Ami Japánban hó, az Ausztráliában eső, itt is – ott is jelentős rekordok dőltek meg az utóbbi napokban. A csapadék a legkisebb kontinensen most Victoria államot érinti drasztikusan, ahol a villámáradások mellett mostanra a folyók is kiléptek medrükből.
Olaszországnak sincsen csendes januárja. Szinte az egész országban viharokkal szembesülnek az emberek, melyek néhol akár jelentős mennyiségű havat, máshol pedig kiadós esőzéseket hoznak magukkal erős szél kíséretében.
Egy háború - teljesen mindegy, milyen indokkal indul és kik között - minden esetben borzalmas, kegyetlen és romboló. Ez pedig már önmagában is elég kellene legyen ahhoz, hogy ez az eszköz sohase kerüljön elő, de most a klímaváltozás árnyékában még komolyabb fenyegetést jelent.
A tavalyi év a legmelegebb és a nyolcadik legcsapadékosabb év volt 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a 2023-as évről készített elemzésében a honlapján pénteken.
A hónapok közül a január tért el leginkább az éghajlati normáltól: 4,5 fokkal haladta meg az átlagot, aminél enyhébb január csak 2007-ben volt 1901 óta. Jelentősen melegebb volt az átlagosnál szeptemberben és októberben is.
Szombaton délnyugaton napos, máshol inkább rétegfelhős lesz az ég. Kisebb hószállingózás előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. Reggel -3, délután +3 fok körül alakul a hőmérséklet.
A következő napokban még mindig nyugodt lesz időjárásunk, az időnként erős széllökéseket leszámítva. A magasban enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, de jelentősen majd jövő hét közepén melegedhet az idő.
Érdekes szenvedélybetegség a dohányzás. Ez egy olyan “élvezet”, amire elsőre rá kell kényszeríteni magunkat, hiszen a legtöbb esetben az első letüdőzött slukk se nem kellemes, se nem “finom”. Sőt, a következménye a legtöbbször köhögőroham és hányás.
Nem is hinnénk, hogy az olyan teljesen ártatlan cselekedeteink, mint egy szép kis cirmos tartása, mely nem kizárólag a lakásban tengeti mindennapjait, milyen pusztításra képes a természetben. Holott a házimacska a legpusztítóbb invazív faj a világon.
A megújuló energiatermelésre való átállás, vagy legalább az energiafogyasztás ilyen irányú támogatása ma már olyan kényszer, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezt mi is erősen érezzük, főleg az energiaválság közepette, mikor az árak az egekbe ugranak.
Vasárnap változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég. Néhol hószállingózás előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. +2 és +7 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.
Az ország nagyobb részét felhők borítják, bár néhány helyen azért pár órára kisüthet a nap. Máshol viszont havazásra lehet számítani. A szél továbbra is erős marad.
A vulkánkitörésekkel kapcsolatosan tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy képesek igen komoly hatást gyakorolni bolygónk klímájára. Erre remek példa a Pinatubo kitörése, melyre 1991-ben került sor, és amely 0,3°c-kal hűtötte le az egész bolygót.
Vasárnap változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Hószállingózás, gyenge havazás a borult részeken előfordulhat. Később sem emelkedik nappal sem 5 fok fölé a hőmérséklet.
Van egy kifejezés, mely ugyan nem új, ám eddig szerencsére nem igazán jelentett komoly adatokat. Ez a “hőhalál”, vagy másképpen azoknak a haláleseteknek az összessége, melyek egy év alatt a magas hőmérséklet következtében alakulnak ki.
Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Hétfőn északon napos, délen erősen felhős lesz az ég. A déli tájakon eleinte eső eshet, majd havas eső, hó is hullhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. +4, +5 fok körül alakul a hőmérséklet.
Változékonyra fordul az időjárás a héten, esőre, havas esőre is kell számítani. Többször lesz hajnalban mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb, napközben pedig kicsivel fagypont felett lesz a hőmérséklet, de csütörtökön egy átmeneti melegedés miatt akár plusz 10-17 fok is előfordulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Az ország északi, északnyugati felében napközben átmenetileg csökken a felhőzet és hosszabb időre kisüt a nap, míg másutt egész nap jobbára erősen felhős, borult idő lesz.
Pusztító viharrendszer tarolt az USA keleti partvidékén igen hosszan. Texastól New York államig mindenhol okozott gondokat a rendszer, néhol széllel, máshol hóval és esővel nehezítve a mindennapokat.
Norvégia törvényhozása lehetővé tette a mélytengeri bányászatot a felségvizeiben. Tény, hogy mire megindulhatnak a kitermelési munkálatok, az még nagyon sok időt vesz igénybe, de sajnos az út már nyitva van.
Rekordot döntött az elmúlt hétvége hideg időjárása az Egyesült Államokban. A dermesztő fagy miatt számos eseményt halasztottak el, valamint csaknem 350 ezer ember áram nélkül maradt.
Indonézia számos aktív és lenyűgöző vulkánnal büszkélkedhet. Ezek között olyanok is találhatóak, mint a Lewotobi, mely nem is egy, hanem rögtön két vulkánt takar. Az úgynevezett ikervulkánok csúcsai egymástól mindössze 2 km-re találhatóak, egységként (férj és feleség) pedig azért emlegetik őket, mert tevékenységük is erősen összefügg.