgó-válogatottra, amely kedden 2-2-es döntetlent ért el Portugália vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bravúr ellenére az utolsó két forduló dönt a csapat sorsáról.
okt. 15
8:42
Elképesztő meglepetés vár ránk: az időjárás ma tényleg megtréfál minket (Pénzcentrum)
A nap folyamán egyre több helyen felszakadozik a felhőzet, így a gomolyfelhők mellett több órára kisüthet a nap,  bár északnyugaton gyenge eső, zápor is előfordulhat. A hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, estére pedig 5-12 fokig hűl vissza a levegő. Éjszaka átmenetileg kiderülhet az ég, de főként nyugaton pára, köd és alacsonyszintű felhőzet ké
okt. 15
8:42
Orbán Viktor: "Munkára fel, Európa!" (BorsOnline)
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált Donald Trump közel-keleti sikerére.
okt. 15
8:48
Áll a bál a kormányban? – Lázár János nyíltan cinkelheti Gulyás Gergelyt és követőit Varga Judittal kapcsolatban (ATV)
A kormányon belül egyre látványosabb a feszültség: tegnap este Lázár János kemény szavakkal támadta Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert a kegyelmi ügy miatt, addig Gulyás Gergely korábban nyíltan kiállt mellette. A két miniszter eltérő hangvétele nemcsak esetleg személyes ellentétekre utalhat, hanem arra is, hogy a Fideszen belül megosztja a
okt. 15
8:48
Csaknem 4700-an érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 20 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvénye
okt. 15
9:00
A rendőrség élő legendája – Nyugdíjba megy dr. Petőfi Attila vezérőrnagy (Blikk)
Negyven év szolgálat után búcsúzik a rendőrségtől dr. Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy, aki a pályája során Magyarország legsúlyosabb életellenes bűncselekményeinek felderítésében játszott kulcsszerepet. Nevéhez fűződik többek között a Magda Marinkó-féle gyilkosságsorozat, a roma sorozatgyilkosság, valamint a Farkas Helga és a Soproni Ágnes ügyének
okt. 15
9:00
24 ezer pedagógus maradt ki a teljesítményértékelés utáni béremelésből (Telex)
A PDSZ szerint a sikerrel járók között az összegek elosztása nem arányos, inkább véletlenszerűnek vagy önkényesnek tűnik.
okt. 15
9:00
Sok autó, kevés napsütés (vehir.hu)
.
okt. 15
9:06
Lázár János nekiment Varga Juditnak: A kegyelmi ügy miatt kizárt, hogy vezető politikai szerepet vállaljon (SzMo)
Azt viszont Varga Judit javára írná a miniszter, ha fideszes színekben elindulna a XII. kerületben és eltakarítaná Magyar Pétert.
okt. 15
9:06
Sok felhő, kevés napsütés (vehir.hu)
.
okt. 15
9:12
Lázár Varga Juditról és Gulyás Gergelyről: Ahhoz, hogy a XII. kerületben elinduljanak, politikai bátorság kell (444.hu)
"Nekem ne mondjon magyar adófizetőként ilyet egy miniszter, hogy a papírok összekeveredtek, mert ez a full alkalmatlanság" – mondta Lázár, aki "semmilyen szinten" nem várja vissza Varga Juditot a Fideszbe.
okt. 15
9:12
Október 16-tól ugyanannyi lesz a helyszíni és a csekken fizetett pótdíj a vonatokon (Telex)
A MÁV járatain egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj, miután a vasúttársaság szerint az automatáknak és az applikációnak köszönhetően lényegesen egyszerűbb lett a jegyvásárlás.
okt. 15
9:18
Lázár János szerint Varga Judit a kegyelmi ügy után nem vállalhat vezető szerepet a politikában (Telex)
A miniszter attól nem zárkózna el, hogy Varga vagy Gulyás Gergely induljon a XII. kerületben Magyar Péterrel szemben, de szerinte ahhoz politikai bátorság kellene.
