2025. október 30. csütörtök

okt. 30
0:24
Farkas András: a 14. havi nyugdíj egyáltalán nem ördögtől való (Infostart)
A nyugdíjszakértő szerint inkább az a nagy kérdés, hogy van-e erre 600 milliárd forint a költségvetésben, de azt is felvetette, hogy kellene valamilyen plafont alkalmazni, vagy egységes összegben folyósítani a plusz juttatást az időseknek.
okt. 30
0:24
Hont András "leszarja", hogy nyomozás indult ellene a Perintfalvi-ügyben (Blikk)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság huszonöt személy ellen rendelt el nyomozást Perintfalvi Rita teológus feljelentése miatt, amit rágalmazás, hamis hang- vagy képfelvétel készítése és nyilvánosságra hozatala és becsületsértés miatt indított többek közt Hont András publicista, Budaházy Edda szélsőjobboldali aktivista és Pilhál Tamás újságíró ellen. A
okt. 30
0:24
Magyar Péter feldobta a labdát a kis pártoknak, azok meg a maguk módján le is ütötték (444.hu)
Magyar szerint aki nem ítéli el a fideszes AI-videót, az a Fidesz malmára hajtja a vizet. A DK, a Kutyapárt és a Mi Hazánk lényegében elítélték a Fidesz módszereit, de persze volt mondanivalójuk ezen túl is.
okt. 30
0:24
Kutyáját akarta megmenteni, őt már a rendőrök húzták ki (rtl.hu)
Zircen egy 15 éves lányt mentettek ki a rendőrök egy több mint 2 méter mély gödörből, miután próbálta kimenteni a kutyáját, aki egy labdáért után ugrott a gödörbe. A lány elmondta: csak a kutyáját akarta megmenteni, arra nem gondolt, hogy ő maga veszélybe kerül.
okt. 30
0:28
Navracsics Tibor: újabb béremelést kapnak a közszolgálatban dolgozók (Infostart)
A kormány döntött arról, hogy a szeptember elsejei emelés után január elsejétől újabb 15 százalékkal emeli a kormányhivatali dolgozók bérét - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán.
okt. 30
0:28
Megjelent a madárinfluenza egy Jász-Nagykunban lévő kacsafarmon (Blikk)
A madárinfluenza vírusának magas patogenitású, H5N1 altípusát igazolták egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai. Az állomány felszámolása azonnal megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte a hatóság szerdán.
okt. 30
0:28
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: nem mentik meg a Szigetet (444.hu)
Ez eldőlt.
okt. 30
0:28
Magyar Péter feljelenti Orbán Balázst (rtl.hu)
Az ellenzéki párt vezetője szerint ugyanis Orbán Balázs olyan, mesterséges intelligencia által generált videót tett közzé, amely alkalmas a becsület csorbítására. A videóban egy Magyar Péter hasonmás olyan mondatokat mond, amelyek valójában sosem hangzottak el a politikus szájából.
okt. 30
0:30
2025.10.30. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Képviseljük az igazságot a szavainkkal, és tetteinkkel!
okt. 30
0:32
Gerendai Károly csak egyetlen esetben próbálkozna tovább a Sziget Fesztivál megszervezésével (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlésben még nem született döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről. A két legnagyobb fővárosi frakcióval rendelkező párt, a Tisza és a Fidesz ugyanis továbbra sem támogatja, hogy felbontsák a szerződést. Így azonban Gerendai Károly sem tud belekezdeni a szervezésbe, hiszen olyan garanciákat kérnek tőle, egyebek mellett állami támogatást,
okt. 30
0:32
Halottak napi témájú körömmel tarolt Kisjuhász Nikolett – A győztes mű majd' másfél hétig készült (Blikk)
Újabb körömcsodával nyűgözte le a bírákat Kisjuhász Nikolett: a lajosmizsei, 30 éves édesanya ezúttal a Día de los Muertoshoz, azaz a mexikói halottak napjához kapcsolódó portréval hozta el az első helyet a III. Új Remény Körmös Kupa és workshopon. Bár rontott, a zsűrit ez nem érdekelte, ami nem csoda, hiszen ha munkája nem egy aprócska körömre len
okt. 30
0:32
Kevesebben keresnek lakást (rtl.hu)
Az Otthon Start program szeptemberi indulása óta harmadával csökkent a lakást keresők száma – mutatják az Ingatlan.com friss adatai. Budapesten már a tavalyinál is kevesebb az érdeklődő, mert azt mondják, egyelőre elfogytak a megfizethető otthonok. Úgy számolnak, hogy országos átlagban 5-6%-kal drágábbak az ingatlanok, mint a kamattámogatott hitel
okt. 30
0:36
Navracsics Tibor: sok helyen hiányzik a pénz, újra kell gondolni az önkormányzatok feladatait (Infostart)
Navracsics Tibor szerint a jelentősebb iparűzésiadó-bevétellel nem rendelkező önkormányzatok a jelenlegi állami normatívákból nem tudják finanszírozni a kötelező feladataikat. Ezt mindenképpen problémának tartja, ezért újra kell majd gondolni az önkormányzatok kötelező feladatainak rendszerét.
