2025. október 18. szombat

okt. 18
0:24
Félbeszakították a Tour de Hollandot (Blikk)
Biztonsági okokból félbeszakították a Tour de Holland harmadik szakaszát. A hatnapos verseny harmadik állomásának útvonalán személygépjárművel jelentek meg, így a bringások nem érezték biztonságban magukat, és nem voltak hajlandóak folytatni a szakaszt. A verseny ettől függetlenül folytatódik, kérdés, hasonló incidensek kísérik-e...
okt. 18
0:24
F1-es szakíró: a "papaya-szabály" a múlté, a mérleg nyelve Norris felé billen a McLarennél (Infostart)
A hőség miatt a gumikezelés lesz az egyik kulcsmomentum, illetve sok múlik azon is, ki hogyan kezeli a féktávokat – így harangozta be az InfoRádióban Vámosi Péter a hét végi Amerikai Nagydíjat. A motorsportol.hu főszerkesztője szerint a jelek arra utalnak, hogy a McLarennél megdőlt az a korábbi ígéret, hogy nem szólnak bele az Oscar Piastri és Land
okt. 18
0:28
Szoboszlaiék csúcsrangadója a Manchester United ellen: így várják az edzők a meccset (Blikk)
Századszor csap össze a Liverpool és a Manchester United az Anfielden, és bizony mindkét oldalon akadnak gondok. Az idei szezont is nyögvenyelősen kezdő "vörös ördögök" edzője, Ruben Amorim alatt minden tulajdonosi megerősítés ellenére is inog a kispad, Arne Slotnak pedig zsinórban három vereség után kell javítania. Az angliai csúcsrangadóra hangol
okt. 18
0:28
Arne Slot vázolta, hogyan kerülhet ki a Liverpool a gödörből (Infostart)
Vasárnap a Manchester United elleni derbin vethet véget hármas vereségsorozatának a Liverpool FC. Az ősi vetélytárs elleni rangadót megelőző sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominikék főnöke, Arne Slot menedzser elmondta: csapatának gyakorlatilag mindenben javulnia kell, ha maga mögött akarja hagyni rossz formáját.
okt. 18
0:32
17 éves futballista a hős Mezőkövesden (Blikk)
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyitómeccsén a Mezőkövesd hazai pályán győzte le a Budafokot. Csertői Aurél legénysége egyértelműen a feljutásra pályázik, bár konkurenciája bőven akad. A két nagy múltú pesti klub, a Honvéd és a Vasas ugyancsak az élvonalban folytatná jövőre.
okt. 18
0:32
Barcelona: jó hír a legjobbkor (Infostart)
Lamine Yamal és Fermín López is felépült és játszhat a címvédő FC Barcelona csapatában a Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság jövő vasárnapi rangadóján.
okt. 18
0:36
Győzött a Fradi az osztrák jégkorongligában (Blikk)
Zsinórban harmadszor nyert az FTC-Telekom az osztrák jégkorongligában (ICEHL). A zöld-fehérek a Tüskecsarnokban verték meg a sereghajtó Black Wings Linzet. A Fradi mérlege így öt győzelem, öt vereség.
okt. 18
1:06
Verstappen folytatta McLaren-verő formáját, de egy Sauber is nagyot ment a sprint időmérőjén (Racing)
Max Verstappen rajtolhat az élről az USA Nagydíj sprintversenyén, miután 71 ezreddel legyőzte a gyorsabbik McLaren-versenyzőt, Lando Norrist, a nap kiugró eredményét azonban Nico Hülkenberg szállította, aki a negyedik helyre kvalifikálta a Saubert. Éjszakázniuk kellett az európai nézőknek ahhoz, hogy elkapják a szezon negyedik sprintidőmérőjét, his
okt. 18
1:12
Verstappen a McLarenek elé ugrott az élre az Amerikai Nagydíj sprintjének időmérőjén (Telex)
A szabadedzésen is jó időt futó Hülkenberg a 4. helyről indulhat, a két McLaren közül Norris kezd előbbről.