okt. 15
9:30
Elhunyt Ékes József, Ajka volt polgármestere, volt országgyűlési képviselő (vehir.hu)
Hetvennégy éves korában elhunyt Ékes József volt ajkai polgármester, aki 1998-tól négy cikluson keresztül töltött be országgyűlési képviselői tisztséget.
okt. 15
9:42
Csodálatos hírt közölt a miniszter: Ha ez bejön, örömtáncot jár minden nyugdíjas (Most Hír)
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy a kormány a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik, amit a kisnyugdíjasok helyzetének javítására szolgáló legigazságosabb megoldásnak tart. A nyugdíj, a nyugdíjkorrekció, a nyugdíjemelés és a nyugdíjkorhatár kérdése mind olyan fontos témák, amelyek minden magyar embert foglalkoztatnak,
okt. 15
9:48
Váratlan bejelentést tett Lázár, és minden nyugdíjast érint (ATV)
Lázár János miniszter szerint a kormány kőkeményen dolgozik a 14. havi nyugdíj megvalósításán.
okt. 15
10:00
Tízmilliárdot is bukhat Matolcsy Ádám barátja, a jegybank lehívta a bankgaranciát a székházfelújítás hibái miatt (SzMo)
A ma már Varga Mihály által vezetett intézmény azután döntött így, hogy a cég elmulasztotta több garanciális javítási utófeladat elvégzését
okt. 15
10:06
Fennakadások vannak a BudapestGo alkalmazásban az éjszakai frissítés után (Blikk)
Fennakadásokat tapasztaltak a felhasználók szerda reggel a BudapestGo applikációban. Az alkalmazás egy előre bejelentett fejlesztés miatt éjszaka nem volt elérhető, ám a reggeli frissítések után néhányan problémákat tapasztaltak a program működésében. A BKK azt közölte, hogy dolgoznak a hiba kijavításán.
okt. 15
10:06
Vége a türelmi időnek a magyar vasúton, kemény bírság vár a bliccelőkre (Infostart)
A MÁV-csoport járatain a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan csütörtöktől egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is – közölte a MÁV-csoport a honlapján.
okt. 15
10:06
A SMS-einket is kontrollálhatná az állam egy uniós jogszabály alapján (ATV)
A magánüzeneteinkbe is belelátna az állam egy készülő uniós jogszabály alapján, ami alapvetően a gyermekeket védené a szexuális bántalmazásoktól.
okt. 15
10:12
Több mint 24 ezer pedagógus maradt ki az őszi béremelésből (Blikk)
Összesen 24 192 magyarországi pedagógus maradt ki az idei őszi béremelésből, amelyet az előző tanévben első alkalommal bevezetett teljesítményértékelés alapján osztottak ki. A Klebelsberg Központ (KK) adatai szerint a tankerületi fenntartású iskolákban dolgozó 82 877 pedagógus közül 58 685-en részesültek valamilyen mértékű fizetésemelésben, míg töb
okt. 15
10:12
Kiterítette a kártyákat a klímakutató: Nem nyáron, hanem télen menthetjük meg a Balatont – íme a pontos terv (Most Hír)
Az utóbbi évek aszályosan teltek, és úgy néz ki, ez az elkövetkező időszakokban sem fog változni. Nem lesz több csapadék, csak az eloszlása változhat. Emiatt kell lépni mihamarabb a Balaton ügyében is Kovács Erik éghajlatkutató szerint.
okt. 15
10:24
Csányi mászókabaleset: az óvoda felelősségét állapította meg a bíróság (Blikk)
A gyerektragédiával végződő csányi mászókabaleset ügyben hat évvel a tragédia után megszületett az ítélet: a sérelemdíjperben a bíróság megállapította az óvoda felelősségét, a következő fázis a kártérítés pontos összegének megállapítása.
okt. 15
10:24
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok élelmiszer-utalványainak kézbesítése (Demokrata)
Több mint 2,3 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg az utalványt.
okt. 15
10:42
Nem kapta meg? Mielőbb lépnie kell az érintett nyugdíjasoknak (Infostart)
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
okt. 15
10:48
Október 22-ig lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre (Demokrata)
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt, közölte Varga-Bajusz Veronika.

Keresés