Zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el az angol labdarúgó-bajnokságban a Liverpool, amely szombaton a Brentford otthonában kapott ki 3-2-re. A címvédő vörösöknél komoly gondok vannak, a korábbi angol válogatott klasszis, Gary Neville pedig a magyar válogatott hátvédet, Kerkez Milost tartja az egyik leggyengébb láncszemnek a Poolnál.
A világkupán mind a kilenc versenyét megnyerte, és két világcsúcsot is úszott a magyar sztár, de a szigorú egyetemi szabályok miatt lehet, hogy semmit nem tarthat meg az összesen 61 millió forintnyi nyereményéből.
Majdnem félmilliárd eurót költött el az angol bajnok átigazolásokra a nyáron, de a befektetés eddig nem térült meg, négyszer kapott ki Arne Slot csapata, amiből Szoboszlai Dominik magasan kiemelkedik. A benne lévő tűz hiányzik a társaiból.
Harmincmillió forintos sikkasztást leplezett le a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ), a pénz a feljelentést követően megtérült. Az MTSZ hétfői sajtóközleménye szerint a pénzügyi beszámolók rendszeres felülvizsgálata során szabálytalanságok gyanúja vetődött fel. Kindl Gábor elnök soron kívüli belső vizsgálatot rendelt el, amely megállapította, hogy a
Ha a hátralevő négy futamon bármelyik McLaren-versenyző hibázik, akkor Max Verstappen előzhet az összetett pontversenyben, vagyis háromszereplős lett a versenyfutás a vb-címért – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője szerint változatlanul benne van a levegőben, hogy Lando Norris és Oscar Piastri egymásnak ugrik, és e
Szomorú hírről számolt be hétfőn a DVSC SCHAEFFLER. Hosszan tartó, súlyos betegség után 64 éves korában elhunyt Szikszay Sándor, aki játékosként, majd játékvezetőként és versenybíróként szolgálta a magyar és a debreceni kézilabdát.
Botrányos jelenetekkel ért véget a vasárnapi El Clásico a Bernabéu Stadionban. Noha a két edző, Xabi Alonso és a katalánok eltiltott német trénerét, Hansi Flicket helyettesítő Marcus Sorg szerint általában ilyen a két csapat rangadója, forrnak az indulatok, a történtek bőven adnak témát a spanyol sajtónak.
Félelmetes élményben volt része a Zenit labdarúgójának, Andrej Mosztovojnak: a hússzoros orosz válogatott játékosra maszkos emberrablók támadtak a múlt héten, de szerencsére sikerült elmenekülnie. Mint kiderült, a bűnözők egy befolyásos politikus fiát valóban elrabolták napokkal később.
Korábban csak a főként japán versenyzőket fejlesztő Toyota-programról lehetett tudni, most azonban kiderült, hogy van egy európai versenyzők számára létrehozott program is.
A Real Madrid labdarúgójának tavaly októberi keresztszalag-szakadása kitartóbb problémának bizonyul a vártnál, ismét orvosi beavatkozásra van szüksége.
A vidéki élet szépségeiről mesélt a Country Life magazinnak David Beckham. Az egykori angol válogatott futballsztár és felesége, Victoria 2016-ban 12 millió eurónak (4,6 milliárd Ft) megfelelő összegért vásárolták meg cotswoldsi birtokot, ahol azóta is élvezik a mindennapokat.
A folytatódó MOL Magyar Kupa Diósgyőri VTK - Szeged-Csanád GA összecsapását, illetve német, olasz és angol labdarúgó-mérkőzéseket adnak élőben kedden a sportcsatornák-
A Hyundai új sportigazgatója, Andrew Wheatley meglehetősen merész célt tűzött ki a csapat elé a következő szezonra. Andrew Wheatley nem kertel. A Hyundai WRC-csapatának új sportigazgatója határozottan kijelentette, hogy a csapat 2026-ban megnyeri a világbajnokságot. Ehhez gyökeres fordulatra lenne szükség a csapat háza táján, hiszen a Hyundai legut
A Hertha BSC idén sem remekel a Bundesliga II-ben, 9 pont a lemaradása a feljutást jelentő második helyezettől. A hétvégi fordulónak negatív mérleggel vágott neki, de a Düsseldorf elleni mérkőzést sikerült megnyernie (1-0), így most, tíz forduló után 50%-os teljesítménnyel a 8. helyen áll. De az említett összecsapáson a hajrában történt valami olya
A Himaláján küzd az elemekkel Gulyás Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályban szereplő BTE Felsőzsolca labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az 56 esztendős tréner Nepálban próbál feljutni a Mera Peak csúcsára, amely 6467 méter magas.
