2025. október 29. szerda

okt. 29
9:54
Megkezdődött az újabb taxistüntetés a belvárosban, a taxisok megzavarták a közgyűlés ülését (Blikk)
Több mint egy tucat taxi gyűlt össze a Városháza előtt szerda reggel nyolc óra körül, a sofőrök egy része pedig a Hősök terénél gyülekezik. Értesüléseink szerint a sofőrök 10 órára tolták a demonstráció kezdetét, amit a Fővárosi Közgyűlés ülésének idejére időzítettek. Cikkünk folyamatosan frissül.
okt. 29
9:54
Megújul a Harruckern tér elöregedett növényállománya (Gyulatelevízió)
A héten elkezdődtek a munkálatok Gyula egyik legszebb közterén, a Harruckern téren. Az elkövetkezendő két hét alatt teljesen megújul a terület faállománya. Az itt megtalálható egyedek egészségi állapota jelentősen megromlott. A növények vizsgálatát két ütemben végezte el egy hegykői cég. A fák közül a hét legrosszabb állapotút már idén februárban
okt. 29
10:00
Kiss Ambrus Budapest költségvetéséről: Olyan folyamat indulhat el, amit egyetlen kormány sem tud megállítani (Telex)
A kormány kedd este újabb 6 milliárd forintot vont le a főváros számlájáról. A főváros főigazgatója szerint olyan megoldás nincs, hogy minden harmadik megállót kihagy a 133-as busz.
okt. 29
10:00
Mi történt? Brutálisan rátámadt anyára és lányára ez férfi egy parkolóban – rengeteg komment érkezik a rendőrség reakciója miatt (Most Hír)
Nő és lánya autóját ütötte meg meg egy agresszív férfi Budapesten, Zuglóban a Csertő utcában.
okt. 29
10:12
Megszólalt az őrbottyáni polgármester Nagy Feróról és a díszpolgári címe esetleges visszavonásáról (Blikk)
Nagy Ferónak a Szőlő utcai történettel kapcsolatos kijelentése miatt Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület képviselője kezdeményezte a rockzenész díszpolgári címének visszavonását. Egy nappal később aztán úgy gondolta, lemond az önkormányzati mandátumáról, illetve az egyesületből is kilép. Azért döntött így, mert az addigi közéleti munká
okt. 29
10:12
Olyan sarcot vetne ki a Tisza a nyugdíjasokra, ami még a Bokros-csomagot is lepipálná (Demokrata)
"Elvennék a 13. havi nyugdíjat".
okt. 29
10:18
Új pozíciót vállalt Varga Judit, visszatér a nyilvánosság elé (Infostart)
A volt igazságügyi miniszter csatlakozott a Nemzeti Mentál Pajzs Programhoz mint gyermekjogi védnök.
okt. 29
10:18
Csodálatos hír jött a 3 éves kisfiúról, aki születése óta egy magyar kórházban élt (Most Hír)
Jogerős határozat még nincs, az örökbefogadási folyamat még tart, de a kedd éjszakát már a neki kialakított szobában tölthette az a hároméves kisfiú, aki születése óta kórházban élt, miután szülei lemondtak róla. A kórházban hagyott kisbabák száma évről évre növekszik, az örökbefogadás jogi procedúrája nehézkes. Több száz kisbaba vár kórházakban Ma
okt. 29
10:24
Tényleg jönnek az új HÉV-ek, uniós pénz is jut rájuk (Menedzsment Fórum)
2029-ben már megjelenhetnek a síneken.
okt. 29
10:36
Kiderült, hol tér vissza Varga Judit (ATV)
Varga Judit egykori igazságügyi miniszter csatlakozott a Nemzeti Mentál Pajzs Programhoz, ahol gyermekjogi védnökként fog tevékenykedni.
okt. 29
10:48
Már Sashalomra és Cinkotára se lehet csak úgy beköltözni (444.hu)
Megvan az első budapesti kerület is, amely az önazonossági törvényre hivatkozva korlátozná a beköltözést és a lakcímbejelentéseket.
okt. 29
10:48
Magyarország továbbra sem változtat migrációs politikáján (Demokrata)
Magyarország továbbra sem tervezi, hogy Brüsszel nyomásának engedve, változtat eddigi, következetesen gyakorolt migrációs politikáján – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
okt. 29
10:48
Gerendai Károly a Fővárosi Közgyűlésnek: Jelen állás szerint jövőre nem lesz Sziget, nem is erről kell szavazni (Telex)
A fesztivál fennmaradásáról vitáztak a képviselők. A Tisza a kormánnyal fizettetné ki a főváros kieső bevételeit, Vitézyék Karácsony kommunikációs stábjától vonnának el pénzt, a Kutyapárt pedig "Tisza Szigetre" nevezné át a fesztivált.
okt. 29
11:18
Közlekedés a fővárosban mindenszentek és halottak napján – térkép (Infostart)
Mindenszentek és halottak napján, illetve az azt megelőző időszakban, október 30-tól november 2-ig a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít.
okt. 29
11:18
"Amíg én itt vagyok" – a nyugdíjasoknak üzent Orbán Viktor (ATV)
Nemcsak megvédjük, hanem folyamatosan emeljük a nyugdíjakat - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében kedden este.