okt. 30
0:36
Karácsony Gergely: "Akkor hát nem lesz Sziget" (Blikk)
A fővárosi közgyűlés mai történései a jelek szerint végleg megpecsételték a Sziget fesztivál sorsát. Karácsony Gergely főpolgármester ennek fő okát abban látja, hogy a közgyűlés két legerősebb frakciója nem támogatta a főpolgármester előterjesztését, amely áthidalta volna patthelyzetet. A Tisza szerint azonban Karácsony miatt került veszélybe a Szi
okt. 30
0:36
Ötből négy stroke megelőzhető (rtl.hu)
Október 29-e a stroke világnapja: itthon évente 25-26 ezer szélütéses eset történik, a betegek negyede nem éli túl. A Stroke Társaság alelnöke szerint a stroke-os esetek 80%-a megelőzhető egészséges életmóddal: dohányzás és alkohol elhagyása, koleszterinszint csökkentése jelentősen csökkenti a kockázatot. Van, olyan stroke centrum, ahol úgy gyakoro
okt. 30
0:40
Szörnyű csapás érte Ganxta Zoleet (Infostart)
Életének 98. évében elhunyt Kassai Ilona; a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt kedden érte a halál - közölte fia Zana Zoltán, művész nevén Gaxta Zolee.
okt. 30
0:44
Egymillió forintos otthontámogatás: örül, de óvatosságra inti a tanárokat a Pedagógusok Szakszervezete (Infostart)
A Pedagógusok Szakszervezete és a tanár kollégák is örülnek az egymillió forintos otthontámogatásnak, de ez egyelőre csak egy adható cafeteriaelemnek tekinthető – hangsúlyozta Totyik Tamás, a szervezet elnöke az InfoRádióban.
okt. 30
0:48
Fővárosi Közgyűlés: nincs előrelépés a Sziget Fesztivál jövője ügyében (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés többség hiányában nem hozta meg azt a döntést, amellyel felkérte volna a tulajdonosi bizottságot, hogy a rendezvényhez kapcsolódó közterület-használatra irányuló hatósági szerződést közös megegyezéssel szüntesse meg.
okt. 30
5:24
Éles szócsaták a Fővárosi Közgyűlésen – Sziget Fesztivál, Budapest Brand, még a taxisok is felszólaltak (Metropol)
Elképesztő fordulatok és ordibálós keménykedések.
okt. 30
6:00
Nyolc év után pénzbüntetésre ítélték a Németh Szilárdot zaklató "sárga pólósokat" (Blikk)
Pénzbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla a "Nem adom a házamat Mozgalom" elnökére és társaira amiatt, hogy 2017-ben és 2018-ban többször tüntettek fideszes országgyűlési képviselők, Németh Szilárd rezsibiztos és Bóna Zoltán, a Fidesz akkori frakcióvezető-helyettesének otthona előtt.
okt. 30
6:00
Csökkenő amerikai jelenlét, növekvő orosz fenyegetés a NATO keleti szárnyán (Hungarianpress)
Az Egyesült Államok csökkenti csapatainak jelenlétét Európa keleti, Ukrajnához közeli térségében – erről a román védelmi miniszter számolt be, amit később az amerikai hadsereg is megerősített.
okt. 30
6:06
Hűtlenek? – Megdöbbentő, ami a Tinder-felhasználókról kiderült (ATV)
Tinder-felhasználók 40 százaléka kapcsolatban él – de csak minden tizedik tartja ezt megcsalásnak Megváltozott a hűség fogalma a digitális korban: ma már a Tinder-felhasználók 40 százaléka kapcsolatban él, és csupán minden tizedik gondolja úgy, hogy az alkalmazás használata ebben a helyzetben megcsalásnak számít – hangzott el a Szeress, ha mersz! p
okt. 30
6:24
Kovács Péter az első fővárosi betelepülési korlátozásról: két nagy problémával küzd a kerület (Infostart)
Beköltözési korlátozást vezet be a XVI. kerület 2026 elejétől, ennek részleteiről és hátteréről számolt be az InfoRádióban a kerület polgármestere.
