2025. szeptember 16. kedd

szept. 16
0:27
Forradalmi újítással teszi interaktívvá a BL-meccseket az RTL+ Premium (rtl.hu)
Szeptember 16-tól új időszámítás kezdődik a sportközvetítések világában. Az RTL+ Premium előfizetői egy olyan exkluzív funkcióval élhetik át az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit, amilyenre Magyarországon még nem volt példa.
szept. 16
0:31
Kerkez Milos korai cseréje után Robertson váratlan üzenetet küldött a riválisának (rtl.hu)
A Liverpool tapasztalt skót balhátvédje, Andy Robertson védelmébe vette csapattársát, egyben posztriválisát (!), Kerkez Milost, miután a magyar válogatott játékost a Burnley elleni bajnoki mérkőzésen már az első félidőben le kellett cserélni.
szept. 16
4:57
Belepirulsz: tükör előtt pakolta ki a ciciket a bikinimodell (Metropol)
Erre nincsenek szavak, Grace mellei egyre nagyobbak.
szept. 16
6:03
Indul a Bl-nagyüzem: a budapesti döntőben duplázna a címvédő Psg (Blikk)
Idén is háromnapos fordulóval kezdődik a labdarúgó-Bajnokok Ligája, a tavaly óta újjászervezett sorozatban keddtől csütörtökig 36 csapat lép pályára. Minden együttes nyolc mérkőzést játszik a főtáblán, négyet otthon, négyet idegenben. A 36-os tabella első nyolc helyezettje továbblép a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek annak rájátszásába jutnak (a
szept. 16
7:03
Ravasz terve van Szoboszlaival Arne Slotnak (BorsOnline)
Arne Slot titkos fegyvere: Szoboszlai Dominik.
szept. 16
8:21
Huszönt évesen meghalt Matteo Franzoso olasz síelő (444.hu)
A februári téli olimpiára készült.
szept. 16
8:21
"Halász Bence bármilyen eredményre képes" – óriási magyar siker jöhet a vb-n (Ripost)
Halász lehet az első magyar szabadtéri vb-győztesünk.
szept. 16
8:27
Fél szemmel még a Fradi-meccset sem tudja nézni – 13 kilót fogyott, de elhagyhatta a kórházat Mucha József (Blikk)
Már van kedve viccelődni. S most talán ez a legfontosabb hír Mucha Józseffel kapcsolatban. A Ferencváros legendája egy súlyos bakteriális fertőzés miatt hosszú heteket töltött kórházban, de már otthon gyógyulhat. Illetve... Pécsett, egy csendes, hangulatos kertes házban a kedvesénél, Ildikónál. Az egykori válogatott labdarúgó 13 kilót fogyott, de e
szept. 16
8:33
Tanak szerint reálisan nézve vége a bajnoki esélyeinek (Racing)
Három futammal korábban még vezette a világbajnokságot, a Chile Rally után pedig már reálisan nézve nem lát esélyt a világbajnoki címre Ott Tanak.
szept. 16
8:45
"Egy top 10-es helyezés elérhető lehet" – Feldhoffer Bálint az U23-as országúti kerékpáros-vb előtt (m4sport.hu)
Feldhoffer Bálint, a Team United Shipping bringása elmondta, ha minden jól alakul, elérhető lehet, hogy a legjobb 10-ben végezzen az U23-as országúti kerékpáros-világbajnokság szeptember 26-i mezőnyversenyén, Ruandában.
szept. 16
8:51
Kalapácsvető-vb-döntő ebédre, három magyarral, este BL – sport a tévében (Infostart)
Halász Bencééket nézve még választhatunk is a csatornák között! Este aztán indul a Bajnokok Ligája alapszakasza - egy korábbi BL-döntő "megismétlésével". Mutatjuk a teljes szerdai tévés sportkínálatot.
szept. 16
8:57
Magyar aranyérem az U19-es kitesurf-vb-n (m4sport.hu)
Szente Benedek aranyérmet szerzett az U19-es kitesurf-világbajnokságon.
szept. 16
9:21
Meghalt a kórházban a 25 éves olasz síelő, Matteo Franzoso (Blikk)
Óriási a döbbenet a sívilágban: az olasz alpesi válogatottnak kilenc hónapon belül a harmadik tehetségét – ezúttal Matteo Franzosót – kell eltemetnie. Az alpesi síelés egy koromfekete fejezettel gyarapodott, hiszen az olaszok gyorsasági reménysége, Franzoso 25 éves korában Santiagóban egy szörnyű edzésbaleset során meghalt. A dráma múlt szombat reg
szept. 16
9:21
Elképesztő gesztus, nem akármilyen ajándékkal lepte meg Robbie Keane a világhírű énekest (Metropol)
Robbie Williams budapesti koncertjén feltűnt a Fradi-mez.
