Egy héten belül megint ugrálunk az évszakok között. A kezdeti koratavaszból belecsöppenünk a nyárias melegbe, majd visszapottyanunk újra a tavaszi bolondos időjárásba.
Tovább folytatódik a szürkés, borús időjárás kedden is. Az esernyőkre szükség lesz, mert szinte egész nap várhatóak záporok. A csapadékos időjárás ellenére továbbra is kellemes marad a hőmérséklet, hiszen napközben akár 22 fok is lehet, de éjszaka sem csökken 7 fok alá.
Bár nagypéntekre jön a lehűlés, szerdán és csütörtökön egészen magas lehet a hőmérséklet Magyarországon. A HungaroMet szerint mindenütt stabilan 20 fok fölötti értékek lesznek, és az ország egyes pontjain akár 30 fokot is mérhetünk. Nem tévedés, 30 Celsius-fokot. Emellett erős lesz az UV-sugárzás is, így érdemes figyelni a bőrvédelemre.
Bár egyelőre még ebben a borongós, esős időben nehéz arra gondolni, hogy mikor érkezik majd a hőség. Már most megvannak az előrejelzések az idei nyárra. Nem árt, ha már előre felkészülünk, ugyanis az átlagosnál melegebb nyári hónapoknak nézünk elébe, több hőhullámmal is. Mutatjuk, hogy mikor jönnek majd a nagy melegek.
A keddi felhős, esős időjárás után szerdán visszatér a kellemes tavasz, sőt, már-már a nyárból is ízelítőt kapunk. Napközben többnyire szép napos idő lesz, és csapadék sem várható. Egyedül este lehet majd észak, északkelet felé haladva kisebb záporokra számítani. A hőmérséklet több mint kellemes lesz, hiszen akár 26 fokot is mérhetünk.
Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, miközben országait szélsőséges időjárás és rekordhőmérséklet sújtotta 2024-ben – állapította meg több mint száz tudós és szakértő részvételével, az ENSZ időjárási szervezetének, a Meteorológiai Világszervezetnek a vezetésével (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálatának, a Copernicu
A csütörtök még 30 fokot is hozhat, majd a következő lehűlés komoly esőket hoz, akár villámárvíz is kialakulhat. Pénteken is kitart a zivataros idő, de már hűvösebb lesz napközben.
Szerdán először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon a 25 Celsius-fokot, ezzel a szerdai az első nyári nap az évben. Erről a HungaroMet Zrt. számolt be a Facebook-oldalán.
A mai napos, meleg, nyárias idő után holnap megérkezik a vihar, és szinte az ország teljes területén zivatarok rontják el az időjárást. Csütörtökön mindössze egyetlen vármegye lesz, amit nem érint a vihar, pénteken pedig már országszerte érdemes lesz esernyővel készülni. A meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok miatt.
Akár melegrekordra is készülhetünk ma, hiszen előfordulhat, hogy a Tiszántúlon akár 30 fokot is mutathatnak majd a hőmérők. Az ország nagy részén sok napsütéssel számolhatunk, de délután több helyen eső is lehet. A mai nagy meleg után pedig egy mediterrán ciklon némi lehűlést hoz, éppen a húsvéti hosszú hétvégére.
Délutántól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre több helyen várhatóak záporok, zivatarok. A szél több helyen erős lesz, a zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat.
Immár több mint egy évtizede "hóínség" jellemzi Budapest időjárását, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
Az előrejelzés szerint főleg csütörtök éjszaka és pénteken várható országos csapadék, a zivatarokat helyenként viharos szél, jég és rövid idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék kísérheti.
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Azt írták, a Békés vármegyei Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fokot regisztráltak csütörtök délután, ez pedig új napi melegrekordot is jelent.
Csütörtökön sem maradhat el a Blikk napi galériája. Ma a húsvéti ünnepi hangulat került fókuszba, de más érdekes dolgokkal is szolgálhatunk, így egy színházi robottal, áprilisi havazással és egy motorozó kutyával is. Sőt, egy idősöknek műsort előadó sztriptíztáncos is belefért az összeállításba.
Az elmúlt napok kellemes, szinte már nyárias időjárása után pénteken visszatér a rossz idő. Napközben beborul az ég, és többször is erős záporok és zivatarok sújtják majd a területeket. A zivatarokat erős szél és jégeső is kísérheti – az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Három vármegyében pedig felhőszakadásra figyelmeztetnek.
Óriási viharral érkezett meg a hosszú hétvége, a tegnapi és a mai időjárás senkinek sem kedvez. Egy kelet felé lassan mozgó csapadékrendszer hozott záporokat, zivatarokat csütörtök este, amely Soltvadkerten óriási károkat okozott. Virágmentésről tettek közzé felhívást a helyiek, ugyanis a felhőszakadás szétbombázta a Fejes Krizantém Kertészetet is.