A 67 kilogrammos súlycsoportban szereplő Márton Luana aranyérmet nyert kedden a kínai Vuhsziban zajló tekvandó-világbajnokságon. A 19 éves magyar versenyző – aki két éve 57 kilóban diadalmaskodott – egész nap remekül küzdött, a fináléban pedig magabiztosan, két menetben győzte le a brazil Milena Titonelit.
Nemcsak a WRC2-es világbajnok Oliver Solberg számíthat előrelépésre, hanem egy másik versenyző is felhívta magára a figyelmet. Az M-Sport erőforássok tekintetében messze elmarad a Toyota és a Hyundai lehetőségeitől, ami azt jelenti, hogy más megközelítést kell alkalmaznia a pilótáival kapcsolatban. A csapat olyan fiatal versenyzőkre koncentrál, aki
Az ausztrál kormány megtagadta Steven van de Velde vízumkérelmét. A holland strandröplabdázó a sportág világbajnokságán való részvétel szándékával, válogatott játékosként szeretett volna Ausztráliába bebocsátást nyerni, kérelmét azonban elutasították. Van de Veldét 2016-ban négy év börtönbüntetésre ítélték, amiért megerőszakolt egy 12 éves lányt.
Osztályozót szeretnének az NB I-es csapatok. Egészen konkrétan azt javasolják, hogy az élvonalban 11. helyen végző csapat ne essen ki azonnal a második ligába, az NB II másodikja pedig ne jusson fel közvetlenül, hanem egy párosmérkőzésen döntsék el egymás között, melyikük lesz az élvonal tagja a következő bajnokságban. A jelenlegi szabályok szerint
Szeptember 13-án Örményországba utazik a magyar labdarúgó-válogatott, három nappal később pedig Írországot fogadja. A jegyeket hétfőn kezdte el árulni az MLSZ, és egy darab sem maradt már belőlük. A két utolsó mérkőzés dönt a válogatott sorsáról.
Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs a német Opel Kupa megnyerése után jutalmul jövőre bemutatkozhat a Junior ERC-ben. A világbajnok Thierry Neuville testvére, Tom Heindrichs nyerte meg a német Opel Kupát, így 2026-ban a Junior ERC-ben indulhat. A 21 éves belga versenyző bajnoki címe a Közép-Európa Rally betétfutamán dőlt el, amikor riválisa,
Az Észt Rallyn tündérmesébe illő győzelmet arató Oliver Solbergről olvashatnak portrét a RallyCafe Magazin legújabb számában. Az Észt Rallyn elképesztő győzelmet aratott Oliver Solberg, aki három év után tért vissza a világbajnokság legmagasabb szintjére. A még mindig csak 23 éves svéd versenyző elképesztő utat járt be az elmúlt években, amelynek a
Josep Martinez, az Internazionale labdarúgócsapatának 27 éves cserekapusa halálos közlekedési baleset részese volt a Comói-tó közelében – közölte a rendőrség.
Játékosok is főszereplők lehetnek abban a fogadási botrányban, amely hétfőn rázta meg a török labdarúgást. A Habertürk műsorszolgáltató igazságügyi forrásokra hivatkozva kedden arról számolt be, hogy klubokat és 3700 játékost is vizsgálnak az ügyben.
Két hónapja úgy tűnt, minden eldőlt, és Piastri vagy Norris nagyon simán begyűjtheti első világbajnoki címét. Verstappen viszont 104 pontos hátrányból úgy visszaküzdötte magát, hogy az sem kizárt, ő húzza be az ötödik címét. Négy futam van hátra, mi jöhet még?
Kalle Rovanperä két WRC-futam között időt szakított egy titkos tesztelésre Jerezben, ahol Forma–2-es autóval körözött. Az év végén a WRC-ből távozó és a pályafutását a japán Super Formulában folytató Kalle Rovanperä újabb lépést tett a pályafutásában. Ezen a héten titkos teszten vett részt Jerezben, ahol Forma–2-es autót vezetett. A kétszeres raliv
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án, a Puskás Arénában.