okt. 18
5:00
Kikandikáltak a cicik, nyílt utcán pakolta ki melleit a dögös modell (Metropol)
A dögös Eva a belvárosban keltett feltűnést.
okt. 18
7:54
Káosz volt az Újpest-Fradin, robbant a petárda, váratlan döntést hozott a bíró (Ripost)
Az Újpest-Fradi meccsek a bírókról is szólnak.
okt. 18
7:54
Nincs menekvés, dönt a bíróság a Schumacher-villa réméről (BorsOnline)
Csak egyszer maradhatott távol az ápolónő megerőszakolója.
okt. 18
8:42
Tizennyolc focimeccs, szinte lehetetlen választani - sport a tévében (Infostart)
A válogatottszünet után folytatódnak a nemzeti labdarúgó-bajnokságok, de F1-hétvége is van. Mutatjuk a teljes szombati tévés sportkínálatot!
okt. 18
9:24
Megválna Szalahtól a Liverpool? Törökországból jött ajánlat (Metropol)
Mohamed Szalah megszerzését tervezi a Galatasaray.
okt. 18
9:24
Megtörte hallgatását a szemtanú, így halt szörnyet a világhírű sportolónő (BorsOnline)
Laura Dahlmeier mászótársa közelről látta a tragédiát.
okt. 18
9:30
Rovanpera vette át a vezetést az eső előtt a Közép-Európa Rallyn (Racing)
Kalle Rovanpera nyerte az első szombati szakaszt a Közép-Európa Rallyn, amivel összetettben is megelőzte Sébastien Ogier-t. Elfyn Evans tartja harmadik helyét Ott Tanak előtt.
okt. 18
10:12
Ronaldo kétszer annyit keres, mint Messi – íme a számok a topfocisták bevételéről (Infostart)
Cristiano Ronaldo egy évben 280 millió dollárt keres, ezzel toronymagasan vezet. A top3-ba Lionel Messi és Karim Benzema fért be.
okt. 18
11:00
Ancelotti dőzsöl, miközben ennyivel szúrják ki a világbajnok szemét (Ripost)
Itt a fizetési toplista.
okt. 18
11:18
Gigantikus magyar siker Liverpoolban, már négyen vannak a mieink (444.hu)
Ennél jobb címlapja már soha nem lesz a Nemzeti Sportnak. Talán ma a kontinensen nincs is, csak Angliában ilyen szintű kvartett.
okt. 18
11:36
Így szankcionálta a McLaren Norrist? – ez akár a brit pilóta első helyébe is kerülhetett (Racing)
Apróságnak tűnhet, de ez jelenthette a különbséget az első és a második hely között az USA Nagydíj sprintidőmérőjén.
okt. 18
11:54
Ogier ötödikben csapódott fának, Rovanpera magabiztos előnyben a Közép-Európa Rallyn (Racing)
Kalle Rovanpera a leggyorsabb volt a Közép-Európa Rally első cseh szakaszán szombaton, míg Sébastien Ogier nagy sebességgel csúszott fának, így véget ért a csata a győzelemért.
okt. 18
12:24
TF 100 – Száz éve a pályán (3. rész) (HírTV)
Az adásban többek között a Sportjáték tanszékről, a küzdő- és téli sportokról volt szó. A műsort Hadusfalvy Polett Veronika és Szabó János vezette.
okt. 18
12:36
Ilyenek voltak régen az Újpest-Fradi rangadók (BorsOnline)
A liláktól már a döntetlen is bravúr lenne most.
okt. 18
12:54
Csodát vár az Újpest bajnoka, nem lehetnek nyugodtak a fradisták (Metropol)
Bizakodik a lilák korábbi bajnoka
okt. 18
13:00
Rovanpera magabiztos előnybe került szombat délelőtt, csata a 2. helyért a Közép-Európa Rallyn (Racing)
Sébastien Ogier kiesése után Kalle Rovanpera kényelmes előnybe került szombat délelőtt a Közép-Európa Rallyn, ugyanakkor még mindig nagy csata zajlik Elfyn Evans és Ott Tanak között a második helyért.
