Felhősebb idő várható február utolsó hetében, és többfelé kell csapadékra is készülni. Az éjszakai fagyok enyhülnek: hajnalban jellemzően mínusz 5 és plusz 2 Celsius-fok várható, míg a maximum általában 10 fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Bár a naptár szerint már a tavasz küszöbén állunk, az időjárás még tartogat meglepetéseket. A hét elején még télies pillanatokra számíthatunk, ónos esővel és kisebb havazással, de a hét második felére enyhülés érkezhet. Mutatjuk, milyen időjárásra készülhetünk a következő napokban!
A fagyos téli napok után végre megérkezett hazánkba az első gólya. A madár Orosházán tűnt fel, és visszatérését sokan a tavasz közeledtének egyértelmű jeleként tartják számon, még ha a hideg még nem is engedte át teljesen a következő évszak helyét. Jó hír még, hogy az időjárás-előrejelzések szerint is enyhülésre számíthatunk hamarosan, így a termés
Az automatikus mérőállomásokon a szálló por koncentrációja túllépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület–Fidesz-KDNP) polgármester elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát Miskolcon.
Időjárás szempontjából kettészakadt az ország a hét első napján. Magyarország egyik felén már beköszöntött a tavasz kellemes hőmérséklettel és napsütéssel, míg az ország másik felében épphogy csak fagypont köré emelkedett a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint a következő napokban hasonló időre számíthatunk majd, nagy különbségek lesznek az ország
Pár nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy több magyar nagyvárosban is veszélyes értéket ütött meg a levegő minősége. Hétfőn Miskolc polgármestere riadót rendelt el a városban, mivel a szmogszennyezettség már túllépte az erre vonatkozó értéket. Az előrejelzések alapján a következő napokban sem várható javulás.
A Kárpát-medencében idén télen szinte teljesen elmaradt a csapadék, ami komoly vízhiányt okozhat a következő hónapokban. A WWF Magyarország szakértője szerint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás nemzeti prioritássá kell, hogy váljon. A csapadékhiány már most is érezteti hatását a mezőgazdaságban, ahol a kertészek és gazdák intenzívebb öntözésre k
Kedden napközben az ország nagy részén javulnak a látási viszonyok, a felhők is fokozatosan oszladoznak, így sok helyen előbújhat a nap. Nyugaton és délnyugaton azonban maradhatnak borult, párás területek. Estétől egyre több helyen várható eső, főként a nyugati országrészben a tartós, sűrű köd miatt hat vármegyére adtak ki figyelmeztetést.
A Balaton a rövidebb ideig tartó, de már jelentősebb februári napsütés hőenergiáját a sekély tavaknál jobban meg tudta tartani, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a februári, átlagosnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére sem fagyott be a magyar tenger - írta a HungaroMet a honlapján közölt elemzésben.
Hóhiány van a cseh hegyekben. És nem csak azokon. Aggodalomra ad okot tehát, hogy milyen lesz a nyár Európában. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy szárazság jellemezheti.
Egyre nagyobb az aggodalom, hogy milyen lesz az idei nyár Európában: a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy rendkívüli szárazság is jöhet. Bár az elmúlt időszakban hűvösre fordult az idő, összességében enyhe telünk volt. A tavalyi nyári forróság után pedig valószínűsíthető, hogy az idei sem lesz hűvösebb. Mutatjuk is, mit jósolnak a szakértők a 202
Mélyponton van a Duna és a Tisza vízgyűjtő területén a hóban tárolt víz mennyisége. Pontosabban a Tiszáéban annyira alacsony, hogy igazából nem is mérhető.
A mai nap időjárása nem sok jót ígér azoknak, akik a szabadban terveztek programot. Az ország nagy részén borult égbolt és kisebb esők várhatóak, ám a Tiszántúlon csak délután kezdenek gyülekezni a felhők. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-15 fok között alakul majd.