okt. 29
11:30
Menet-összehasonlító videón látszik, hogy a tiszás menet majdnem kétszer annyi ideig vonult a kihelyezett kamera előtt, mint a Békemenet (444.hu)
Az útviszonyokat is figyelembe véve elég egyértelmű a különbség.
okt. 29
11:36
Budapestről kapott új vezetőt az erdélyi fideszes sajtó (444.hu)
Toót-Holló Tamás egyenesen a Mediaworkstől érkezett, hogy kézivezérléssel irányítsa a választásokig a fideszes erdélyi sajtót.
okt. 29
11:42
Milliárdos a tét: Kihúzták az Eurojackpot nyerőszámait (Most Hír)
Az Eurojackpot az egyik legkedveltebb számsorsjáték Európában, milliárdok találhatnak gazdára hétről hétre, és újabban hetente kétszer is megrendezik a sorsolást. A szerencsejátékok továbbra is nagyon népszerűek Magyarországon, sokan játszanak hétről hétre a különböző számsorsjátékokon. Az ötöslottó mellett újabban egyre több lehetősége van a játék
okt. 29
11:54
Megkönnyíti a kormány a CSOK Plusz felvételét – végre az idősebb párok is igényelhetik! (Demokrata)
Több ezer család örülhet.
okt. 29
12:00
Az önazonossági törvény Budapestet is elérte: a XVI. kerület is alkalmazni fogja (Telex)
A fideszes vezetés többek közt Sashalom, Cinkota és Mátyásföld kertvárosi jellegét próbálja így megőrizni.
okt. 29
12:18
Magyar Péter feljelenti Orbán Balázst a mesterséges intelligenciával hamisított videó miatt (444.hu)
Magyar szerint Orbán Balázs "az ország leggyávább embere".
okt. 29
12:18
Magyar Péter feljelenti Orbán Balázst a mesterséges intelligenciával készített álvideója miatt (Telex)
A Tisza Párt vezetője szerint a hamis képfelvétel nyilvánosságra hozása a "becsület csorbítására alkalmas".
okt. 29
12:30
Szokatlan időben jön a Kormányinfó (Infostart)
Csütörtök kora reggel lehet készülni a bejelentésekre.
okt. 29
12:30
Magyar Péter feljelenti Orbán Balázst a róla készült AI-videó miatt (SzMo)
A Fidesz kampányfőnöke közzétett egy mesterséges intelligenciával készült videót, amelyben Magyar Péternek tulajdonítanak a magyar nyugdíjrendszerről olyan mondatokat, amelyeket ő nem mondott.
okt. 29
12:32
Orbán Viktor megindokolta, miért adnak Magyar Péter szájába olyan mondatokat, amiket ő sohasem mondott (SzMo)
A kormányfő szerint a TISZA Párt nem szándékosan mutatja be a választási programját, hanem "véletlenül kotyogják ki", aztán "megsértődnek és csalást kiáltanak, ha az nem tetszik az embereknek".
okt. 29
12:42
Korlátozzák a beköltözést az egyik budapesti kerületben Navracsicsék rendelete nyomán (SzMo)
2026-tól új rendelet szabja meg, kik és hogyan költözhetnek be. A hivatal külön engedélye kell a lakcímhez.
okt. 29
12:54
Karácsony Gergely halálos döfésről beszél, Nagy Márton nem érti a felháborodás okát (Infostart)
A kormány újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról kedd este – közölte a főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány nem kifosztja, hanem fejleszti Budapestet.
okt. 29
12:54
Tovább drágul a dízel csütörtöktől (SzMo)
Szerdáig két nap alatt 18 forinttal drágult a gázolaj. Mindennek oka, hogy a Brent olaj hordónkénti ára emelkedett az újonnan bejelentett olajszankciók miatt.
okt. 29
13:00
Elhunyt Kacziba Antal (Infostart)
78 éves korában meghalt Kacziba Antal nyugalmazott rendőr dandártábornok.
okt. 29
13:00
A Tisza szerint amikor kormányra kerülnek, majd segítenek a Szigetnek (444.hu)
Gerendai Károly szerint nem abban van vita, hogy legyen-e Sziget vagy sem, hanem a frakciók közt vannak feszültségek.
okt. 29
13:06
Váratlan bejelentés: rendkívüli időpontban lesz a kormányinfó (SzMo)
A megszokottnál korábban áll majd a sajtó képviselői elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. Mutatjuk, mikor kezdődik a tájékoztató.
okt. 29
13:18
Megszólalt Gerendai a Szigetről: "azon leszek, hogy legyen" (ATV)
A következő napokban eldőlhet a Sziget sorsa, akár már holnap aláírhatják a szerződést.