szept. 16
9:33
Schumacher versenyezni sem akart, a Ferrari gyászruhába bújt 24 éve (Racing)
Michael Schumacher bárhol szívesebben lett volna, mint az Olasz Nagydíjon 2001-ben, annyira megviselték az öt nappal korábban történtek.
szept. 16
9:39
Még ma is elcsukló hangon emlékezik az F1 legendája több mint 50 éve elhunyt barátjára (Racing)
Jackie Stewart elcsukló hangon idézte fel a Jim Clarkkal való baráti viszonyát, miután Goodwoodban a kétszeres világbajnokra emlékeztek.
szept. 16
9:45
"Szerencsére több lóerőm volt" – elmesélte az oktató, milyen volt Verstappent tanítani (m4sport.hu)
Egy négyszeres Forma–1-es világbajnokot oktatott, és érezte ennek iróniáját. A nürburgringi tanárát lenyűgözte a Max Verstappennel töltött pár óra.
szept. 16
10:33
Rongits Attila duplázott, Viszló Csaba mindent vitt Győrben (Racing)
Az ORC-ben és a P14-es géposztályban Rongits Attila győzött a III. WHB Győr Rallyn, Viszló Csaba pedig a Peugeot Kupa idei kiírását is megnyerte. Az 58. Mecsek Rallyhoz hasonlóan III. WHB Győr Rallyn is a Rongits Attila, Hannus László kettős győzött a Mitsubishi Lancer Evo IX RS-sel az ORC-ben és a P14-es géposztályban, ráadásul a
szept. 16
10:39
Tisztáztak pár dolgot Piastriék a monzai csapatutasítás kapcsán a McLarennel (m4sport.hu)
Átbeszélte és tisztázta a McLaren a monzai csapatutasítás hátterét és a belső szabályait Oscar Piastrival és Lando Norrisszal. A bajnoki éllovas nem tervez "bekeményíteni" a történtek után.
szept. 16
10:57
Történelmi BL-szezon indul, három magyar is ott lehet a budapesti döntőben (Metropol)
Szoboszlai, Kerkez és Sallai is ott van a BL főtábláján.
szept. 16
11:09
Sosem találja ki, mi Usain Bolt legújabb kedvenc elfoglaltsága! (Blikk)
A világcsúcsok után már csak a LEGO-kockákat halmozza nyugdíjas éveiben Usain Bolt. A korábbi jamaicai sprintersztártól nem állnak távol a nagyratörő, sokszor váratlan célok; nyolc olimpiai és tíz világbajnoki aranyérmet termelő pályafutása óta próbálkozott már a lemezlovassággal, de még a professzionális labdarúgással is. Ezúttal viszont elmondása
szept. 16
11:09
Megvan a magyarázat a különös hibára, ami kiejtette Alonsót (m4sport.hu)
El sem hitte Fernando Alonso, hogy így járt – az Aston Martin azóta fényt derített a furcsa monzai felfüggesztéstörés okára.
szept. 16
11:27
"Mindkét meccs után csalódott volt a csapat" – Vitális Milán válogatott debütálása után (m4sport.hu)
Az ETO FC-ben futballozó Vitális Milán a klubhonlapnak nyilatkozott válogatott debütálása után: elmondta, hatalmas élmény volt a Puskás Arénában a világ egyik legjobb nemzeti csapata és egyik legjobb játékosa ellen pályára lépni, de azt is megosztotta, hogyan fogadták az összetartáson.
szept. 16
11:33
Trump tombol: Ez a pipogya futball rossz Amerikának (Blikk)
Donald Trump mindenhez is ért. Az Egyesült Államok elnöke most az amerikai futball jelenleg érvényes szabályait akarja megváltoztatni – egész pontosan visszaváltoztatni –, mert úgy gondolja, az nem csak a sportágnak, de az Egyesült Államoknak is rossz. Ugyan az NFL uraira vámháború belengetésével nem tud nyomást gyakorolni, de azt tudjuk, Trump nag
szept. 16
11:33
400 km/h a jövő évi F1-es autókkal? – azért lassan a testtel! (Racing)
Toto Wolff tisztázta a jövő évi autók sebességével kapcsolatos megjegyzését, Nikolas Tombazis pedig leszögezte, nem lesz 400 km/h-s tempó.
