Vasárnap a szikrázó napsütést csak délutántól zavarják fátyolfelhők. Nem lesz csapadék. Gyenge lesz a légmozgás. Reggel -15 és -5, délután +1 és +6 fok között alakul.
Az e-autózás mellett mostanra számos más elektromos közlekedési megoldás is erősen teret nyert. Ennek egyik ékes példája az e-roller, aminek persze megvannak a maga hátrányai. Ezek közt szerepel a nehézkes szállítás, hiszen egy ilyen eszköz nem arra való, hogy csak ezzel közlekedjünk - legalábbis a legtöbben nem erre használják -, hanem arra, hogy
A felhős északkeleti tájakon is kiderül az ég, a zavartalanul napos időt követően napnyugta után érkezhet nyugat felől zömében fátyolfelhőzet, de csapadék nem alakul ki.
A megújuló energiatermelés egyik bástyája a napelem - legalábbis akkor, ha van hozzá megfelelő méretű terület, vagy legalább egy családi ház teteje. Akik azonban lakásban élnek, inkább csak abban bízhatnak, hogy lakótársaikkal összefogva telepítettnek rendszert a társasház tetejére, de ez sokszor problémás.
Mi lenne, ha azt mondanánk, létezik olyan akkumulátor, mely egy átlagos mobiltelefont 50 évig képes működtetni különösebb karbantartás nélkül? Persze egy átlag mobil a harmadáig sem üzemképes ennek az időnek, de nem is ez a kérdés.
Hétfőn fátyolfelhők mellett napos idő várható, csak estétől vastagszik a felhőzet. Nem lesz csapadék. Reggel -5, délután +5 fok körül alakul a hőmérséklet. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül.
Változékony lesz az időjárás a héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá is fokozódhat. A hét első felében ismét előfordulhatnak 10 Celsius-fok feletti maximumok, majd péntektől ismét csökken a nappali felmelegedés mértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, kö
A víz Afrikában most igen sok kárt okoz. A Kongó-folyó áradása mellett a heves esőzések is komoly gondokat okoznak, ezúttal Dél-Afrika területén, KwaZulu-Natal-ban. Az esőzések január 12-óta tartanak.
A vulkánokkal kapcsolatosan igaz, hogy aki egy ilyen hegy közelébe költözik, az számoljon annak lehetőségével, hogy menekülnie kell. Tény, hogy az aktív vulkánok körül néhány kilométeres körben nem is élnek sokan.
A Kongó folyó, mely a Kongói Demokratikus Köztársaságot (KDK) és a Kongói Köztársaságot is elválasztja rekordszintre emelkedett. Jelenleg 6,26 méteren áll, ami elképesztő pusztítást hoz a területen.
Kedd kora délelőttig az északkeleti megyék kivételével nagy területen várható majd ónos eső. A legtöbb Veszprém, Fejér és Pest megyékben várható, itt vastagabb jégpáncél is képződhet.
Kedden a reggeli vegyes csapadék (figyelem, ónos eső veszély!) után napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, előbukkan a nap; de futó záporok még délután is lehetnek. A nyugati, északnyugati szél megerősödik. 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.
Több belföldi járat hasonlóan járt a szigetországban. Hasonló az időjárási helyzet Írországban is, ahol járatok százait törölték, és több százezer háztartásban áramszünet volt.
12-13 fokig is felszalad a hőmérséklet szerdán és csütörtökön – de pont ezeken a napokon érkezik az országos eső is. Talán hétvégén lehet viszonylag kellemes és csapadékmentes időnk.
Ónos eső veszélye miatt keddre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Fejér, Pest és Veszprém vármegye területére a HungaroMet, az Országos Meteorológiai Szolgálat utódja. A veszély éjjel érkezik és hajnalra vastag jégpályává változik az ország egy része.
A januári időjárás meglehetősen szélsőséges hazánkban is. Egyik nap a dermesztő téli hideg miatt fázik mindenki, és még a hó is leesik, a következő nap pedig már 15 fok van, mintha tavasz lenne. A világ minden táján extrém az időjárás.
A változékony téli időjárás kedden újra lecsap az ország több térségében. A legfrissebb előrejelzések alapján kedd kora hajnaltól a délelőtti órákig az északkeleti tájak kivételével ónos eső vonul végig az országon. A legtöbb ónos eső Veszprém, Fejér és Pest vármegyében várható.
Az ónos esőn kívül fagyott eső és hó is hullott az országban még kedd reggel is. Az időjárás-előrejelző oldalak és az Útinform hírei alapján mutatjuk a reggeli helyzetet és azt, hogy mi várható a nap folyamán Budapesten és az országban.