okt. 18
13:42
Reagált az FIA a súlyos, a szövetség demokratikus működésének hiányát érintő vádakra (Racing)
Tim Mayer élesen bírálta a szövetsége azok után, hogy gyakorlatilag választás nélkül eldőlt, Mohammed Ben Sulayem maradhat az elnök.
okt. 18
14:00
Nem bírta magában tartani a kíméletlen kritikát, Szoboszlait is emlegette a Liverpool legendája (Metropol)
Kaptak a Liverpool légiósai.
okt. 18
14:06
Egy jéglovag, aki kenterbe veri C. Ronaldót is (Infostart)
Jaromir Jagr cseh hokilegenda elkezdte 38. profi szezonját.
okt. 18
15:30
Elbukta a kínai döntőt Bondár Anna (Blikk)
Bondár Anna nagy csatában 6:4, 4:6, 6:4-re kikapott a döntőben a kínai Csinanban rendezett, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női tenisz-challengertornán. A 28 éves magyar játékos a negyedik fináléját vívta a második vonalnak számító challengerszinten, s eddig két trófeánál tart.
okt. 18
16:00
Forma-1: érik a meglepetés, Verstappen mégis világbajnok lehet (Ripost)
Nem akárki szimatol szenzációt a Forma-1 2025-ös hajrájára.
okt. 18
16:06
Szoboszlai Dominik eltűnt a közös fotóról, berágtak a csapattársak? (BorsOnline)
Szoboszlai Dominiket lehagyták a csapattársai.
okt. 18
16:12
Kubatov Gábor nem beszél mellé, így engedte el a focicsapatot (Ripost)
A Ferencváros tíz éve veretlen az Újpest ellen.
okt. 18
16:18
A magyarokat is megbüntette az Uefa a romániai futsalbalhéért (Blikk)
Döntött az Európai Labdarúgó-szövetség a szeptember 24-i, craiovai futsalbotrány ügyében. A románok 30 ezer eurós (11,6 millió Ft) pénzbüntetéssel megúszták a botrányt, elkerülték a zárt kapus büntetést. Viszont a honi szövetségnek (MLSZ) is fizetnie kell, a balhézó román szurkolók elől a pályáról lemenekülő magyar csapat viselkedése miatt.
okt. 18
16:30
Újpest–Fradi: a meccs, ami semmi máshoz nem hasonlítható – Ismerje meg a 120 év óta tartó rivalizálás történetét! (Blikk)
szívében van egy metróvonal, amely nemcsak a város két kerületét, de a magyar labdarúgás két ősi riválisát is összeköti. A 3-as számú évtizedeken át szállította a ferencvárosi és az újpesti szurkolókat a Népligettől Újpestre és fordítva a legparázsabb hangulat közepette. Vasárnap újra eljön az a pillanat, amikor felforr a levegő a metró két állomás
okt. 18
16:30
Al-Attiyah összeveszett navigátorával Marokkóban, ezért nem állt meg a szakasz végén? (Racing)
Hihetetlen izgalmak után Lucas Moraes lett a W2RC idei világbajnoka, miután Nasser Al-Attiyah büntetést kapott a Marokkó Rally utolsó szakasza után.
okt. 18
17:12
Megőrül Dárdaiékért a leghűségesebb rajongó, megmutatta büszkeségeit (Metropol)
Mindenkitől van meze és úgy tartja: "No Dárdai, no party".
okt. 18
17:18
Kijutottak a Wta-világbajnokságra Babos Tímeáék (Blikk)
Babos Tímea és Luisa Stefani kettőse bejutott a döntőbe a kínai Ningpóban zajló, egymillió dollár (337 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női tenisztorna páros versenyében. Ezzel az is eldőlt, hogy a duó kiharcolta a részvételi jogot a szezonzáró rijádi WTA-világbajnokságra.
