A január idén számtalan meglepetést tartogatott: nemcsak enyhébb volt, mint ahogy azt eddig megszokhattuk, de az esernyőnket is gyakrabban kellett elővennünk.
A következő napokban a sarkvidék térségéből hideg levegő áramlik fölénk. Erős éjszakai fagyokra és napközben is mindössze fagypont körüli hőmérsékletre számíthatunk.
Ha az időjárás nem változtat a mostani alakulásán, akkor jövő héten tartósan is találkozhatunk fagyokkal, vagyis akár nap közben is negatív tartományban maradhat a hőmérő
Eleinte még felhős idő várható, majd délutántól mindenhol jelentősen csökken a felhőzet. Keleten nagyobb, nyugaton kisebb eséllyel alakulhat ki zápor, hózápor. Az északnyugati szél szinte országszerte viharos, helyenként erősen viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmér
Az erős széllökések veszélye miatt több Balaton-környéki járásban a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat hajnalban.
Az idei januári csapadék mennyisége az 1991 és 2020 közötti átlag 245 százaléka volt. Ebben a hónapban 3,93 Celsius-fokos átlaghőmérsékletet mértek, ez 4,5 fokkal enyhébb az 1991 és 2020 közötti átlagnál.
Az idei év meglehetősen csapadékosan indult, ráadásul a tél nem hóval, hanem bőséges esőzéssel „örvendeztet” meg bennünket. Az ilyen napoknak elengedhetetlen, sokszor „életmentő” kelléke, kiegészítője az esernyő – pont úgy, mint 100 évvel ezelőtt.
Aki teheti, az autójával épületektől, villanyvezetékektől, reklámtábláktól, fáktól távol parkoljon – figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Zala megye területére a piros figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 110 kilométer/órát.
Hatalmas erővel kezdi a hétvégét az időjárás! Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint helyenként akár száz kilométer per órás széllökésekkel tombolhat az időjárás.
Az erős, viharos széllökések veszélye miatt több Balaton-környéki, észak-, valamint nyugat-dunántúli járásban a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton. Veszélyjelzésükben azt írták, tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Szombaton napközben az
A vasúttársaság kéri az utasoktól, hogy a meteorológiai riasztás miatt a katasztrófavédelem által közzétett felhívásnak megfelelően lehetőleg ne induljanak útra.
Nem kíméli az országot a szélsőséges időjárás! Az szélvihar a várakozásoknak megfelelően óriási erővel csapott le, hideg, sarkvidéki eredetű légtömeggel tört be a Kárpát-medencébe.
Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a közösségi oldalán.
Mindenhol visszavonta a viharos szél veszélye miatt korábban kiadott harmadfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton késő délutánra. Napközben több megyére is harmadfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt. Jelenleg másodfokú (narancssárga) riasztás van érvényben az erős szél miatt Fejér, Veszprém, Somogy és Baranya vármegyéb