Éjszaka megnövekszik a felhőzet, és záporok, zivatarok alakulnak ki. A zivatarokhoz akár felhőszakadás is társulhat, és néhol pára- és ködfoltok is nehezíthetik a közlekedést. Szombat napközben viszont menetrendszerűen ismét kitisztul az idő,
Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést adott ki az ország területére, zivatarok idején elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de akár jégeső előfordulhat.
Az elszabadult rezsiárak és a hatalmas infláció miatt sokakat foglalkoztat a kérdés, miszerint milyen is lesz az idei őszi és téli időjárás, mennyire kell majd fűteni, és emiatt mennyire emelkednek meg a számlák.
A Békés megyei Mezőkovácsházán 69 milliméter eső esett pénteken, ezzel megdőlt a szeptember 9-ére vonatkozó országos csapadékrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szombaton.
Az éjjel lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt elmaradt a Viharsarki Vágta, a Nemzeti Vágta sarkadi előfutama; a Békés megyei városban szombaton sorsolással döntötték el, mely települések jutnak tovább a budapesti döntőre.
Csökken a felhőzet az ország túlnyomó részén, ugyanakkor elsősorban az észak, keleti, illetve a nyugati, délnyugati megyékben továbbra is maradhatnak gomolyfelhők, és főként az éjszaka első felében még lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar. Általában 8 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.
A Békés megyei Mezőkovácsházán 69 milliméter eső esett pénteken, ezzel megdőlt a szeptember 9-ére vonatkozó országos csapadékrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szombaton.
A jövő hét elején ismét melegedés kezdődik és késő nyári idő várható, csütörtökön lehet akár 30 fok is. Pénteken azonban markáns lehűlés kezdődik, a hétvégén már csak 20 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A hét közepén még 30 fokig is felkúszhat a hőmérséklet, ám hétvégére már csak 20 fokos maximumok várhatóak. Vasárnap hajnalban már közelítünk a fagypont felé.
Felhőszakadás zúdult Zala megyére szombaton este. A vihart borsószem nagyságú jég kísérte Zalakomárban, Zalakaroson is, a helyiek több felvételt is megosztottak a közösségi oldalakon. A jég kerteket és veteményeseket tett tönkre, jelentősebb kárról azonban nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
A következő napokban gomolyfelhős idő várható, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 20 és 25 fok között valószínű.
Az északkeleti és a délnyugati megyékben jól magunkra kell majd húzni a takarókat, ott lesz most is a leghűvösebb, hiszen ott nem fúj majd a szél. És arrafelé pára- és ködfoltok is nehezíthetik hajnalban a közlekedést.
Egyre inkább érkezik az ősz, ezáltal a napok mind hűvösebbek lesznek. Ezt érezhetni majd a mai időjáráson is, ugyanis van, ahol csupán 20 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet.
Eseménydús és több szempontból szomorú nyáron vagyunk túl, ami az időjárást illeti. A világ nagy részén a hőség és szárazság adta fel a leckét, míg egyes országok az özönvízszerű esőzések hatását nyögték.
Csendes, nyugodt lesz az éjszaka, de azért már erősebben csökken a hőmérséklet, teljesen pontosan három és tizenhárom fok közé, de három fokot az északkeleti völgyekben mérhetnek majd.
Kedden napközben napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd késő délutántól, kora estétől észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak fölénk. Számottevő csapadék sehol sem várható.
Trendszerűen növekszik a megfigyelések alapján a nyári melegrekordok száma az elmúlt 20 évben Magyarországon, míg a hidegrekordok mérhetően csökkennek. Változatlan üvegházhatású-gázkibocsátások mellett, a pesszimista éghajlati forgatókönyvet követve a nyári hidegrekordok teljesen eltűnnek a század végére az országban, melegrekordokból pedig akár né
Közepesen vagy erősen felhős lesz éjszaka az égbolt, viszont csapadék nem várható, a délnyugati légmozgás is mérsékelt lesz. A hőmérséklet a felhők miatt most nem süllyed annyira mélyre, 8 és 15 fok között lesz a minimum. Aztán napközben erős lesz a felmelegedés.
Heves zivatarok kialakulására is van esély, ezekhez felhőszakadás, jégeső, akár 80-90 km/órát elérő széllökések társulhatnak, ezért csütörtökre az egész országra sárga figyelmeztetést adtak ki.