szept. 16
11:39
Hivatalos: 6 sprintfutamot rendeznek az F1-ben 2026-ban – hármat új helyszínen (m4sport.hu)
Kedden hivatalossá vált: a 2026-os Forma–1-es bajnoki évadban is hat sprinthétvégét rendeznek. Ezek közül három helyszínen most először lesz sprintverseny.
szept. 16
11:45
Oda minden remény, a 26. születésnapja előtt halt meg a sportoló (BorsOnline)
Matteo Franzoso nem élte túl a súlyos fejsérülését.
szept. 16
11:51
Így akarták Dembélét sportszerűtlen eszközökkel Aranylabdához segíteni (Blikk)
Furcsa eset okoz felfordulást nem sokkal a szeptember 22-i Aranylabda-gála előtt. Neal Gardner szabadúszó sportújságíró elárulta, hogy ajánlatot kapott egy indiai marketingügynökségtől, hogy a PSG sztárját, Ousmane Dembélét népszerűsítse a közösségi médiában. Magyarra fordítva: kampányolnia kellene a francia világbajnok aranylabdája mellett.
szept. 16
12:09
Együttműködik a Veszprém Kézilabda Akadémia és a BVSC-Zugló (m4sport.hu)
Együttműködési megállapodás született kedden a Veszprém Kézilabda Akadémia (VKA) és a BVSC-Zugló között.
szept. 16
12:21
A Ferencváros volt edzője megvadult, miután piros lapot kapott (Blikk)
Újabb kellemetlen ügybe bonyolódott Dejan Sztankovics, a Ferencváros korábbi vezetőedzője, aki jelenleg az orosz Szpartak Moszkvát irányítja. A szakember piros lapot kapott a Dinamo Moszkva elleni derbin. És ahogy ez nála lenni szokott, azonnal elszabadult a pokol, a szakember hozta a szokásos formáját, vélhetően komolyabb eltiltásra számíthat.
szept. 16
12:27
Kikerülte az F1 az Indy 500-at – közzétették a 2026-os versenyek kezdési időpontjait (m4sport.hu)
A jövő évi sprintfutamok listája mellett az FIA kedden közzétette a 2026-os versenyek kezdési időpontjait is. Ebből kiderül, a Forma–1 elkerüli a nagy ütközést az Indy 500-zal.
szept. 16
12:27
Forrnak az indulatok Madridban: mi lesz Vinícius Júnior sorsa a Bajnokok Ligájában? (rtl.hu)
A Real Madrid ma este a Marseille ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában, az összecsapást az RTL+ Premium élőben közvetíti. A felvezető sajtótájékoztatón azonban nem a francia rivális volt a fő téma, hanem a madridi öltöző feszültsége: Xabi Alonso próbálta elsimítani Vinícius Júnior frusztráltságát, ami a legutóbbi lecserélések miatt alakult ki.
szept. 16
12:33
Merényiék is meglepődtek nagyszerű eredményükön a szlovák bajnokin (Racing)
Merényi Zsolt és Modrovics Mónika a Tatra Rally és Kassa Rally után izgalmas versenyen fantasztikus eredményt tudott elérni a hétvégi szlovák Martin Rallyn, melyet először rendeztek meg.
szept. 16
13:27
Nem az a kérdés, ki legyen Verstappen csapattársa, hanem az, melyik versenyzőt rúgja ki a Red Bull? (m4sport.hu)
Valaki mindenképpen menni fog a Red Bulltól? Miközben egyre erősödnek a találgatások Isack Hadjar előléptetéséről, úgy tűnik, a bikások, egy újoncnak is bizalmat szavaznak 2026-ra.
szept. 16
13:33
Jelentősen változott a sprintnaptár, a mesterséges izgalomkeltés egy részéről lemondott az F1 (Racing)
A Forma–1 közzétette a 2026-os sprintnaptárat: három olyan helyszín is rendez ilyen hétvégét, amely eddig még nem tette.
szept. 16
13:39
Fájó ezt látni, tényleg ott lehetne a Fradi a Bajnokok Ligájában (Ripost)
Kedden megkezdődnek a BL főtáblájának meccsei.