okt. 29
13:24
Pándy-emléknapot ünnepeltek a gyulai tagkórházban (Gyulatelevízió)
Hagyományosan faültetéssel kezdődött kedd délután a Pándy Emléknap a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagintézményében. A megtisztelő feladat ezúttal Wolf Ildikónak, a Központi Laboratórium főorvosának jutott, vagyis idén ő kapta a gyógyító intézmény legjelentősebb erkölcsi elismerését, a Pándy-emlékérmet. Az ünnepség az Árvay-teremben foly
okt. 29
13:48
Száz nap van már csak hátra: hamarosan indul a téli olimpia, így áll most a magyarok felkészülése (Pénzcentrum)
Kereken száz nap múlva kezdődik Milano-Cortinában a 2026-os téli olimpia, ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót, melyen a Pénzcentrum is részt vett. A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a sportági szakszövetségek, illetve maga a MOB milyen magyar szereplésre számít.
okt. 29
14:00
Háromnapos taxis blokád indult Budapesten – nem kaptak szót a Közgyűlésen (Infostart)
Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.
okt. 29
14:00
Török Gábor szerint Orbán elkésett (ATV)
Török Gábor politikai elemző szerint Orbán Viktor nem korán van, hanem elkésett az országjárással, miközben Magyar Péter már több mint egy éve járja az országot.
okt. 29
14:06
Nem adják fel: ismét tüntettek a taxisok (Menedzsment Fórum)
Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.
okt. 29
14:06
Meghalt György Péter (SzMo)
Az ismert esztéta és médiakutató, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója 71 éves korában hunyt el.
okt. 29
14:12
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: "Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez" (SzMo)
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.
okt. 29
14:14
Brazília is megelőzi Magyarországot a Jogállamisági index 2025-ös rangsorában (SzMo)
A listát Dánia vezeti, utána Norvégia és Finnország következik. Hazánk jogállamisági indexe Thaiföld és Üzbegisztán mutatóihoz áll közel.
okt. 29
14:24
Megszűnik az Indián Kenu Túlélő Verseny (Gyulatelevízió)
Az idei esemény elmaradt, hiszen kitétel volt, hogy csak akkor rendezik meg, hogyha 10 csapat jelentkezik. Egy új struktúrát alakítanak ki, melyben sok elem megmarad, úgy mint az ügyességi feladatok, az evezés, valamint a négy személyes csapatok. A versenyt váltja a túra, hiszen jobban szeretnék az indián kultúrát jobban belecsempészni a programb
okt. 29
14:24
Vlagyimir Putyin: Oroszország tesztelte a Poszeidon legénység nélküli nukleáris tengeralattjárót (Most Hír)
Oroszország sikeresen tesztelte a Poszeidon elnevezésű, legénység nélküli, nukleáris energiával meghajtott tengeralattjárót – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában. „Tegnap újabb tesztet hajtottunk végre egy másik ígéretes komplexummal, a Poszeidon pilóta nélküli tengeralattjáróval, amely szintén nukleáris energiával működik
okt. 29
14:42
Elhunyt György Péter esztéta, az ELTE oktatója (ATV)
György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója, az MTA doktora 71 éves volt.
okt. 29
14:48
Már több mint 50 ezer embert mozgatott meg az Otthon Start Program az első hat hétben (Demokrata)
Arra számítanak, hogy ez a lendület a későbbiekben is fennmarad, mondta Panyi Miklós.
okt. 29
14:54
Sokat támadott menzavállalkozó, egyben gáláns mecénás volt a Kenyában lezuhant Süllős Gyula (444.hu)
Milliárdos árbevételű menzás cége gyakran szerepelt a hírekben, hol a kifogásolható minőség, hol az önkormányzatokkal való összekülönbözés miatt. Közben magánvagyonából milliókat áldozott a bokszra, a volt iskolájára, a könyvtárra, ahol egykor "falta a könyveket".
okt. 29
14:54
Itt vannak az első felvételek a kenyai repülőgép balesetről: 8 magyar áldozat van (Pénzcentrum)
Lezuhant egy kisrepülő Kenyában nyolc magyarral a fedélzetén. A balesetről most az első felvételek is napvilágra kerültek.
okt. 29
15:06
Kétméteres fakereszttel távozott a II. kerületi templomból, a sekrestyés sem tudta útját állni (444.hu)
A férfi a Margit körúton indult el kereszttel a vállán, egy kocsma előtt dulakodásba is keveredett a vendégekkel.
okt. 29
15:12
Leállás jön az államigazgatásban: a Dáp, az Ügyfélkapu+, és a Nav rendszere is érintett (SzMo)
A belépés DÁP-azonosítással nem lesz elérhető, és több szolgáltatásnál lassulásra lehet számítani. A NAV határidőket is módosít.
okt. 29
15:12
Családi nyaralásból tragédia: Három generáció halt meg a magyar családból a kenyai repülőgép-balesetben (Most Hír)
Kedden Kenyában röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy magyar turistákat szállító kisrepülőgép. A fedélzeten tartózkodó valamennyi utas és a pilóta is halálát lelte. A repülőgép a Kenyában turistáskodó Süllős Gyulát, a Vasas ökölvívó-szakosztályának elnökét és családját szállította. A kenyai légitársaság azt közölte a tragédia után,
okt. 29
15:36
Menthetetlen a parajdi sóbánya (Demokrata)
A térségben újabb sóbányákat és sóba vájt turisztikai létesítményeket lehet kialakítani – mondják szakértők.

Keresés