A meteorológusok az e hétre vonatkozó időjárás-előrejelzésüket két időszakra osztották. Kezdetben Csehországban melegebb lesz, de több csapadék várható. Ezután gyakrabban fog előbukkanni a nap, de visszatérnek a fagyok, és a hegyekben havazni fog.
Március utolsó hétvégéjén sem kímél minket az időjárás: sokfelé esőre és erős szélre kell számítani. A délnyugati területeken akár 30 milliméternél is több csapadék hullhat, miközben északon szinte száraz marad a levegő.
Az elmúlt héten csökkent a csapadékhiány, még pár napig folytatódik a talajok feltöltődése, majd szárazabb időszak kezdődik – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
A hétvégén is folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. A szél élénk, olykor erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig szombaton 9 és 16, vasárnap 12 és 17 Celsius-fok között várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A verőfényes, madárcsicsergős, virágillatú tavaszra még várni kell. Bár a hőmérséklet lassan emelkedni fog, de nem lesz igazán kellemes a következő pár nap időjárása.
Gomolyfelhőképződés, majd mediterrán ciklonok tették tönkre március utolsó teljes hetének időjárását. Az előrejelzések szerint jövő hétre már szebb időt várhatunk.
Április első hete még nem hozza meg a várva várt tavaszt: záporokkal, erős széllel indul a hét, hétvégén pedig markáns lehűlés és hajnali fagyok lehetnek.
A hét elején még többfelé lehet zápor, majd csökken a csapadék esélye, és április első hetében jellemzően száraz, napos-felhős idő várható. A szél gyakran lesz erős. A hét közepén a hőmérséklet csúcsértéke ismét megközelíti a 20 Celsius-fokot, de vasárnapra 3-9 fok közé csökken, és visszatérnek a gyenge hajnali fagyok – derül ki a HungaroMet Zrt. e
Naná, hogy megint szombat-vasárnapra romlik el az idő! 3 és 8 fok közötti maximumokkal és akár komoly havazással is számolhatunk április első hétvégéjén.
Osztrogozsszk tartása az egyre fokozódó lőszer és egyéb anyaghiány miatt pár nap múlva lehetetlenné vált. A beígért légi úton történő utánpótlás a rettenetes, mínusz 30 °C-os hideg és a hófúvás miatt nem volt kivitelezhető.
A Fjällräven 2025-ben immár hatodik alkalommal nyerte el iparága legfenntarthatóbb vállalatának címét Svédországban, a Sustainable Brand Index legfrissebb eredménye alapján. Európa legnagyobb fenntarthatósági felmérése nyolc ország 80 000 vásárlójának véleményét összesítve értékelte 36 iparág 1 600 márkáját. A svéd fogyasztók a „ruházat- és divatmá
A Nem leszek Caramel készülő, még idén megjelenő albumának egyik előfutára. A készülő album előfutára, a Nem leszek egy letisztult klip kíséretében érkezett meg. Az új dal egy őszinte vallomás, amelyet Caramel személyes felismerése...
A 4iG csoporthoz tartozó űripari cég a REMRED Zrt. több mint 10 milliárd forintnyi beruházási értékű építés alatt álló űrközpontját várhatóan a jövő év második felében adják át. A bokrétaünnepségen a Nagy Márton miniszter bejelentette a hazai űrtörvény előkészítését. A csoport űripari leányvállalata a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. komplex öko
Felsőtárkány mellett a „vadasparknál” ne a síneken haladjanak a túrázók – ez a kérés nem nagy, de a biztonság szempontjából fontos. A cikkben egy apró cukiságot is „elrejtettünk”, érdemes kattintani! Az kisvasutat üzemeltető Egererdő Zrt. kezdeményezte a változást Felsőtárkány mellett: kérik, hogy a kirándulók ne a síneken haladjanak! Erre egy új t
A magyar kormány 5 millió forintos humanitárius gyorssegélyt nyújt a Hungary Helps program keretében a mianmari földrengés túlélőinek – közölte közösségi oldalán az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár. Azbej Tristan azt írta, a támogatás kedvezményezettje a Katolikus Karitász, amely a helyi katolikus partnere révén a seg
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Dobogókői út – Kertész utca – Tölgyesi út körforgalomban (2025.04.01-04.18.), valamint a Kertész utca és Tölgyesi út csatlakozó szakaszán (2025.04.01-04.18.), illetve a Dobogókői út 33. szám (2025.04.01-04.12.) előtti járdaszakaszon közműhálózat építése miatt ideiglenes fo
Emlékezzünk, mi minden jelent meg március második felében. Az biztos, hogy nemcsak termékeny, de figyelmet követelő időszak volt új korongok megjelenése terén. Íme, a kínálat: 54 – XX (extrém progresszív metal)88 – Jews Will Not Replace Us (black metal)A Karmic Gray – Bleak or Righteous? (metalcore/technikás death metal)Abilper Infernium – Za kralj
A fejleményről a miniszterelnök főtanácsadója elmondta: az eszközt minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket.
Bár Peking egy alapvetően semleges álláspontot képvisel az orosz-ukrán háború kapcsán, Kína továbbra is diplomáciai és gazdasági támogatás nyújt Oroszországnak.
Újabb intézkedéseket vezetett be és a már meglevőkön is módosított március 30-ától az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás járvány megfékezése érdekében. Többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése, valamint több korlátozás is életbe lép a megfigyelési és vé
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvánosságra hozta előző évi jövedelmét, valamint családi életének részleteit. Azt is elárulta, hogy gyermekei, a 20 éves Olexandra és a 12 éves Kyrill hol vészelik át a háborút.