2021. július 9. péntek

júl. 9
0:00
Két tornádó is tombolt 8 napol belül Belgiumban (Köpönyeg)
Belgium mostanában nem tartozik a szerencsésebb országok közé, már ami az időjárási eseményeket illeti (bár ez Európa több országáról is
júl. 9
0:03
Jön az ítéletidő: tomboló szélvihar és jégeső vet véget az országos kánikulának (Háziállat)
Nyugat felől érkezik pénteken a hidegfront, amelynek hatására mérséklődik a hőség: vasárnap legfeljebb 32 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Péntekre zivatarveszély miatt az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 9
0:03
Durva viharok jönnek jégesővel, figyelmeztetést adott ki az OMSZ (Infostart)
Csütörtök délutántól a Dunántúl nyugati felén kisebb valószínűséggel már előfordulhatnak délnyugat felől érkező heves zivatarok. Éjszaka és péntek hajnalban már biztosan megérkeznek az intenzív zivataros csapadékgócok, jéggel és szélviharral.
júl. 9
0:04
Zivatarokkal jön a felfrissülés (Köpönyeg)
Pénteken napközben egyre erősebb lesz a gomolyfelhő képződés, és eleinte csak északnyugaton, majd estétől a középső tájakon egyre többfelé alakul ki zápor,
júl. 9
0:07
Riasztó hőség Magyarországon: 40 fok felett a csütörtöki csúcs (Infostart)
Tetőzött a hőség, meg is dőlt az országos napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
júl. 9
0:08
Szakembert választani sosem volt könnyebb! (Köpönyeg)
Vannak olyan munkák a ház körül, amikre az ember nehezen veszi rá
júl. 9
0:11
Elítélte a magyar gyermekvédelmi törvény melegeket érintő részeit az Európai Parlament - a nap hírei (Infostart)
Újabb hét, a gazdaság újraindítását szolgáló jogszabályt fogadott el a kormány. Megdőlt a napi országos melegrekord, Adonyban 40,2 Celsius-fok volt.
júl. 9
4:33
Felhőszakadással, jégesővel és viharos széllel érkezik a hidegfront - videón, ahogy végigsöpör az országon (Háziállat)
Nyugat felől érkezik pénteken a hidegfront, amelynek hatására mérséklődik a hőség: vasárnap legfeljebb 32 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Péntekre zivatarveszély miatt az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 9
4:57
Felrobban a légkör pénteken - ilyen lesz a hétvége időjárása (Infostart)
Hőséget lezáró hidegfront érkezik, heves zivatarokkal.
júl. 9
6:21
Itt a narancssárga veszedelem: a pusztító vihar már a kertek alatt ólálkodik, estére életbe léptethetik a vörös kódot (Háziállat)
Nagy felfordulás várható ma az ország légterében. Jön a vihar jéggel, erős széllel. Ugyanakkor az ország középső járásaira már kiadták az első fokú riasztást zivatarok miatt, itt bármikor kitörhet a vihar. A mai napra a meteorológiai szolgálat a következő figyelmeztetéseket adta ki: Zivatarok Péntek hajnaltól a kora délutáni órákig legnagyobb való
júl. 9
6:33
Még fél nap maradt a strandidőből, délután ránk szakad az ég (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 37 fok között alakul; keleten folytatódik a hőség, a Dunántúlon lesz hűvösebb.
júl. 9
7:09
Mai időjárás: heves zivatarok és jégeső vet véget a kánikulában – valósággal megborul az idő péntekre (Blikk)
A hét vége fele sem csillapodik a hőség; az időjárás-előrejelzés szerint pénteken akár 35 fokot is mérhetnek a hőmérők, ám – az előző napokkal ellentétben – ma csapadékban is lesz részünk.
júl. 9
8:06
15 megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést – jégesővel, felhőszakadással, szélrohamokkal érkeznek a zivatarok (SzMo)
A zivatarveszély mellett több megyében felhőszakadásra és hőségre is figyelmeztetnek.
júl. 9
8:06
Már több, mint 2 milliárd forintot fizettek a biztosítók idén az időjárás miatt (Köpönyeg)
Jégeső, felhőszakadás, viharos szél - nem éppen kegyes hozzánk az időjárás, legalábbis első
júl. 9
8:21
Másodfokú riasztást adtak ki: így érkeznek meg a zivatarok (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írja, a kora délutáni órákig legnagyobb valószínűséggel az ország középső sávjában, illetve a Dunántúl keleti felén kell zivatarokra számítani, amelyek északkelet felé haladnak. Több megyére is narancssárga riasztást adtak ki zivatarok miatt.
júl. 9
9:09
Brutális vihar jön, de van még egy nagyon rossz hírünk is (Metropol)
A tartós hőhullám után, komoly záporokra, zivatarokra kell számítani a hétvégén.
júl. 9
9:15
15 megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést - jégesővel, felhőszakadással, szélrohamokkal érkeznek a zivatarok (Háziállat)
A zivatarveszély mellett több megyében felhőszakadásra és hőségre is figyelmeztetnek.