okt. 30
6:30
"Kiélezett a helyzet" – így próbál úrrá lenni Orbán a Fidesz belső válságán (Telex)
A Fideszben annyira lenézték Magyar Pétert, hogy későn ébredtek rá arra, valós veszélyt jelent számukra. A Direkt36 feltárta, miként indította ellene tavaszi offenzíváját Orbán Viktor, és hogy ez milyen feszültségeket okozott a kormányoldalon belül.
okt. 30
6:30
Kaszab Zoltán: Magyar Péternek már csak a másolásra futja (vasárnap.hu)
A Tisza elnöke ezúttal a Digitális Polgári Körök országjárására telepszik rá. A minden eddiginél nagyobb, elsöprő erejű és sikerű békemeneten felbuzdulva Orbán Viktor, miniszterelnök néhány napja hirdette meg a Digitális Polgári Körök első országjárását. A kormányfő novemberben és decemberben öt helyszínt keres fel, hogy személyesen is találkozzon
okt. 30
6:54
Így bukott el a Sziget fesztivál megmentése (Menedzsment Fórum)
A Fővárosi Közgyűlés leszavazta az a javaslatot, hogy a főváros megállapodjon a fesztivál új szervezőivel tíz évre, három évre haladékot biztosítva a területhasználati díj megfizetésére.
okt. 30
6:54
Ilyen nincs: melegfront érkezik az országba, ezt fogja eredményezni (BorsOnline)
Alaposan próbára fogja tenni a szervezetünket a következő napok időjárása. Melegfront érkezik Magyarország térségébe.
okt. 30
7:06
Karácsony Gergely a Szigetről: Komoly tétbe merek fogadni, hogy a problémát helyettünk a NER fogja megoldani (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 30
7:30
Sokkoló hír érkezett a mezőgazdaságról: vallottak a szakértők, örökre eltűnhet a magyar krumpli (Pénzcentrum)
A klímaváltozás következtében a hazai konyha egyik fő alapanyaga, a burgonya számára egyre kedvezőtlenebb hazánk éghajlata: egyrészt a növénynek az ország jelentős részén már most is túl meleg van, másrészt új kártevők is érkeznek, melyeknek kedvez a melegebb éghajlat. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai és a MATE Agronómiai Tanszék kutatói - Szab
okt. 30
7:36
A közgyűlésen megszavazták a szilveszteri tűzijátékokat korlátozó javaslatot (ATV)
Rendeletet alkotott a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök fővárosi felhasználásáról szerdán a Fővárosi Közgyűlés, korlátozva ezzel a szilveszteri tűzijátékozási lehetőségeket.
okt. 30
7:48
Karácsony Gergely és Vitézy Dávid együtt nyert a fonódó villamosokért (Menedzsment Fórum)
A budai fonódó villamoshálózat harmadik ütemének, vagyis a Budafoki út-Dombóvári út csomópont és a Savoya Park között a Budafoki út hosszában kiépítendő villamosvonal megvalósulásának szükségességét mondta ki a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
okt. 30
7:48
Az I. bécsi döntésre emlékeznek Budaházy Györgyék (Demokrata)
Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az első Hazatérés Napját.
okt. 30
7:54
Ilyen egy összetartó törpevidra család: a szülők mellett az idősebb egyedek is gondozzák a kicsiket (hirado.hu)
A törpevidra család nagyon összetartó.
okt. 30
7:54
A NER-milliárdos kellett hozzá, hogy a Fidesz rájöjjön, baj van a saját lakástörvényével (444.hu)
Az új lakástörvény értelmében az I. kerületi önkormányzatnak értékesíteni kell a budavári műemlék lakásokat, függetlenül bármilyen körülménytől. Az eddig eladott több mint 200 lakást csaknem húszmilliárdos kedvezménnyel adták el, de Somlai Bálinték kérelmére még a törvény beterjesztője, a kerületi polgármester is nemet mondott.
okt. 30
7:54
Állami terrorizmus 1956-ban és 2006-ban (Demokrata)
A szabadságküzdelmek vérbe fojtóit felelősségre kell vonni, a velük szembe szállók helytállását el kell ismerni.
