Közelítenek hozzánk a hűvösebb, hidegebb légtömegek, és amilyen időt most Nyugat-Európában láthatunk, hamarosan az lesz a jellemző Magyarországon is, sőt, még annál is alacsonyabb hőmérsékletek lesznek jellemzők.
A mai időjárás Budapesten közepesen vagy erősen felhős lesz, valamint több hullámban is előfordulhat eső, zápor, kisebb eséllyel zivatar is. A délnyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-25 fok körül alakul, estére 18 fok köré hűl le a levegő.
Öt „átbillenési pont” küszöbén áll a Föld éghajlati rendszere egy figyelemre méltó új tanulmány szerint. Ez azt jelenti, hogy a legjobb esetben is nagyon közel vagyunk ahhoz az állapothoz, ahonnan a természet már nem találja meg a visszautat.
Szupercella csapott le csütörtökön Budapestre, több helyen jégesővel érkezett a zivatar. Faágak törtek le, utakat lepett el a víz, több villamos nem tudott közlekedni a sok eső miatt. Az RTL meteorológusa szerint egy hidegfront miatt beköszönt az igazi őszi idő. A következő napokban le fog hűlni a levegő és esni is fog.
Puskás Peti sem hagyta szó nélkül a csütörtök délutáni időjárást, hiszen rég látott ekkora vihart Budapest közelében. Az énekes az ablakából le is videózta, mekkora felhőszakadás volt: állítása szerint ilyen durva vihart még nem látott.
A hűvös, szeles, változékony őszi idő a jövő hét első napjaiban is folyatódik. Több lesz a napsütés, mint hétvégén, de a maximumok 20 fok alatt maradnak.
A jövő héten a szokásosnál jóval hűvösebb időre számíthatunk, néhol már talajmenti fagy is előfordulhat - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebookon.
Ha az eddigi ütemben fűtjük tovább a bolygót, akkor az évszázad végére teljesen eltűnhetnek Magyarországról a hidegrekordok, miközben megsokszorozódnak a melegrekordok – ez a lényege annak az új hazai tanulmánynak, amelyet az ELTE kutatói készítettek. Ha a világ végrehajtja a klímaváltozás ellen hozott intézkedéseket, akkor van esély arra, hogy az
Erősen felhős, borult, csapadékos lesz az éjszaka, de több felé előforduló eső a déli megyékben várható, északon csak időszakosan és kevesebb helyen valószínű. 11 és 15 fok közé süllyed a hőmérséklet és ezekhez az értékekhez képest alig lesz magasabb a nappali maximum.
Egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat a folytatásban. Hűvös, szeles, csapadékos idő várható. A jövő héten a sokévi átlag alatt alakulnak a hőmérsékleti értékek.