júl. 9
9:39
Megérkezett az elsöprő vihar: mennydörgéssel és villámcsapással szakadt le az ég - kiadták a másodfokú riasztást (Blikk)
A heves zivatarok veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső területeinek több járására az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, viharjelzéseit.
júl. 9
9:42
Akár piros riasztást is kiadhatnak délután a heves zivatarok miatt (SzMo)
A zivatarokat szélroham, felhőszakadás és jégeső kísérheti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint akár 4 centis jégdarabok is hullhatnak az égből.
júl. 9
10:27
15 megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést – jégesővel, felhőszakadással, szélrohamokkal érkeznek a zivatarok (Háziállat)
A zivatarveszély mellett több megyében felhőszakadásra és hőségre is figyelmeztetnek.
júl. 9
11:03
Akár piros riasztást is kiadhatnak délután a heves zivatarok miatt (Háziállat)
A zivatarokat szélroham, felhőszakadás és jégeső kísérheti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint akár 4 centis jégdarabok is hullhatnak az égből.
júl. 9
11:06
Nagyon elbánt a monszun Nepállal (Köpönyeg)
A monszunnal kapcsolatosan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy olyan esőzésről van szó, melyet a háta közepére sem kíván
júl. 9
12:33
Boris Beckernek bejön Fucsovics Márton párja (Háziállat)
A BBC szakkommentátoraként dolgozó Boris Becker a teniszmeccs közben a közönség soraiban szúrta ki Fucsovics Márton barátnőjét, Böszörményi Anettet, és azt merte mondani rá, hogy nagyon csinos. Sokan felháborodtak.
júl. 9
12:54
Villámlással, zivatarokkal érkezett a hidegfront a középső országrészbe (SzMo)
A nagyobb mennyiségű eső még csak ezután érkezik, figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás és heves zivatarok miatt is.
júl. 9
12:57
Időjárás – piros riasztás is jöhet, felkészülést kér a katasztrófavédelem a lakosságtól (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője mindenki arra kér, hogy készüljön fel az időjárás drasztikus megváltozására.
júl. 9
14:06
Elképesztő károkat okoz a monszun Kínában (Köpönyeg)
Kínában a sok eső nem újdonság, főleg nem a monszun időszakban. Jiangxi tartományban ez áprilisban kezdődik, és júliusban ér
júl. 9
15:36
Több településre is diónyi jégdarabokkal érkezett a vihar (SzMo)
Délutánra durvább viharok alakultak ki: Tatán és Etén is hatalmas jégdarabokat fotóztak.
júl. 9
16:33
Na, még csak ez hiányzott! Jöhet a vörös kód: pusztító jégeső tarolhatja le még ma az országot – Teljesen megbolondult az időjárás? (Blikk)
Még a mai nap folyamán megérkezhetnek a lehűlést hozó zivatarok az ország keleti részébe is.
júl. 9
17:15
Komoly viharkárok országszerte – Budapest felé tart az ítéletidő (Háziállat)
Megérkezett az a hidegfront, amely a következő napokban remélhetőleg bőséges csapadékkal látja el az országot, és enyhíti valamelyest a hőséget. Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga (másodfokú) riasztást adott ki a Duna vonala mentén fekvő járásokra a zivatarveszély miatt: Az Időkép radarján látható a zivatargócok mozgása, esélyes, hog
júl. 9
18:03
TOP 10: ezek a legolcsóbb strandok 2021-ben Budapesten (Háziállat)
Habár átmenetileg egy kicsit lehűlt a levegő, a hétvégi strandolást nem veszélyezteti semmi: szombaton csak elszórtan várható csapadék az országban, és jellemzően 30 fok körül alakul a nappali hőmérséklet. A Pénzcentrum most a budapesti strandok, fürdők belépőjének árait gyűjtötte össze, és adunk néhány jó tippet, miként juthatsz be olcsóbban.
júl. 9
18:06
Keleten várható még zivatar (Köpönyeg)
Szombaton a Dunántúlon napos, gyengén felhős időre számíthatunk, csapadék
júl. 9
18:33
Ítéletidő: kidőlt fa tépte le a ruhát a járókelőkről Budapesten, máshol tojásnagyságú jegek hullottak az égből – fotók, videó (Blikk)
Megérkezett a főváros fölé a pénteki ítéletidő második adagja. Több kerületből és az agglomerációból is hatalmas viharról, széllökésekről és jégesőről számoltak be.
júl. 9
19:33
Mutatjuk az esti zivatarrendszer legvalószínűbb útvonalát (Háziállat)
Átmeneti csapadékszünetet követően a késő délutáni órákban dél felől kiterjedt zivatarrendszer érheti el hazánkat. Térképeken a legfrissebb modelleredmények.
júl. 9
19:39
Fucsovics szerelme reagált Boris Becker bókjára (Háziállat)
Böszörményi Anett Instagram-oldalán osztotta meg véleményét a történtekről.
