Az Eufória alkotója, Sam Levinson meztelenség nélkül vette volna fel a harmadik évad vitatott jeleneteit. Végül Sydney Sweeney érvei győztek, aki szerint a karakter hitelessége mindennél fontosabb volt.
Sokak számára példaértékű az az erő, hit, bátorság és akarat, ahogyan Rubint Réka küzd súlyos betegségével. Nótár Mary jól ismeri a fitneszedzőt, hiszen előadóként rendszeresen vendég táboraiban. Az énekesnő valósággal csodálja a családanyát azért, amiért így viseli a az egészségéért vívott csatát.
Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. A 630 ezres nettóval is részletre vásárolnak a magyarok bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
Imádjuk Emma Watson lazaságát: a 36 éves színésznő a minap egy pizsamára emlékeztető, virágmintás ruhában indult el, hogy reggelit szerezzen magának, miközben épp Velencében nyaral.
Egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt károsíthatják a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ami jelentősen csökkentheti ezek hatékonyságát – derült ki a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeinek legújabb kutatásából. A tanulmány, amely a Pharmaceutics folyóiratban jelent meg, rámutatott, hogy ha a gyógyszer hatóanyaga a bélre
A legtöbben úgy gondolnak a nyugdíjra, mint ami kizárólag a ledolgozott évekből épül fel, pedig léteznek olyan kevéssé ismert, teljesen legális lehetőségek is, amelyekkel bizonyos helyzetekben plusz szolgálati idő szerezhető. Farkas András nyugdíjguru segítségével jártunk utána, kiknek érheti meg ez a konstrukció, és milyen feltételei vannak.Azok,
Erős, 6,1-es magnitúdójú földrengés pattant ki Kuba északnyugati partjai közelében június 8-án, amelyet nemcsak a szigetországban, hanem a Karib-térség több pontján, sőt Florida egyes részein is érezni lehetett.
A miniszterelnök szerint egy ilyen egyeztetés során olyan témákat is érinthetne, amelyek számára fontosak, és akár új információkat is megoszthatna az államfővel. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a közvetlen párbeszédet hatékonyabbnak tartja a nyilvános politikai üzengetésnél, ezért nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ismét személyesen egyeztessen
Meghan tavaszi hangulatú Instagram-posztjában egy régi, romantikus kép is bekerült Harryvel, ami nagyon nem mostanában készült. A rajongók kiszúrták a 2017-es dátumot, és úgy gondolják, hogy meg akarta téveszteni őket.
Vannak olyan híres apa-fia párosok, akiknél szinte az első pillantásra feltűnik a rokoni szál. Akiknél nemcsak az arcvonásaik, a mosolyuk vagy a tekintetük emlékeztet minket egymásra, hanem a testbeszédük és a kisugárzásuk is. Mutatjuk, kik azok, akik egymás klónjai is lehetnének!
A színész négy év kihagyás után újra filmet forgat, ennek kapcsán mesélt arról, hogy érzi magát most. Őszintén vallott az afáziával való küzdelméről és a betegsége utáni lelkiállapotáról.
A menyasszonyi divat 2026-ban a nosztalgia, a drámai részletek és a tudatos választások izgalmas találkozásáról szól. A visszatérő Y2K-sziluettektől a vintage kincseken át a modern polgári esküvőkre tervezett kosztümökig számos új és régi kedvenc közül válogathatnak az arák. Mutatjuk azokat a trendeket, amelyek meghatározzák az idei esküvői szezont
Nagy visszhangot váltott ki a hír, hogy Győrfi Pál búcsút intett az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjának. A több mint két évtizeden át meghatározó szerepet betöltő kommunikációs szakember helyét Szűcs Brigitta veszi át, akit Győrfi egy közösségi bejegyzésben mutatott be a nyilvánosságnak.
Barbie-stílusú átalakuláson esett át Susan Boyle: a Britain's Got Talent korábbi sztárja platinaszőke hajjal debütált rózsaszín szettben legutóbbi hivatalos programján.