szept. 16
13:57
Az M4 Sport állandó szakértője kapta a Szepesi-díjat (m4sport.hu)
Bozsik Péter a Szepesi-díjat a hivatalos indoklás szerint a magyar labdarúgás több évtizedes, az Aranycsapat szellemiségéhez, örökségének méltó szolgálatával, televíziós szakértőként a magyar bajnoki és válogatott futballmérkőzéseken végzett példaértékű, magas színvonalú, széles körben népszerű munkájával érdemelte ki.
szept. 16
13:57
"Ha vért látsz rajtam, az emiatt van" – sokat ad a Karom nevű cipő, de kicsit veszélyes is (Telex)
A nagy magasság elérése a futás sebességén is múlik rúdugrásban. Duplantis a jobb tapadás miatt kért egy speciális tüskéjű cipőt.
szept. 16
13:59
Norris: Egész életemben hálás leszek Andreának. Ő a létező legjobb csapatfőnök (m4sport.hu)
Akár bajnokká válik idén Lando Norris, akár nem, örökké hálás lesz a McLaren csapatfőnökének, hogy megteremtette számára az esélyt.
szept. 16
14:09
Az új BL-szezonban Szoboszlai hőtérképének változását is láthatjuk a meccseken (Telex)
Különleges szezon kezdődik, mert Budapesten rendezik a döntőt.
szept. 16
14:21
Alonso fájdalma: A múltban nem élveztem ki kellőképpen a sikereket (m4sport.hu)
A megbánás talán nem szerepel Fernando Alonso szótárában, de a spanyol a sikertelen évek alatt megtanult egy fontos leckét a sikerről, ami némi hiányérzetet kelt benne.
szept. 16
14:27
"Majdnem ráment a bajnoki címünk" - Kubatov Gábor elárulta, ez volt a baj a Fradi edzőjével (Metropol)
Zaklatott hónapok után Keane állandósítja a helyét.
szept. 16
14:27
Dollák Tamarának kevésen múlott az elődöntőbe jutás a zágrábi világbajnokságon (m4sport.hu)
Bognár Erika a vigaszágon kapott ki.
szept. 16
14:27
A kalapácsvető Halász Bence bronzérmes az atlétikai világbajnokságon (Telex)
Halász Bence nagy reményekkel érkezett a vb-re, jól is dobott, de az olimpiai bajnok Katzberg ijesztően nagy formába került, a német Hummel pedig meglepetésre lett második.
szept. 16
14:33
A hét meccse: Puskás Akadémia FC–ETO FC (m4sport.hu)
Az m4sport.hu minden héten kiválasztja a hét mérkőzését a labdarúgó Fizz Ligában. A bajnokság 7. fordulójában a szombaton 20:15-kor kezdődő Puskás Akadémia–ETO FC összecsapásra esett a választás.
szept. 16
14:33
Herczig Norberték autójának festésére is lehet voksolni az ERC év végi szavazásán (Racing)
Az ERC már elindította év végi szavazását, mely során a legszebb festésű autók között Herczig Norbert Skodájára is lehet voksolni.
szept. 16
15:15
Molnár Attila ötödik lett elődöntőjében a tokiói vb-n (m4sport.hu)
A selejtezőben országos csúcsot (44.55 másodperc) futó Molnár Attila ötödik lett a Tokióban zajló atlétikai világbajnokság 400 méteres számának első elődöntőjében, így búcsúzott a további küzdelmektől. Az idei fedettpályás Európa-bajnok magyar versenyző a 4-es pályán futva 44.94 másodperc alatt teljesítette a távot.
szept. 16
15:15
Üzent az MLSZ Kubatovnak: Nem velük, hanem a magyar kormánnyal áll vitában (Telex)
Az MLSZ felhívta a Fradi elnökének figyelmét, hogy nem akarja vagy nem meri belátni a teljes valóságot.
szept. 16
15:17
A polgármester a DVSC-nél akadozó fizetésekről beszélt: Megengedhetetlennek tartjuk, hogy ne legyen rend ebben a tekintetben (m4sport.hu)
Elsőként az nb1.hu szellőztette meg, hogy a Debreceni VSC-nél probléma lehet a bérek utalásával, később a haon.hu arról számolt be, hogy egy brit klub is érdeklődhet a klub megvétele iránt. Most Debrecen polgármestere, Papp László levélben reagált a sajtóhírekre.
szept. 16
15:39
Versenyautót tesztelt a Williams csapatfőnöke – na de hogy került egy McLarenbe? (képek, videók) (Racing)
James Vowles nemrég beült korábbi versenyautója, egy McLaren volánja mögé, hogy tesztelje azt Spanyolországban.

Keresés