okt. 30
8:00
Kiadták a figyelmeztetést: brutál szélviharokra készülhetünk ma (Pénzcentrum)
Csütörtökön változékony időre készülhetünk: délelőtt még sokfelé napos, fátyolfelhős lesz az ég, délutánra azonban megnövekszik a felhőzet, és helyenként kisebb eső, zápor is kialakulhat. A hőmérséklet napközben 18 és 23 fok között alakul, de az északkeleti tájakon ennél hűvösebb is lehet.
okt. 30
8:12
Rudas: csak Vitézyék és a Tisza támogatta volna a kötényes fürdés visszaállítását, ami így nem ment át (444.hu)
Marad a szűkített idősáv.
okt. 30
8:24
Komoly béremelések jönnek, kibővítik az árrésstopot, Orbán Viktor találkozik Donald Trumppal – itt vannak a rendkívüli Kormányinfó bejelentései (hirado.hu)
Orbán Viktor szerdán posztolt arról, hogy összeült a kormány, most ismertették a döntéseket.
okt. 30
8:24
Hosszabban tartanak nyitva a fővárosi temetők halottak napján (Demokrata)
A BKK járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít halottak napján.
okt. 30
8:24
Angol Ligakupa: búcsúzott a Liverpool (vehir.hu)
A Liverpool hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a Crystal Palace-tól a labdarúgó angol Ligakupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján, ezzel búcsúzott a sorozattól.
okt. 30
8:30
Trump elnök elrendelte az atomfegyvertesztek azonnali újrakezdését (vasárnap.hu)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette az atomfegyvertesztek azonnali újrakezdését más országok tesztprogramjaira hivatkozva a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében. Trump utasítása értelmében a hadügyminisztériumnak azonnal meg kell kezdenie a teszteket. A bejelentésre közvetlenül Hszi Csin-ping kínai elnökkel a dél-koreai Kjong
okt. 30
8:36
Kormányinfó: meghosszabbítják és decembertől 14 termékkel kibővítik az árrésstopot (Infostart)
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő megtartotta a Kormányinfót. Decembertől 14 termékkel bővül az árréstop, és meghosszabbítják február 28-ig. Januártól 15 százalékos béremelés jön a szociális és a kulturális szférában, a nevelőszülői hálózat támogatásait megduplázzák, ezen belül illetményemelés is lesz.
okt. 30
8:36
Direkt36: Rogánt és Habonyt hibáztatta Orbán, hogy nem találnak fogást Magyar Péteren (444.hu)
A kormány belső mérései is komoly Tisza-előnyt mutattak a lap forrásai szerint.
okt. 30
8:36
Egyre többen szeretnének Orbán-Magyar vitát, legtöbben az egészségügyről hallanának (SzMo)
63 százalék támogatná, hogy egy nyilvános vitán csapjanak össze a miniszterelnök-jelöltek.
okt. 30
8:42
Ennek lőttek! – Budapest korlátozza a szilveszteri tűzijátékozást (Menedzsment Fórum)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán rendeletet alkotott a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök felhasználásáról korlátozva ezzel a szilveszteri tűzijátékozási lehetőségeket.
okt. 30
8:42
Több mint ötezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 54 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 30
8:42
Szeles nap (vehir.hu)
.
okt. 30
8:48
Február végéig meghosszabbítja és ki is bővíti az árrésstopot a kormány (SzMo)
Arról is döntöttek, hogy december elsejétől további 14 termékre kiterjesztik az intézkedést. A SZÉP-kártyákon megmaradt összegeket pedig már hideg élelmiszerekre is lehet majd költeni.
okt. 30
8:54
Az apróbélestől a szőttesen át a keménycsárdásig (Demokrata)
A 2000-ben alapított cigándi Falumúzeum alapkövein létrejött Bodrogközi Múzeumporta nyerte el idén Az Év tájháza címet.
okt. 30
9:00
Gulyás Gergely: marad és bővül az árrésstop, ezeket az élelmiszereket is beleveszik (Pénzcentrum)
Orbán Viktor november 7-én a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A kormány döntött az árrésstop meghosszabbításáról, újabb 14 termék került be a szabályozás alá, és decembertől a SZÉP-kártyás összegek hideg élelmiszerekre is felhasználhatók. Emellett 15 százalékos béremelé

Keresés