A változékony, helyenként csapadékos időjárás miatt megkezdődött a kifejlett csípőszúnyogok kirepülése a lakóhelyekről és a csapadékkal érintett területekről. Bár jelentős szúnyogártalom egyelőre nem alakult ki, és a kifejlett egyedek elleni központi védekezésre eddig nem volt szükség, a lárvák már egyetlen pohárnyi vízben is képeset tömegesen kife
Kedden az ország nyugati szélét éri el a front, esőre inkább szerdán számíthatunk. Viharos szél is várható egyes helyeken, nem a csendes esők időszaka következik.
Kedden még igazi nyári arcát mutatja az idő: sok napsütéssel indul a nap, délutánra azonban nyugat felől fátyolfelhők és gomolyfelhők érkeznek. A közeledő hidegfront miatt a nap második felében és este már elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Ma délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos, 60-70 kilométeres vagy akár nyolcvan kilométeres erősségű szél is kísérhet. Diónyi jég, tetőket bontó orkán csaphat le néhány megyére.
Nyári forrósággal indult a hét, de szerdán hidegfront töri meg a meleget. A front záporokat, zivatarokat és nagy hőmérsékleti különbségeket hoz: nyugaton már alig lesz 20 fok felett, miközben az Alföldön még kitart a kánikula.