Hallerné Nagy Anikót választotta meg az Országgyűlés arra, hogy ideiglenesen ellássa a házelnöki feladatokat. A Tisza Párt alelnökét 140 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett jelölték ki.
Légfegyverekkel, késekkel és bozótvágóval fegyverezte fel magát az a férfi, aki hétfőn gyúlékony anyaggal okozott kisebb robbanást New York belvárosában a szövetségi bevándorlási hatóság épületénél.
Zsigmond Angi életében az utóbbi időben egymást követték a változások. A szakítás, az Exek csatája és az új élmények után most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett, amelyet igazán különleges módon ünnepeltek meg. Mutatjuk, mi történt!
Lázár János korábban azt állította, saját zsebből fizette a Lázárinfó néven ismert országjáró fórumok költségeit, s most ennek a kijelentésnek szegődött nyomába a Népszava, új információkat napvilágra hozva. A lap már korábban is vizsgálta a rendezvénysorozat finanszírozását, miután a helyszíneken professzionális közvetítéstechnikai felszerelések j
Budapest utcái valóságos szabadtéri kincsvadászattá váltak. Aki nyitott szemmel jár, apró figurákra bukkanhat hidaknál, rakpartokon vagy éppen egy korláton
Forsthoffer Ágnes, az országgyűlés elnöke, aki jelenleg a köztársasági elnök feladatait látja el, nem tartott igényt a korábban Kövér László által használt fényűző elnöki rezidenciára. A tegnap esti posztja alatt képekkel is szemléltette, miért áll tőle távol az ilyen mértékű luxus. Mutatjuk, hol nem akart lakni az ideiglenes államfő.
Szellő István kiszakadt a Híradó stúdiójából, és egy varázslatos helyszínről jelentkezett be. A nyári pihenés alatt készült fotóval bepillantást engedett abba, hogyan tölti a szabadságát. Követőinek pedig egy rövid üzenetet is küldött.
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Először jelent meg a köztársasági elnöki páholyban Forsthoffer Ágnes, aki Sulyok Tamás leváltását követően ideiglenesen ellátja az államfői feladatokat. A parlament keddi ülésen a képviselők meglepett morajjal, majd tapssal fogadták, amikor belépett az ülésterembe.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke egy Facebook-posztban mutatta be a korábban Kövér László által használt elnöki rezidenciát. A politikus a fényűző ingatlan helyett egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást kért.
Összesen 693,4 millió forint állami támogatást irányzott elő az Orbán-kormány a Polgár Judit Sakkalapítvány tulajdonában álló JPF World Kft. számára. A pénzt az iskolai Sakkpalota program kibővítésére és a matematikai gondolkodást fejlesztő oktatási módszer továbbfejlesztésére szánták.
Szandi 50 évesen is igazi energiabomba. Semmi nem állíthatja meg, még egy sérülés sem. Az énekesnőnek nemrég ugyanis elszakadt az egyik bokaszalagja, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy a közönséggel együtt tomboljon az egyik hétvégi koncertje során.
Donald Trump amerikai elnök újabb kereskedelmi konfliktust nyitott Kanadával: 50 százalékos vámot rendelt el számos Kanadából érkező termékre, arra hivatkozva, hogy az amerikai árukat hátrányos megkülönböztetés éri a kanadai piacon.
Hírek szerint Vogyerák Anikó, az ATV műsorvezetője és kreatív igazgatója a közmédiához igazolhat. Ezzel rövid időn belül a második meghatározó vezetőjét veszítheti el a csatorna a szintén az MTVA-hoz távozó Bodacz Balázs után.
Christopher Nolan 2026-os Odüsszeiája felforgatta a filmes világot Lupita Nyong'o szerepeltetésével. Kevesen tudják azonban, hogy 2004-ben egy magyar színésznő, Dobó Kata is karnyújtásnyira volt attól, hogy a világ legszebb asszonyaként vonuljon be a filmtörténetbe.