júl. 9
19:51
Megérkezett az elsöprő vihar Budapestre: mennydörgéssel és villámcsapással szakadt le az ég (Blikk)
Reggel 9 óra körül megérkezett a vihar Budapestre. A következő órákban a főváros egész területén villámlásokra, szélviharra, jégesőre lehet számítani.
júl. 9
19:53
Hírösszefoglaló: Fucsovics Márton barátnője reagált Boris Becker megjegyzésére, eldőlt, ki lesz az Eb-döntő játékvezetője, közben jégeső tarolja le az országot… (Blikk)
Mozgalmas nap volt a pénteki: Fucsovics Márton barátnője reagált Boris Becker megjegyzésére, eldőlt, ki lesz az Eb-döntő játékvezetője, valamint pusztító jégeső tarolhatja le az országot. Íme, a legjobb hírek!
júl. 9
20:03
Villámárvizek Budapesten, víz alatt a Ix. kerület (Blikk)
Amint arról a Blikk is beszámolt, a fővárost is elérte az ítéletidő: brutális mennyiségű jég esett le, a viharos szél pedig a Vígszínháznál még egy fát is kicsavart.
júl. 9
20:33
Véget ér ugyan a hőség, de a jövő héttől újra melegedés kezdődik (Háziállat)
Véget ér a harmadik hőhullám - legalábbis a szombatra átvonuló, heves zivatarokat is okozó hidegfront valamelyest elviselhetőbb tartományba veti vissza a hőmérsékletet, hogy aztán a jövő hét elején újra melegedés kezdődjön - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
júl. 9
20:35
Időjárás: csökkenő hőmérséklet – heves zivatarok és orkán erejű szél is kialakulhat! (Háziállat)
Már a mai napon is érezni lehetett, hogy a hőség csipetnyit alábbhagyott, holnaptól pedig tovább enyhül az idő.
júl. 9
21:06
Kispestet gyakorlatilag elmosta a péntek esti zivatar, a főváros több helyén is akadozik a közlekedés (SzMo)
Brutális képek és videók érkeztek a főváros XIX. kerületéből, de más városrészeket sem kímélt az eső és a jég.
júl. 9
21:09
Rendesen lecsapott az ítéletidő az országra: több helyszínre riasztották a katasztrófavédelmet (Blikk)
Jellemzően letört faágak, kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat a pénteki viharos időjárással összefüggésben - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. A meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy az este folyamán további heves zivatarok várhatók az országban.
júl. 9
21:09
Kispestet gyakorlatilag elmosta a péntek esti zivatar (Háziállat)
Brutális képek és videók érkeztek a főváros XIX. kerületéből, de más városrészeket sem kímélt az eső és a jég.
júl. 9
21:21
Hamarosan brutális vihar lesz, Tatán már lecsapott a jégeső (Háziállat)
Jobb, ha ezt nem vesszük félvállról, mert a Tatán már tojás nagyságú jegek hullanak az égből. A létrejött szupercellák kifejezetten vészjóslóak, nagyon durva vihar és jeges eső csaphat le Budapestre is.
júl. 9
21:39
Fotók: villámárvizek pusztítanak Budapesten, egy kerület víz alá került, sérültek is vannak (Háziállat)
Mint megírtuk, lecsapott az ítéletidő Budapestre. A vihar számos helyen okozott kárt a fővárosban. A Blikk úgy tudja, a viharos szél a Vígszínháznál még egy fát is kicsavart. A lap információi szerint t a kicsavart fa több járókelőt is megsebesített: volt, akiről a pólót tépték le a zuhanó ágak, mást pedig megkarcoltak, maga alá azonban szerencsére
júl. 9
22:45
Lecsapott a vihar, Budapest a böhöm szupercellává formálódott tömbből kapott rendesen (Háziállat)
Jégeső, mennydörgés, villám – megérkezett a vihar Budapestre is. A délelőtti események csak a "bemelegítést" szolgálták.
júl. 9
22:47
Fákat döntött ki és épületeket rongált meg a vihar országszerte (Háziállat)
Jellemzően letört faágak, kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat a pénteki viharos időjárással összefüggésben - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. A meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy az este folyamán további heves zivatarok várhatók az országban.
júl. 9
23:03
Fotók, videó: villámárvizek pusztítanak Budapesten, egy kerület víz alá került, sérültek is vannak (Háziállat)
Mint megírtuk, lecsapott az ítéletidő Budapestre. A vihar számos helyen okozott kárt a fővárosban. A Blikk úgy tudja, a viharos szél a Vígszínháznál még egy fát is kicsavart. A lap információi szerint t a kicsavart fa több járókelőt is megsebesített: volt, akiről a pólót tépték le a zuhanó ágak, mást pedig megkarcoltak, maga alá azonban szerencsére
júl. 9
23:33
Tojás nagyságú jég zúdult Pesterzsébetre (Háziállat)
Óriási viharokkal érkezett meg a lehűlés az országba. Budapesten a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék elárasztotta az utcákat, de Pesterzsébeten például tojás méretű jég hullott. Az utóbbiról az ATV egyik munkatársa küldött képet szerkesztőségünknek.

Keresés