Teljesen kettészakadt az ország az időjárást tekintve. Jelentős hőmérséklet-különbség alakult ki: hazánk egyik felén ugyanis hűvösebb van, a másik oldalon azonban néhol kora nyárias meleg. 17-18 fokos különbség is lehet a két véglet között.
A május esőkkel indíthat 2025-ben és egész hónapban elég sok csapadékra számolhatunk. Záporok, de áztató esők sem kizártak a tavasz utolsó hónapjában. Jelen adatok birtokában úgy tűnik, hogy azért kánikulai meleg nem érkezik.
Néhol szelesebb idők jönnek, a hajnalok még hidegek sok helyen, de inkább nyárias időkre fordulunk rá, jövő héten már az UV-sugárzásra is figyelmeztetnek.
Május 1-jén hivatalosan megnyitnak ugyan a strandok. A Pénzcentrumnak adott interjúban Szűts Ildikó elmondta, bár a vendégszám elmarad a korábbi csúcsoktól, ez tudatos stratégiai irány: a cél nem a tömeg növelése, hanem a magasabb színvonalú élmény.
A jövő héten napos, meleg idő várható 28 fokkal is, de hajnalban még csípős hidegre készülhetünk. A hét végére záporok, zivatarok érkezhetnek, vasárnapra pedig visszaeshet a hőmérséklet.
Komoly károkat okozhat a cseresznye- és meggyültetvényekben, hiszen a lárvái a gyümölcs belsejében fejlődnek, élvezhetetlenné téve a termést. Április végétől, május elejétől kezdenek rajzani.
Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, a hét végén ismét nő a záporok, zivatarok esélye, május első vasárnapjára kissé a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Vasárnap kellemes időre számíthatunk, általában napsütéssel, de a délkeleti tájakon továbbra is előfordulhat egy-egy zápor. A szél több helyen megélénkül, helyenként igen erőssé válhat. Napközben kellemes, tavaszias időjárás valószínű, este viszont hűvösebbre fordul az idő. Hétfőn viszont már száraz, napos idő várható.
Hamarosan ismét hosszú hétvégének örülhetünk, azonban az időjárás nem fog kedvezni a május 1-jei programoknak. Már megvannak a jövő heti előrejelzések, amelyek szerint a következő napokban ismét nyárias idő vár ránk, azonban a hét második felére egy hidegfront miatt elromlik az időjárás. Mutatjuk, hogy mire lehet számíthatunk a következő napokban.
A hétfői nap hazánkban ragyogó napsütéssel kecsegtet, bár a délnyugati és déli tájakon némi gomolyfelhő megjelenhet, csapadékra azonban nem kell számítani. A szél délire, délkeletire fordul, de csak ritkán élénkül meg. A hőmérséklet napközben 19-23 fok között alakul, késő estére 11-17 fokra hűl a levegő.
Kedden és szerdán is nagy lesz a napi hőingás, réteges öltözködést javasolnak a szakemberek. Egyébként péntekig marad a nyugat idő, utána viszont egyre több felhő érkezik és szombaton már csapadék is előfordulhat, elsősorban az északi, északkeleti tájakon.
A keddi időjárás kedvez a szabadtéri programoknak, hiszen a sok napsütés mellett csak néhány gomolyfelhő zavarhatja meg az égboltot. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, így a szél sem okoz kellemetlenséget. A hőmérséklet napközben 22-25 fok között alakul, este pedig 10-17 fokra hűl le. A következő napokban tovább emelkedik a hőmérséklet.
Már május 1-jén is 27 fok lehet a maximum, és ez egyre jobban fokozódik a hosszú hétvégén. Vasárnap viszont már egyre többfelé jöhetnek záporok, zivatarok, a jövő hét elejére pedig egy hidegfront is érkezik.
A mai napon újfent többórás napsütés várható. Az ország nagy részén csapadékmentes idő lesz, bár északkeleten délután előfordulhat egy-egy zápor vagy zivatar. A hőmérséklet kellemesen alakul, délután 23-27 fok között, késő este pedig 10-17 fokra számíthatunk. A napsütés időjárás kitart a hét további részében is.
Különleges időjárási jelenség tűnt fel kedden délután Békés vármegyében, Orosháza közelében, ahol látványos porördög kavargott a táj felett. A hosszasan örvénylő természetes mini "forgószelet", amely száraz, napos időben jön létre, lencsevégre is kapták. Bár elsőre talán ijesztőnek tűnhet, az ilyen jelenségek általában ártalmatlanok.
