A nyállal érintkezve a gombelem kémiai reakcióba lép, és súlyos égési sérüléseket okoz a nyelőcsőben, figyelmeztetett a Heim Pál kórház. A szakemberek szerint a legrosszabb, amit a szülő tehet, ha hánytatással vagy itatással próbál segíteni.
A 2026-os világbajnokság nyitóünnepsége után elterjedt, hogy dublőr helyettesítette Shakirát. A rajongók szerint a mozgása árulja el a hasonmást, de egy apróság bizonyíthatja, hogy valóban a kolumbiai énekesnő volt a pályán.
Elon Musk Neuralink nevű vállalata egy olyan agy-számítógép interfészt fejleszt, amely képes érzékelni az agy elektromos jeleit, majd ezeket digitális utasításokká alakítja. A technológia közvetlen kapcsolatot teremt az emberi agy és a számítógépek között, ami egyszerre számít orvosi áttörésnek és technológiai mérföldkőnek. Az implantátumot egy spe
A belső változások elindításában jelentős szerepet játszott első unokájának megszületése. A tavalyi év legnagyobb eseménye az volt a művész életében, hogy 2025. június 25-én nagymama lett, amikor Lili lánya életet adott egy kisfiúnak, Dávidnak. A büszke nagymama a közösségi oldalán is bejelentette az unoka érkezését, ahol azt is megosztotta, hogy a
Egy friss kutatás szerint egy evolúciós örökség miatt vagyunk hajlamosak a túlevésre. Ez a jelenség az oka, hogy a modern élelmiszeripar könnyedén rá tud venni minket a feldolgozott ételek fogyasztására.
Jennifer Lopez 56 évesen is csodás formában van, és ezt nem rest időről időre megmutatni közösségimédia-oldalain. Most egy köldökig kivágott ruhában készült fotót osztott meg rajongóival, akik csak ámultak.
A kerékpározás a leghatékonyabb mozgásforma az 50 év feletti nők számára. A körkörös mozgás táplálja a porcokat, a terhelés pedig serkenti a csontokba való ásványianyag-beépülést.
A napégés jelei a kertben a barna levélfoltok és a "megfőttnek" tűnő termések, amelyek a növényi szövetek elhalását jelzik. Az egyszerű árnyékolás mellett a cserepes növények félárnyékba helyezése is azonnali és hatékony segítség lehet a hőségben.
Mi rejlik a mindig mosolygós, energikus és közvetlen Varga-Járó Sára mögött? A GLAMOUR Asztro podcast legújabb epizódjában Nagy Katica asztrológus és színésznő a színésznő születési képletét elemzi, amelyből nemcsak a szabadság iránti erős vágya, hanem a mély önismereti munka, a család fontossága és egy különösen érzékeny belső világ is kirajzolódi
Hailey Bieber újabb rangos divatipari együttműködéssel hívta fel magára a figyelmet. A modell és vállalkozó a Calzedonia új globális digitális márkanagyköveteként csatlakozik a márkához. A kampány a nyári fürdőruhadivat legfrissebb trendjeit és az olasz stílus időtlen eleganciáját ünnepli.
Az énekesnő egy friss bejegyzésben mutatta meg új, szőke frizuráját, amivel lezárta a sötét hajas korszakát. A váltás közvetlenül azután jött, hogy egy smink nélküli poszttal törte meg a hetekig tartó csendet.
Rövid időre a legmagasabb szintű készültséget rendelték el a magyar légtér védelméért felelős erőknél, miután egy izraeli felségjelzésű utasszállító repülőgép nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással a magyar légtérbe belépésekor.
A kisgyerekes szülők mindennapjai tulajdonképpen végeláthatatlan logisztikai kihívást jelentenek. A reggeli rohanás, az iskolai és óvodai készülődés, az esti fürdetési-altatási rituálé, miközben folyamatosan ellenőrizni kell, hogy lekapcsolták-e a villanyt, becsukták-e a hűtőt, vagy épp nem maradt-e nyitva a bejárati ajtó. A nap végére a szülők nag
A 2026-os foci-vb mexikóvárosi megnyitóján lépett fel Shakira, de a neten sokan azt állítják, egy hasonmás énekelt helyette. Távolról sem ez az első ilyen eset a popkultúrában.
Eddig még elkerültek bennünket a nagyobb hőhullámok, de már körvonalazódik egy hosszabb ideig tartó: jobb, ha már most felkészítjük rá magunkat és otthonunkat. Nincs légkondicionálód? Nem vagy könnyű helyzetben, de egy-két praktikával sokat tehetsz azért, hogy pár fokkal hűvösebbé tedd közvetlen környezetedet.
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem alkotói múzsája is.
Itt a nyár, amely nemcsak a kánikulát hozta magával, hanem a szúnyogokat is. Nem elég, hogy éjszakánként a magas hőmérséklet miatt nehezen jön álom a szemünkre, még egy-egy zümmögő rovar is megzavarhat bennünket.
Vera Wang divattervező nemcsak ikonikus menyasszonyiruha-költeményeiről ismert, hanem arról is, hogy hetven felett is bomba formában van, és alakját rendre kihívó darabokban mutatja meg. A The Fragrance Foundation díjátadóján ismét kitett magáért.
A tó kicsi volt és sötét. Egy dzsungel szélén álló kunyhó mögött rejtőzött, mintha maga sem akarná, hogy megtalálják. Steve Karle, a művész, itt él. Vagy inkább itt van jelen. Egy ágy, egy konyha, egy tó, és az erdő, amely szinte hozzáér a falakhoz. Itt született meg az ötlet: idegeneket hív a vízbe. Nem csak lefotózni őket. Beszélgetni velük.
