Megint köddel indul a reggel, és több helyen tartósan meg is maradhat. Másutt akár hosszabb napos időszakok is előfordulhatnak. A Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. Hazánk egyes területein akár 12 foknál is melegebbet mérhetnek.
Vasárnap még többfelé lehet ködös, felhős idő, de azért már napsütéssel is találkozhatunk. Hétfőtől viszont pár napra tényleg megmutatja magát a tavasz.
A hét elején a délnyugati tájakon tavaszias meleggel, akár 20 fokkal, míg a hét végén hűvösebb, szelesebb napokkal kell számolni. Szórványos eső mindennap előfordulhat, a szél pedig élénk, olykor viharos lökésekkel érkezhet.
Az Éowyn névre keresztelt vihar Skócia és Írország legpusztítóbb orkánja az elmúlt évtizedekben: 183 km/órás széllökéseket, járattörléseket és áramkimaradásokat okozott. Egy Ryanair-gép drámai landolási kísérletei és egy halálos áldozat is jelzik a vihar pusztító erejét.
Folytatódik a változékony, tavaszias időjárás a jövő héten is, a hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Vasárnap után hétfőn is megdőlt az országos és a fővárosi napi melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján kedden, jelezve: közel 90 éves rekordok dőltek meg.
A mai nap folyamán napközben nagyobb felhőzet vonul át északkelet, észak felé az országon, de ezek mellett azért lehet számítani napközben hosszabb-rövidebb napos időszakokra – olvasható a HungaroMet előrejelzésében. Egyre gyakoribbá válik az eső, amelyre a nap folyamán az ország több részén is lehet számítani.
Csütörtökön már több felhő lesz felettünk, kisebb eső sem kizárt, de nem lesz jellemző. A hőmérséklet ott, ahol beragad a köd, már nem emelkedik 10 fok fölé. A hétvégén jön a téli fordulat.
Lehűlés kezdődik, a jövő hét első napjaira a sokévi átlagnak megfelelő szintre csökken a hőmérséklet a tartós északias áramlás hatására. Számottevő csapadék nem számíthatunk.
Csütörtökön nappal továbbra is megmarad a kellemes, tavaszias időjárás, s az ország egyes pontjain akár 15 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Éjszaka azonban ködre és fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani. Többfelé ónos szitálás is lehet.
Hamarosan elbúcsúznak az utóbbi napokban már-már megszokottá vált, 10 fok feletti hőmérsékletektől, hiszen a február beköszöntével visszatér a télies időjárás. Szinte a hónapváltással együtt változik meg az időjárás is, ugyanis most még élvezhetjük a tavaszias időt, ám a hétvégén jön a hidegfront, lehűtve a levegőt.
Csütörtök hajnalban egy különleges égi jelenség kápráztatta el az ébren lévőket: egy zöldes fényű tűzgömb lángolt fel a tó felett. Az esemény 1 óra 43 perckor történt, és aki ekkor éppen a szabadban tartózkodott, megcsodálhatta a zöldes fényben pompázó jelenséget.
Ma és holnap még valamelyest marad a korai tavaszt idéző időjárás, vasárnapról azonban ismét kezd visszatérni a tél. A februári hónap beköszöntével búcsút kell inteni a hosszabb napos időszakoknak és a 10 fok feletti hőmérsékleteknek. Vasárnap az ország számos részén havazásra is kell számítani.
A januári tavasz után újra beköszönt a tél, és az Észak-Alföld is vastag hótakarót kaphat. A hétvégén a hőmérséklet már nem emelkedik 10 fok fölé, és a hajnali fagyok is egyre nagyobb területeket érintenek. Az ország többi részén, nyugaton illetve délen ugyanakkor ragyogó napsütés ígérkezik. A jövő hét elején egyébként nem várható jelentős csapadék
A hétvégén búcsút inthetünk a januári tavasznak, vasárnap ugyanis hidegfront érkezik, amely havazást hoz az északi és északkeleti tájakon. Az Észak-Alföldön és a hegyvidékeken több centiméter hóra számíthatunk, míg más területeken napsütéses, ám szeles időjárás vár ránk.
A hőmérséklet ma már többnyire 10 fok alatt marad. A délnyugati területeken napközben erősen felhős, borult maradhat az ég, az ország más területeink viszont ragyogó napsütés ígérkezik. Jelentős csapadékra sehol nem kell számítani, és a szél is mérsékelt marad.
Éjjel megérkezik a hó, északon már késő este elkezdődhet a szállingózás. Reggelre az ország északkeleti részén többfelé fehér tájra ébredhetünk, de a havazás nem tart sokáig.
Leginkább az ország északkeleti és keleti tájain lehet számítani havazásra. Vasárnap a kora hajnali órákban erősödik fel a havazás, de már ma késő este is lehet hószállingózás. Kelet felé fog távozni a csapadék, és idővel gyengülni fog, így a hó mellett többfelé várható havas eső és eső.
Marad a kétarcú időjárás, az ország egyik részén napsütéses de hideg idő, míg a másikon újra havazás várható. Egyes területeken még lehet tíz fok, de a borult, csapadékos területeken hidegebb lesz.
Délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, addig azonban sok helyen kifehéredhet a táj. Jövő hét elején csapadék már nem valószínű, viszont elég hideg lesz.
Február 2-án van a hagyományos medveárnyék-észlelés napja. A néphiedelem szerint, ha a medve ezen a napon kijön a barlangjából, és nem látja az árnyékát, akkor nem lesz hosszú lesz a tél. A Fővárosi Állat- és Növénykertben élő barnamedvék, Csángó és Hargita nem látta meg az árnyékát, így bízhatunk benne, hogy hamarosan elkezd kitavaszodni.
Az ország északkeleti felét vastagon beborította a hóréteg, egyes területeken már 10 centi felett van a hóvastagság. A vasárnap reggelre lehullott hó egyelőre maradni látszik, ugyanis habár egyre csökkenő intenzitással, de a nap hátralévő részében továbbra is lehet számítani akár hózáporra is.
Február első hete hideg reggelekkel és napos nappalokkal indul, de a hét közepétől feltámad a szél, és egyre több helyen számíthatunk havazásra. A fagyzugokban akár -10 fok is lehet, miközben nappal 1-7 fok között alakul a hőmérséklet.
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete. A hőmérséklet csúcsértéke 1-6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban. A hét második felében feltámad a szél és általában felhős időre kell készülni, emellett többfelé lehet havazás, havas eső.