Három forduló után csak hat csapat előzi meg a magyar bajnokot az Európa-liga alapszakaszának tabelláján, így jelen állás szerint automatikusan a legjobb tizenhat között folytatná szereplését a magyar bajnok. Igaz, messze még a vége, de ez a kezdés nagyon jól néz ki és talán minden várakozást felülmúl.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában a Ferencváros hátrányból felállva győzte le a hazai pályán futballozó osztrák Salzburgot. A Fradi ezzel hét ponttal áll, remek helyzetből várja a következő játéknapot, amikor a bolgár Ludogorecet fogadja.
1500, 5000 és 10 000 méteren is világcsúcstartó volt, pedig már elmúlt 18 éves, amikor elkezdett komolyabban futni. Az 1956-os olimpia favoritjának tartották, de ki sem utazott Melbourne-be.
Volt pillanat, amikor már Oscar Piastri sem számolt igazi bajnokesélyesként Max Verstappennel. A címvédő felzárkózásáról és az olvadó előnyéről beszélt a bajnoki éllovas.
Felháborodásának adott hangot közleményében a Ferencvárosi Torna Club, reagálva arra, hogy az Ausztriába, a Salzburg elleni meccsre tartó szurkolókat az osztrák hatóságok órákon át váratták Hegyeshalmon, majd visszafordították a vonatukat. A klub kész jogi lépéseket is tenni az ügyben.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapatának minden tagja nagyszerű teljesítményt nyújtott csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulós mérkőzésén, amelyen a magyar bajnok 3–2-re legyőzte a házigazda Salzburg együttesét.
Egy küzdelmes első félidőt követően a második játékrészben nyolc perc alatt hármat lőve fordított, majd nyert a Ferencváros 3-2-re az RB Salzburg ellen az Európa-liga harmadik fordulójában. A Genk ellenit követő újabb idegenbeli bravúrhoz góllal és gólpasszal hozzájáruló Kristoffer Zachariassen értékelt a lefújást követően.
Most nem kell rohanni: négy nap áll előtted, hogy kiszakadj a hétköznapokból és újra feltöltődj mozgással. Várnak a hegyek, az erdők, a tavak, a futóversenyek és a közösségi sportfesztiválok. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapatának minden tagja nagyszerű teljesítményt nyújtott csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulós mérkőzésén, amelyen a magyar bajnok 3-2-re legyőzte a házigazda Salzburg együttesét.
Meglepőnek találja Max Verstappen, hogy még versenyben van a világbajnoki címért, és úgy érzi, a Red Bull csak kivirágozhat a tökéletesség kényszerétől.
A háromszoros Tour de France- és négyszeres Vuelta Espana-szakaszgyőztes Matteo Trentin szerint minden adott, hogy jövőre is nagyszerű verseny legyen a francia háromhetesen.
Takamoto Katsuta a Finn Rally óta a legjobb teljesítményét nyújtotta a Közép-Európa Rallyn, ahol a negyedik helyen zárt, azonban ennél is jobb eredményt szeretne elérni a hazai WRC-futamán.
Kós Hubert magyar idő szerint pénteken éjszaka világcsúccsal nyert 200 méteres hátúszásban a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának nyitónapján. A magyar klasszis nehezen találta a szavakat újabb nagyszerű úszása után.
Max Verstappen visszautasította Helmut Marko azon felvetéseit, melyek szerint a Red Bull szezon eleji gyengébb teljesítménye idején alábbhagyott volna az érdeklődése a Forma–1 iránt.
Dibusz Dénes, a Ferencváros labdarúgócsapatának kapusa szerint az együttes végig hitt abban, hogy lehet keresnivalója a Salzburg ellen, amelynek otthonában csütörtök este egygólos hátrányból fordítva 3–2-es győzelmet aratott az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulós mérkőzésén.
A bécsi belügyminisztérium hamisnak minősítette azokat a híreket, melyek szerint az osztrák rendőrség fordította vissza a Salzburgba igyekvő ferencvárosi szurkolókat szállító különvonatot.
Példátlanul eredményesen szeli a habokat Kós Hubert, aki az Egyesült Államokban zajló rövidpályás világkupa-sorozat első két állomásán hátúszásban verhetetlen volt.
Az OTP Bank-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be Michael Apelgren vezetőedző szerződéshosszabbítását. A svéd szakember 2028 nyaráig írt alá.
A sportrajongók nem fognak unatkozni a hosszú hétvégén, a Forma–1 és a Liverpool focimeccse mellett lesz torna-vb, rengeteg magyar, olasz, angol, spanyol, német foci és kézilabda-BL is a tévében – többek között Real–Barcelona spanyol csúcsrangadó is.