Ritka és különleges eseményt rögzített egy búvár a Földközi-tengerben: Szicília és Tunézia között egy kifejlett nagy fehér cápa úszott el egy kutatócsapat mellett.
Nemrég a nyilvánosság előtt is felvállalta kapcsolatát Lewis Hamilton és Kim Kardashian. Olyannyira, hogy az egykori valóságshow-sztár új kedvesét még a monacói Forma-1-es futamára is elkísérte.
Balatonlelle Város Önkormányzatának 9/2026. számú rendelete értelmében, június 1-től új szabályozás lépett hatályba a közterületi alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében. A Újabb balatoni városban korlátozták az alkoholfogyasztást közterületen bejegyzés először ACNEWS-én jelent meg.
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.
Mit tennénk, ha huszonhárom év házasság után kiderülne, hogy a férjünk megcsal? Jelenetet rendeznénk? Azonnal beadnánk a válókeresetet? Vagy vennénk egy szelet Rigó Jancsit (mert benne biztos nem fogunk csalódni), és megpróbálnánk aránylag higgadtan végiggondolni az új helyzetet? Szabó Borbála legújabb regénye, az Inda Press Kft. által kiadott Háza
A magyar válogatott csapatkapitánya többek között arról írt, hogy milyen különleges és megtisztelő érzés számára a magyar mez viselése. Most azonban eljött a pihenés időszaka számára is.
A bőrradírozás ma sokkal többet jelent a sima, puha bőr érzésénél. Egy jól megválasztott testradír ugyanis a beautyrutin egyik legkényeztetőbb lépése is lehet. Főleg akkor, ha mindez nemcsak ápolja a bőrt, hanem egy kis extra törődést is belecsempész a hétköznapokba. Ha egy különleges desszertillatú kényeztetésre vágysz feltétlenül próbáld ki az Or
Valószínűleg mindenkit idegesít, hogy akármennyire sokat takarít, akármennyire alapos, időről-időre a semmiből feltűnik a lakásban egy óriási porcica. Vagy éppen hetente át kell törölgetni mindent, mert bizony mindenre rátelepszik a port. Velem mindez azóta történik, amióta az eszemet tudom, de most egy hét alatt kiderült, hogy simán orvosolható le
Alexis Bledel nevét a Szívek szállodája című sorozatnak köszönhetően az egész világ megismerte. A 2000-ben indult produkcióban Rory-t alakította, és az első évad debütálásnak idején mindössze 19 éves volt. Azóta több mint 25 év telt el, és ez idő alatt a színésznő rengeteget változott. Mutatjuk, hogy néz ki ma!
Amikor gazdasági fejlettségről beszélünk, hajlamosak vagyunk országokban gondolkodni. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Egy-egy országon belül is hatalmas különbségek lehetnek a régiók között: a fővárosok és gazdasági központok gyakran messze megelőzik a vidéki térségeket. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában azt mutatjuk be, hogy mel
Vajon egy rosszul sikerült névválasztás valóban megpecsételheti valakinek az életét? Lehetséges, hogy egy név örökös kudarcokra vagy hiábavaló küzdelmekre predesztinál? És ha igen, akkor ennek az ellenkezője is igaz lehet? Adhatunk-e gyermekünknek olyan nevet, amely szerencsét, könnyebb utat vagy nagyobb arányú boldogulást hoz számára?
Három gyermek édesanyja, korábban aktívan modellkedett, mára elkötelezett aktivista. Egy olyan nő, aki nem fél kiállni azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Görög Zita, a GLAMOUR július–augusztusi címlapsztárja egyszerre ösztönös és tudatos, aki a kihívásokban nem akadályt, hanem megoldandó feladatot lát, és éppen ezt tartja a legnagyobb
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy eseményen, azonnal felkelti a rajongók figyelmét.
Ma este kilenc órakor megkezdődik a focivébé: a Pénzcentrumon most összegyűjtöttük mind a 104 mérkőzés kezdési időpontjait, a párosításokat a csoportmeccseken és a kieséses szakaszban egyaránt.