Nagy Adri életében mozgalmas nyár vette kezdetét, amelyben a fellépések, a családi programok és a nyaralás szervezése mellett egy különleges mérföldkő is helyet kapott: a kisfia, Beni az első ott alvós táborba készül. Az énekesnő számára ez az esemény legalább olyan izgalmas, mint a gyerekének, hiszen ez az első alkalom, hogy Beni a családi házon k
Az öregedés visszafordításának és lassításának lehetősége régóta foglalkoztatja a tudományos világot. A Reggeli műsorában Dr. Mosolygó Éva háziorvos egy olyan új orvosi fejlesztésről számolt be, amely szerint egy vakcinaszerű kezelés képes lehet a szervezetben felhalmozódó elöregedett, úgynevezett szeneszcens sejtek célzott eltávolítására.
Diana hercegné egy New York-i szállodában utasította vissza ifjabb John F. Kennedy felkérését, hogy szerepeljen a George magazin címlapján. A találkozó után Kennedy a magazin egyik munkatársának, Matt Bermannek tett egy rövid, de sokatmondó megjegyzést a hercegnéről.
Őszintén vallott az örökletes betegségéről Pataki Zita: a műsorvezetőnél Leiden-mutációt diagnosztizáltak, amelynek következtében a vére a megszokottnál könnyebben alvad, így fokozott trombózishajlammal kell együtt élnie.
Az egy lábon állás képessége meglepően fontos jelzője lehet az általános egészségi állapotnak. A legfrissebb kutatási adatok szerint komoly intő jelnek számít, ha valaki képtelen kivitelezni ezt az egyszerű mozdulatot. "Ha valaki nem tud legalább 10 másodpercig stabilan egy lábon állni", az a szakemberek szerint szorosan összefügghet az öregedéssel
Peller Anna, a népszerű színésznő őszintén mesélt az élete fájdalmas és tanulságos pillanatairól, amelyek végül hozzásegítették ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott nőként és művészként élje a mindennapjait. A magánéletében és a karrierjében egyaránt megélt nehézségek formálták őt azzá, aki ma, és bár az út nem volt könnyű, ma már büszkén vállalja
Halácsy Péter álláspontja szerint a kérdés nem az, hogy szükség van-e ezekre a speciális intézményekre, hanem az, hogy miért akarják a családok tömegesen elvinni a gyermekeiket az általános iskolából már negyedik vagy hatodik osztály után. A szakember kiemelte, hogy az alsó tagozat egy rendkívül erős és biztonságos modell, ahol a gyermeket éveken k
Új korszak kezdődhet a magyar közmédiában: a Tisza Párt által benyújtott friss törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi MTVA-modellt, és egy új, kilenctagú Független Közmédia Testületre bízná a közmédia felügyeletét. A tervek szerint a testületben a kormánypárti, ellenzéki és a médiaszakmai szereplők egyaránt helyet kapnának. A javaslat benyújtását
Hujber Ferenc 2017 márciusában a magyar televíziózás egyik legikonikusabb mémét teremtette meg pár perc alatt, amikor egy reggeli műsorban azt mondta: "Jézus színész volt, ő volt a kor Stohl Andrása". A színész most elárulta, mi történt akkor pontosan, miért kellett őrültet játszani még a saját szülei előtt is, és miért büszke nagyon mégis erre a p
Bár Nagy Adri szívéhez mindig is közel állt a sütés-főzés világa, a rajongók mindeddig nem láthatták őt gasztronómiai tematikájú műsorban vagy versenyben szerepelni. Ez azonban korántsem a véletlen műve.
Látványos show-val indult útjára a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Mexikóvárosban. A nyitóünnepségen több világsztár is színpadra lépett, köztük Shakira, aki gyakorlatilag már összeforrt a futball-világbajnokságok hangulatával. A fellépése után azonban nem a zene vagy a koreográfia lett a legnagyobb beszédtéma, hanem egy egészen furcsa pletyka ütö
A gasztronomád séf, Bálintspot a közösségi médiában rendszeresen készíti el hírességek gyerekkori kedvenc fogását. Nemrég Szellő Istvánt vendégelte meg, de korábban Erős Antónia kedvencét is elkészítette.
Görög Zita az egyik legsikeresebb magyar influenszer, aki az utóbbi években főleg a jótékonysági ügyek szószólója. Egy interjúban beszélt arról, ahhoz, hogy másokért képes legyen kiállni, előbb meg kellett tanulnia, hogyan tudja saját magát képviselni, és bízni az ösztöneiben.
Zimány Linda negyvenévesen úgy érzi, élete minden területén jó irányba halad. A Fókusznak adott interjúban arról is beszél, hogy egykor orvosnak szánták, ma pedig egészségügyi szakjogászként épít nagy terveket, miközben 40. születésnapját kizárólag a számára fontos emberekkel ünnepelte.
Európában elsőként az egyik biztosító váltott ki teljes munkakört a Niqa nevű, gyakornokként tanuló digitális asszisztenssel. Miközben sokan a munkahelyek megszűnésétől tartanak, a szakértők szerint az ügyfélszolgálati AI rendkívül empatikus, és tehermentesíti a dolgozókat. A technológia elképesztő sebességgel fejlődik, a ChatGPT-nek például mindös
Egy igazán spontán, mégis különleges hangulatú napot töltött a Szentendrei-szigeten Bódi Sylvi, aki ezúttal is a hű társával, a kedvenc robogójával rótta az utakat. A napsütéses kiruccanás nemcsak a szabadság élményéről szólt, hanem egy emlékezetes mérföldkőről is.