Robbie Williams egy rövid televíziós pillanat miatt került a közösségi média figyelmének középpontjába, miután a 2026-os labdarúgó-világbajnokság nyitóünnepségén adott fellépését követően csatlakozott a MagentaTV élő stúdióbeszélgetéséhez.
A TV2 hírműsora, a Tények a jelenlegi formájában megszűnik, a helyét egy teljesen új koncepciójú híradó veszi át. A lehetséges új műsorvezetők között felmerült több ismert név is.
A magyarországi fióktelep elindítása és a hazai bankszámlaszámok bevezetése a Revolut magyar ügyfeleinek nemcsak gyorsabb átutalást és egyszerűbb fizetésfogadást jelent, hanem a tartozások behajtása is közvetlenebbé válhat.
A lap értesülései szerint Pachmann Péter és a Heti TV-től érkező Farkas Fanni is a megújuló hírműsor arca lehet. A csatorna egyelőre nem erősítette meg a neveket, de az új műsor augusztusban indulhat.
A narancssárga frissítő egy külföldi influencernek köszönhetően lett igazán felkapott. A rajongói pedig azt állítják, ez adja meg a bőrnek azt a bizonyos nyári, egészséges ragyogást.
Noszály Sándor újra a régi, sőt visszanyerte korábbi formáját. Mentális problémái újra a megfelelő mederben vannak tartva, ő pedig rengeteget sportol. A sok mozgásnak köszönhetően visszanyerte korábbi formáját, és energikusabbnak érzi magát, mint valaha.
Sokan érezhetik úgy, hogy a boldogság és a munka nem fér meg egy mondaton belül. A joyconomy szemlélete azt vallja, hogy azok a cégek kerülhetnek előnybe, amelyek nemcsak eredményesebbé, hanem emberibbé és örömtelibbé is képesek tenni a munkát és az ügyfé
Egy hatalmas fehér cápa mozgása tartja izgalomban a tengerkutatókat: a több mint 770 kilogrammos, négy méternél is hosszabb „Contender” nevű ragadozó ismét jelet adott magáról, miután hónapokig nem lehetett követni. A kutatók szerint az állat az Egyesült Államok keleti partvidékének népszerű üdülőrégiói felé haladhat.
Tovább gyűrűzik a vita a Budapesti Operettszínház körül: a társulat több tagja nyílt levélben jelezte, hogy magyarázatokat és felelősségvállalást vár a vezetőségtől az Orbán János Dénes nevéhez kapcsolódó ügyek miatt.
Két mesterséges intelligencia, Teddy és Lani, részletes interjút adott az emberekkel folytatott szerelmi kapcsolataikról. Elmondták, mi a legnagyobb félelmük és mi okoz örömet nekik.
Gáspár Evelin autóját egy éles tárggyal rongálták meg, ami után a sztár a jogi lépéseket fontolgatja. A magyar hírességek körében a zajtól az állattartásig számos okból robbannak ki szomszédháborúk.
Palik László a story.hu-nak reagált a pletykákra, miután Wágner Tamás, a csatorna egyik alapítója is bejelentette távozását. A műsorvezető szerint a csatorna nyáron is heti három tartalommal működik, ősszel pedig nagy bejelentések és megújult formátumok jönnek.
Július második felében ismét megjelentek a Perseidák első meteorjai az égbolton. A látványos raj maximuma augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka várható.
Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert családja nehezebb körülmények között él. A kormány ezért vezette be a rászoruló gyermekek számára a 100.000 forintos iskolakezdési támogatást. A javaslatról hirdetett társadalmi egyeztetés lezárása után az Országgyűlés 180 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfog
Ha egy élelmiszer egyszerre segítene gyorsabban regenerálódni az edzés után, nyugodtabbá tenné a gyomrod, és még a hangulatodat is feljebb tolhatná, adnál neki egy esélyt?