okt. 18
17:20
Fizz Liga: kiütötte a Nyíregyházát az Mtk (Blikk)
Az MTK Budapest könnyedén, 5-1-re legyőzte a vendég Nyíregyháza Spartacus együttesét a labdarúgó-Fizz Liga 10. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A kék-fehérek a sikerükkel a tabella második helyére jöttek fel.
okt. 18
17:30
Az UEFA megbüntette a magyarokat a 2-2-es bravúr után (Ripost)
Felháborító az UEFA döntése.
okt. 18
17:30
Budapest utcáin sétált a Fradi edzője, nem akármire lett figyelmes (BorsOnline)
A szurkolók csak az Újpest-Ftc meccsről beszélnek.
okt. 18
18:12
Ki van a képen? Ha 10 magyar legendából 7-et felismersz, már jobb vagy az átlagnál! (Metropol)
Vasárnap rendezik a 245. Újpest-FTC derbit.
okt. 18
18:30
Megszólalt az újpesti polgármester a stadionügyről, ez a terve (Blikk)
Hosszabb poszttal jelentkezett az újpesti stadion ügyével kapcsolatban Trippon Norbert, a kerület polgármestere a Facebook-oldalán. A politikus meg szeretné akadályozni, hogy a kertváros felől szurkolói kapuk nyíljanak, és szót emelt az újpesti metró meghosszabbítása mellett is. Trippon településrendezési szerződésben szerezne jogi garanciákat az ö
okt. 18
18:30
Káosz a Liverpool edzésén, Kerkez földre vitte csapattársát (Metropol)
Kerkez Milos a Liverpool edzésén is hozta a stílusát.
okt. 18
18:36
A Lancia nevezett a 2026-os WRC2-es világbajnokságra (Racing)
Jövőre a Lancia kapja meg a gyári támogatást a Formula E-sorozatban induló Citroen helyett a Stellantis csoportban a WRC2-ben. C3 Rally2-vel azonban továbbra is lehet versenyezni.
okt. 18
18:42
39 nap után kirúgta az edzőjét a Fradi Európa-liga-ellenfele (Blikk)
A Nottingham Forest, amely ellenfele lesz a Ferencvárosnak az Európa-liga alapszakaszában, szombaton menesztette Ange Postecoglou vezetőedzőt. A szeptember elején kinevezett ausztrál szakvezetőnek 39 nap jutott az együttes kispadján.
okt. 18
18:54
Lángba borult a 73 éves Nascar-pilóta autója, menekülés közben ki is esett belőle, aztán elintézte ennyivel: „Miért vonulnék vissza?” (USAracing)
Ijesztő jelenetek játszódtak le a Nascar Truck Series pénteki, talladegai futamán. A kiváltó ok ráadásul...
okt. 18
18:54
Lángba borult a 73 éves Nascar-pilóta autója, menekülés közben ki is esett belőle, aztán elintézte ennyivel: „Miért vonulnék vissza?” (Racing)
Ijesztő jelenetek játszódtak le a Nascar Truck Series pénteki, talladegai futamán. A kiváltó ok ráadásul...
okt. 18
19:48
Fordul a kocka Liverpoolban, nehéz beismerést tett Kerkez Milos (Ripost)
Készen állnak a Liverpool-Manchester United meccsre.
okt. 18
20:00
Vandál betörők, botrány fenyegeti Dárdaiék otthonát (BorsOnline)
Drezdából érkeztek a betolakodók, invázióval fenyegetnek.
okt. 18
20:00
Rovanpera magabiztos előnyben, Tanak megelőzte Evanst szombat délután a Közép-Európa Rallyn (Racing)
Kalle Rovanpera Sébastien Ogier kiesése után már kontrollálja a Közép-Európa Rallyt, miközben Ott Tanak szombat délután megelőzte Elfyn Evanst.

Keresés