A válogatott klasszisa, Vogel Soma is együtt készül a Bajnokok Ligájában címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatával, amely jövő szerdán az olasz Pro Reccóval csap össze az Európai Szuperkupáért.
Felteszi a fejére a koronát a Veszprém férfikézilabda-csapata? A magyar együttes címvédőként vesz részt az egyiptomi klub-világbajnokságon, és csütörtökig remekül szerepelt, hiszen mindhárom mérkőzését megnyerte. A legnagyobb skalp kétségtelenül a Magdeburg legyőzése volt, hiszen az elődöntőben a veszprémiek hátrányból fordítva nyertek, bejutva ezz
Genk-Ferencváros összefoglaló: Jobban kezdtek a hazaiak, de Varga Barnabás szép fejesével a magyar bajnok vezetett az első félidő végén. A második elején Varga büntetőt rontott, de kiderült, ez is belefért. A Ferencváros megnyerte első idegenbeli meccsét, és két kör után négy ponttal áll. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A Ferencváros 1–0-ra nyert a KRC Genk ellen a labdarúgó Európa-liga ligaszakaszának 2. fordulójában. A gólt Varga Barnabás fejelte. A zöld-fehérek két meccs után négy ponttal állnak.
Láthatóan letörve állt munkába Lewis Hamilton a hétvégi Forma–1-es Szingapúri Nagydíj helyszínén. A hétszeres világbajnok a szeretett buldogja, Roscoe elvesztésének fájdalmát egy pillanatig sem álcázva, lehajtott fejjel, magányosan sétálgatott a csapatok bázisai között. Amikor pedig az újságírók kérdésére mesélt az elmúlt napokban kapott szeretetár
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
A második fordulóig kellett várni a Ferencváros első Európa-liga győzelmére. A magyar bajnok ugyanis idegenben, Varga Barnabás első félidő hajrájában szerzett fejesével 1-0-ra legyőzte a belga Genk együttesét. Robbie Keane csapata így a tabella 11. helyére lépett előre.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az olimpiai bajnok spanyolokkal, a románokkal, valamint a házigazda portugálokkal került össze a jövő évi női vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak csütörtöki sorsolásán.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője nem győzte dicsérni csapatát a Genk elleni Európa-liga-siker után – mint az ír szakember kiemelte, még sosem védekeztek ennyire jól, ami mellett a kulcs az egységen volt.
A FIFA és az Adidas október 2-án, – magyar idő szerint – csütörtökről péntekre virradó éjjel bemutatta a 2026-os labdarúgó-világbajnokság hivatalos labdáját, a Triondát.
Megjelenik egy könyv, amelyben Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt mondja el fia történetét. A könyvből kiderül az is, hogyan gazdálkodhatott a későbbi világklasszis azzal a nem kevés pénzzel, amelyhez már 17 évesen hozzájutott.
Kicsit olyan most Győrben a futballt körülvevő hangulat, mint a régi szép időkben. A győriek az elmúlt időszakban sok szép és emlékezetes pillanattal ajándékozták meg szurkolóikat, még ha a legendás Verebes-korszak visszatéréséről nem is beszélhetünk. Most mindenki újra lelkes a városban, kivéve egy embert. Ezt a bizonyos embert Hannich Péternek hí
Csütörtök este nagy sikert ért el a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában: idegenben megverte a Genket, így két forduló után négy ponttal továbbjutásra áll a csoportkörben.
1987 október elején a Mecsek Rallyval zárult a Magyar Rally Bajnokság, ahol végül Ranga László megszerezte első abszolút bajnoki címét és elindult a legendává válás útján.
A Le Mans-i győztes Fernando Alonso viccelődött a "csak" egy nürburgringi 4 óráson nyerő Max Verstapen GT-kalandján, majd jelezte, továbbra is összeállna a hollanddal egy közös versenyre.
Lewis Hamilton rendezte a sorokat Charles Leclerc-rel a bakui csapatutasítás témájában, és a Ferrarival sok tanulságot levontak. Hiszi, hogy Szingapúr végre jobb hétvégét hozhat.
Egyre csökken a Ferrari sansza arra, hogy futamgyőzelmet szerezzen a Forma–1 2025-ös idényében, de a hét végi Szingapúri Nagydíj akár kínálhat esélyt erre – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője arról is beszélt, hogy Lewis Hamilton valószínűleg rosszabb lelkiállapotban kezdi meg a következő versenyhétvégét, mint c
Csütörtökön megkezdődött a hivatalos teszttel a Rally Legend, melyet már ezen a napon rengetegen követtek a pálya széléről, a versenyzők pedig már ekkor odatették magukat.
A maximalizmusra törekvés, az elszántság, és a sikeréhség nem ismer akadályt! Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott, és a német Bundesligában szereplő RB Leipzig hátvédje a minap egy hosszú interjút adott a német Sport1.de online portálnak, amelyben egy meghökkentő dolgot osztott meg. A 32 éves játékos a 2024-es, németországi labdarúgó-Európa-
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal az újdonsült világbajnokkal, Nagy Andrással beszélgettünk.
Berke Özer nevétől visszhangzott a római Olimpiai Stadion és vélhetően Lille utcái is, miután a török kapus egyhuzamban három büntetőrúgást is megfogott a Lille 1-0-ra megnyert, Roma elleni Európa-liga-mérkőzésen. Az első kettőnél még úgy tűnt, hiába védett, mert harmadszor is újrarúgatták az olaszoknak megítélt tizenegyest, a 25 éves kesztyűs azon