Indoklás nem szerepel a minisztérium közleményében, de a döntés azután született, hogy az operatív törzs az OMSZ tájékoztatására hivatkozva lefújta az augusztus 20-i tűzijátékot. Csakhogy a várt vihar elmaradt.
Már több mint ezer halálos áldozatot követeltek az esőzések, áradások és földcsuszamlások három ázsiai országban az elmúlt hetekben. India, Pakisztán és Afganisztán jó részében évtizedek óta nem hozott ennyi csapadékot a monszunidőszak. Tízmilliókat sújt a szélsőséges időjárás, amihez az is hozzájárul, hogy most már rohamtempóban olvadnak a Himaláj
Rég vártuk ennyire az esőt, Magyarországon ugyanis hosszú idők óta nem volt olyan száraz a nyár, mint idén. Hétvégére szerencsére megérkezett a hidegfront – jelentős mennyiségű esővel, az erős szél azonban sokfelé gondot okozott. Kidőlt fákhoz és villámlás okozta tüzekhez riasztották a tűzoltókat a Balatontól a Duna-Tisza közéig. A vihar a vasúti k
Most éjjel 15-18 fok közé süllyed hajnalra a hőmérséklet és marad az erősen felhős, borult égbolt, csak átmenetileg délkelet felől az Alföldön szakadozhat fel. Főként inkább északon, a nyugati megyékben várható további eső, zápor.
Bár a vihar miatt ktszáz esetben riasztották a hétvégén a tűzoltókat, az igazi gondot a szabadtári tűzesetek okozzák – mondta Dóka Imre tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Azonnali hatállyal távozik a posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke és a szervezet szakmai elnökhelyettese - közölte hétfőn a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Azonnali hatállyal kirúgták az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornáliát és helyettesét, Horváth Gyulát – jelentette be közleményben a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Lilu nem hagyta szó nélkül az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőségének kirúgásáról szóló híreket. A közösségimédia-oldalán mondta el tömören és kendőzetlen őszinteséggel, mit is gondol az ügyről.
Vajon egy pontosabb időjárás-előrejezlés esetében meg lehetett volna tartani az augusztus 20-i tűzijátékot? Számítások alapján most kiderült, hogyan lehetne megelőzni azt, hogy ilyen ikonikus esemény maradjon el. A részletekről és az adatokról összegyűjtöttünk néhány fontos információt.
Palkovics László miniszter menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, mert az előrejelzésből az jött be, amire kisebb volt az esély. Erről a közösségi média állócsillagának is megvan a véleménye.
Tegnap délután robbant a hír: azonnali hatállyal eltávolították posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét – közölte hétfőn a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint politikai nyomásgyakorlás érte őket, a támadást pedig méltatlannak tartják a szakmával szemben. A menesztett vezetők visszavételét és független vizsgálatot követelnek a nyílt levél aláírói, az OMSZ maradék vezetősége. A levelet azt követően fogalmazták meg, hogy az augusztus 20-i tűzijáték elhalasztása mi
Az író a Szovjetunió Meteorológia Szolgálatának igazgatójáról emlékezett meg, akit a szovjet politikusok egy személyben tettek felelőssé a rossz kormányzati döntések miatti csapnivaló mezőgazdasági termésért.
Egészen konkrét valószínűségi számokat fejeznek ki a meteorológusok által használt, jól ismert kifejezések. A „néhol” és a „többfelé” között óriási a különbség, de vajon vigyünk-e esernyőt, ha a csapadék csak „előfordulhat”, és nem „várható”? Avagy még néhány szó arról, hogy mit jelent a valószínűség, és miért nincsenek 100 százalékosan pontos előr
Infláció, üzemanyag-problémák, adóváltozások, rezsicsökkentés-csökkentés és még a tűzijáték is elmaradt, mert a lebonyolításért felelős Operatív Törzs úgy döntött a meteorológiai előrejelzések alapján. Gulyás Gergely kérdésekre válaszolva többször is beszélt a kormányinfó másfél órája alatt az OMSZ vezetőinek leváltásáról. Világos, mégis kicsit neh
A vezetőváltásra a téves augusztus 20-i előrejelzés nélkül sor került volna, nem volt elégedett a szaktárca a meteorológiai szolgálat vezetésével – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Kövesse velünk élőben!
Radics Kornélia tudását egyetemi évei alatt az MTA aranyérmével ismerték el, és már tanulmányai mellett oktatni kezdett. Sokszor beszélt a viharok előrejelzésének nehézségeiről. Nagy István agrárminiszter idén márciusban is méltatta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkáját.
Kidőlt fák, lehasadt ágak, leszakadt villanyvezetékek. Orkán erejű széllel vonult át a vihar az ország észak-északkeleti részén. A hétfői zivatar Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott a leginkább gondokat. A tűzoltókat több mint 60 alkalommal riasztották. A vihar Szabolcsot sem kímélte, Ibrányban kiöntött patakként hömpölygött a víz.
Átmenetileg enyhült az aszály az országban az elmúlt napokban hullott csapadék miatt. A Duna vízszintjét csaknem másfél méterrel emelte meg az országba érkező árhullám. A Velencei-tó és a Debrecen mellett kiszáradt Vekeri-tó helyzetén viszont nem segített a csapadék. A Vízügyi Főigazgatóság szerint a hétvégi felmelegedés és a csapadékmentes idő mia