Április híresen szeszélyes, nem is egy alkalommal ébredhettünk arra, hogy a csodaszép tulipánok a hópaplan alól pislogtak ránk a kertben. Most sem maradt el szeszélye, azonban idén szokatlan módon mutatkozott meg.
A szaharai por viszonylag sűrű vendég hazánkban is. Főleg akkor lehet rá számítani, mikor frissen mostuk le az autót. Ilyenkor az esővel keveredve saras eső formájában teszi tönkre a több órányi munkát.
Közeledik a költési időszak, amikor a madarak hímjei agresszívvá válnak, fajtársaikkal szemben védelmezik a területeket, a nőstényeket. Ezt pedig intenzíven teszik, még a tükörképüket is megtámadják!
Változékony, de egyre melegebb, kora nyárias idő várható sok napsütéssel az első áprilisi hétvégén, a legmelegebb órákban vasárnap akár 22-27 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Csökken a felhőzet, kisüt a nap, gyenge eső, zápor is lehet, miközben élénk lesz a szél. A csúcshőmérséklet pedig egyes helyeken akár koranyárias is lehet.
Pénteken a hajnali záporok elvonulása után változóan felhős lesz az ég. Délután északkeleten előfordulhat zápor. A nyugatias szél megélénkül. 19 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.