A 2025-ös nyár hosszú, meleg, de időnként viharos lesz a hosszú távú előrejelzések szerint. Továbbra is jellemzők maradnak a szélsőségek: a forró, száraz napokat heves esőzések szakíthatják meg. De a nagy meleg miatt a víz gyorsan elpárolog, így ezek sem ellensúlyozzák a szárazságot.
Napos, csapadékmentes idő várható a hosszú hétvége első felében, majd szombat délután az ország északi, északkeleti vármegyéiben záporokra, zivatarokra lehet számítani – derül ki a HungaroMet Zrt. videós előrejelzéséből.
Május 1-jén többnyire napos, száraz időre számíthatunk, csak elszórtan jelennek meg gomoly- és fátyolfelhők az égen. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet. A délutáni órákban 23 és 27 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk, estére pedig 12 és 18 fok közé hűl vissza a levegő. A hétvégén azonban jönnek a zivatarok.
A hosszú hétvége nyárias időt hoz, a legmelegebb szombaton lesz, aznap újra meghaladhatjuk a 30 fokot. A hidegfront várhatóan a jövő hét elején hozhat jelentős lehűlést.
Meteorológiai előrejelzések alapján 2025 nyara minden korábbinál forróbb lehet Magyarországon. A szakemberek 43-46 Celsius-fokos csúcshőmérsékleteket valószínűsítenek, ami meghaladná az eddigi országos rekordot. Klimatológusok már most figyelmeztetnek: száz éve nem tapasztaltak olyan szélsőséges hőmérsékleteket, mint amilyeneket az idei évre progno
Tavaszi kirándulást, pikniket vagy akár strandolást is bátran tervezhetünk a május elsejei hosszú hétvégére, ugyanis igazi kora nyárias idő köszönt ránk. A hőmérséklet több helyen közelíti majd a 30 fokot, és csupán a hétvége végére érkezhet egy frissítő hidegfront. Az UV-sugárzás viszont már most is erős lesz, így nem árt óvatosnak lenni a napon!
A pénteki időjárási előrejelzés igazán kedvező, hiszen a nap folyamán alig lesz felhő az égen, így a napsütés dominál majd. A csapadékmentes időjárás lehetőséget ad arra, hogy ezen a hosszú hétvégén élvezhessük a szabadban töltött időt. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet, ami frissítő hatással lehet a melegebb órákban. Napközben 24-29
Folytatódik a napos idő május első hétvégéjén, szombaton akár 31 Celsius-fok is lehet. Vasárnap azonban már jellemzően felhős idő valószínű, többfelé kell záporokra, zivatarokra számítani és csökken a csúcshőmérséklet, Sopron környékén csak 19-20 fok várható.
Vakító napsütés és kora nyári hőség várja a kirándulókat a hosszú hétvégén, de nem árt az óvatosság. Az UV-sugárzás már most is olyan erős, hogy az érzékeny bőrűek akár negyedóra alatt is leéghetnek. Szombattól pedig már érkeznek zivatarok is, hogy egy kicsit lehűtsék a hőmérsékletet.
Az Alföldön és a Kisalföldön nagy területen száraz a talaj, ezért rendkívül nehezen kel a vetés; a jövő hét elején ugyan a lehűlés mellett érkezik több-kevesebb csapadék, de területi eloszlása ismét egyenetlennek ígérkezik – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Szombaton nyári hőségre, vasárnap viszont már záporokra és heves zivatarokra is számíthatunk. Egy közelgő hidegfront miatt a hétvége időjárása egymás után két arcát is megmutatja: először a 30 fok feletti meleg, majd a villámlással, jégesővel kísért viharok veszik át a főszerepet. A hőmérséklet is jelentősen eltérhet az ország egyes részei között.
Egyre jobban megközelíti hazánkat az a hullámzó frontálzóna, melynek előterében tovább erősödik a nappali felmelegedés. Ezen kívül a csapadékhajlam is növekszik, de még csak az északnyugati, északi tájakon fordulhat elő helyenként zápor, esetleg zivatar.
Komoly terhelésekkel jár hétvégén a közelgő drasztikus változás, már szombaton is sok dologra kell odafigyelnünk. Ma tetőzik a kánikula, de estétől az északi országrészben egyre több helyen várható zápor, zivatar.