Egy ideje már újra rátalált a szerelem Veréb Tamásra a szintén színész Koltai Vivien személyében, akivel csak úgy izzik közöttük a levegő. Január elején sor került a lánykérésre is, amely már hónapok óta érlelődött mindkettőjükben. Havazásban, hegyek között ereszkedett fél térdre a hősszerelmes, aki korábban már volt házas. A Klajkó Szandrával való
A szülök az óvodáskorú gyerekeik érdekére hivatkozva tiltakoznak az önkormányzatok óvoda-összevonásai miatt, a rossz költségvetési helyzetben levő, kormányelvonásokkal küzdő települések, kerületek pedig a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva próbálnak racionálisabb működésre átállni. A Blikk utánajárt, mi történik intézmény-összevonás címén például
A hétvégén még hűvös időre számíthatunk, de a jövő hét folyamán jelentős felmelegedés várható. Az előrejelzések szerint a hét második felében akár 20 fokot is mérhetünk, így végre megérkezik a várva várt tavaszi időjárás. Holnap borult idő várható, azonban keleten helyenként vékonyabb lehet a felhőzet.
Az óvodáskorú gyerekek és a dolgozók létszáma drasztikusan csökkent Csepelen, ezért a megfelelő színvonalú ellátás érdekében egyes intézményekből más óvodákba kerülnek a gyerekek.
A következő 24-36 órában az országban nagyobb területen is értékelhető mennyiségű esőre lehet számítani. Az éjjel érkezett kiterjedt csapadékzóna várhatóan épp azt a területet öntözi legjobban csütörtökön, ahol a legnagyobb szükség van az esőre.
Borongós napok után fokozatosan visszatér a napsütés, de a következő napok időjárása még tartogat változásokat. Az esernyőkre csütörtökön és pénteken is szükség lehet, míg a hétvégén egyre inkább a napsütés kerül előtérbe. A hűvös reggelek továbbra is megmaradnak, így érdemes rétegesen öltözködni.
Hosszú idő után végre megérkezett a kiadós csapadék, az eső az ország nagy részét érinti. Északnyugaton lesz a legtöbb az égi áldásból, míg a keleti határnál akár 15 fok is lehet.
Hűvösebb levegő érkezik a hétvégére: napközben 10 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet és visszatérnek az éjszakai fagyok. A csapadék azonban lassan megszűnik, és vasárnap már napos, gomolyfelhős idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken az időjárás a szeszélyes arcát mutatja: a felhőzet és csapadékzóna kelet felé távozik, miközben a nap is előbújik. Legkésőbb a déli órákra Szabolcsban is eláll az eső. Az ország különböző részein eltérő időjárási jelenségek várhatók, a Tiszántúlon tartósabb felhőzet is maradhat. A hőmérséklet napközben 6-13 fok között alakul majd.
Az érkező északias légtömegek nem igazán kedvező hatásúak az időjárás-érzékenyek számára! Visszatérő fagy, sok felhő, köd köszönt bennünket a naptári tavasz első napján.
Március változatos időjárással köszönt ránk: a tavasz lassan, de biztosan kezdi átvenni a téltől a stafétabotot. Az alábbiakban áttekintjük a hónap kiemelt időjárási eseményeit.
Vasárnap folytatódik a tavaszias fordulat az ország időjárásában. A hét utolsó napján megéri mindenkinek a szabadba menni egy jó nagy sétára, mert akár 10 fokra is felmelegedhet az idő, bár az égen gomolyfelhők miatt néha eltűnik a nap. A jövő hét elején pedig tovább folytatódik a felmelegedés.
A haj az egészségünk tükre. Azonban a stressz, a kozmetikumokban lévő vegyszerek, a hőhatás és az időjárási viszonyok mind befolyásolják az állapotát: kiszárítják, töredezetté teszik és elveszítheti a fényét.
A hét első napján továbbra is marad a jó idő. Szinte egész nap napsütéses időre lehet számítani az ország teljes területén, sem erős szél, sem csapadék nem rondít majd bele. Napközben kellemesen meleg, akár 12 fok is lehet, ám késő estére és éjszakára erősen lehűl majd a levegő, akkor még mínuszok várhatók.
A következő napokban egyre inkább fölénk helyeződő anticiklon áramlásában enyhe és száraz léghullámok érkeznek fölénk, emiatt napról-napra melegszik az idő. Az éjszakák lassan enyhülnek, emellett a hét második felében a csúcsérték döntően 15 és 20 fok között alakul.