Izrael és Irán hétfőn bejelentette, hogy leállítják az egymás ellen indított rakétacsapásaikat – közölte a Reuters. A bejelentést röviddel azután tették, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította a feleket, hagyjanak fel a támadásokkal. Mindkét fél ugyanakkor figyelmeztetett, hogy újabb támadások esetén visszavágnának.
Egy amerikai ingatlanos portál virtuális túrát tett elérhetővé Silvio Berlusconi néhai olasz miniszterelnök legendás szardíniai villájáról, amelyet az örökösök már korábban értékesítésre kínáltak. A több mint száz fotót tartalmazó bemutató olyan helyiségekbe és területekre is betekintést enged, amelyeket a nyilvánosság korábban ritkán vagy egyáltal
Nagy utat járt be az iráni fociválogatott részvétele az észak-amerikai vb-n. Eleinte úgy volt, nem is mennek, aztán úgy, hogy mennek, de lecserélik amerikai bázisukat egy mexikóira. Nagy politikai nyomás mellett kell majd játszaniuk, kitüntetett figyelem övezheti első csoportmeccsüket Új-Zéland ellen.
A buszjárat nagy népszerűségnek örvendett, azonban katolikus szervezetek nyomására végül megszüntették a Gdynia és Hel közötti "pokoli" buszt. Egy másik társasági viszont a rajongói követeléseknek engedve most feltámasztotta, ráadásul meghosszabbított útvonallal.
Gyakran mondják, hogy azért kell könyvet fogni a kezünkbe, mert művelt ember nem élhet olvasás nélkül. Ez igaz is, de az olvasás valójában nem egy letűnt kor unalmas hobbija, hanem a létező legjobb legális dopping az agynak. Ráadásul teljesen ingyen van, és olyan kapukat nyit meg, amikről a legújabb okostelefonok is csak álmodoznak.
Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés: a pozsonyi parlament a múlt héten elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. A legtöbb figyelmet az új gyalogos-szabályok kapták. A zebrán tilos lesz a figyelmet elvonó mobiltelefonozás. Újdonság az is, hogy a közutakon nem lehet majd olyan elektromos vagy segédmotoros r
Miguel Diaz-Canel kubai elnök egy hétfőn közzétett interjúban úgy vélte, hogy az Egyesült Államok három forgatókönyv megvalósítását fontolgatja Kubával szemben: gazdasági nyomásgyakorlással "társadalmi robbanást kiváltani", átvenni a gazdaság irányítását, vagy katonai agresszióhoz folyamodni.
Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak egy "nagyon jó megállapodás aláírásához."
A politikai és stratégiai célkitűzések tekintetében az Egyesült Államok kevés eredményt tud felmutatni, Iránban pedig már jó ideje áruhiány van, egyre több a probléma a gyógyszerellátással, vagyis a lakosság a mindennapi életben is megérzi a konfliktus negatív hatásait – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István B
A mostani kiürítési parancs azért is különösen érzékeny, mert Türosz keresztény negyede korábban viszonylag védettnek számított az izraeli hadműveletek során.
Újabb éjszakai dróncsapás rongálta meg a Csongarnál található, Herszon megyét az elcsatolt Krím félszigettel összekötő közúti hidat – közölte Vlagyimir Szaldo, a térség oroszok által kinevezett kormányzója kedden a saját közösségi csatornáján.
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének harmadik mérkőzésén hétfő este a New York-i Madison Square Gardenben – jelentette a Reuters hírügynökség.
Ezzel a nyers üzenettel győzte meg Donald Trump az izraeli miniszterelnököt, hogy függessze fel az Irán elleni katonai műveleteket. Az amerikai elnök békemegállapodásban reménykedik, azonban Irán és Izrael egyelőre nem tűnik nyitottnak a washingtoni tervre, és sajtóhírek szerint Trump és Netanjahu kapcsolata is feszültté vált.
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója.
Egy hajszállal előzi meg a perui elnökválasztáson a baloldali Roberto Sánchez a vele szemben induló Keiko Fujimori jobboldali jelöltet a vasárnap megrendezett voksoláson leadott szavazatok csaknem 95 százalékos feldolgozottsága mellett - közölte a választási bizottság.
Az ukrán elnök szerint Oroszország napról napra egyre inkább elveszíti a kezdeményező szerepet, az orosz elnök körüli gazdasági szereplők pedig tudják, hogy az orosz gazdaság az összeomlás szélén áll.
Az Izrael–Hezbollah-konfliktus továbbra is aktív, és ez jelenti a regionális eszkaláció egyik fő forrását – mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő annak kapcsán, hogy Izrael és Irán hétfőn bejelentette, hogy leállította az egymás elleni rakétacsapásokat. Ugyanakkor mindkét ország jelezte: újabb támadások esetén ismét csapásokat mérhetnek eg
Mindennapos hír Romániában, hogy medve támad rá helyiekre vagy óvatlan turistákra. Ezúttal három külföldi kiránduló próbált "barátkozni" az állatokkal a Transzfogarasi úton, a medvék rájuk támadtak és megsebesítették őket.
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.
Kína legnagyobb online áruháza és vezető elektromosautó-gyártója katonai célokat szolgál – így látja a Trump-kormányzat. A lépés, amely néhány héttel követi az amerikai elnök jó hangulatban zajlott pekingi látogatását, fokozhatja a feszültséget a két nagy ország között.
A nagy hatótávolságú csapások célja, amikor a drónok Moszkva környéki lakóházak felett, illetve Szentpétervár felett zúgnak, az, hogy e városok lakói megérezzék, milyen is a háború - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Guardian című brit lapnak adott interjújában, amelyet az UNIAN hírügynökség szemlézett.
Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére – írta az Index.hr internetes portál.
A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov újságíróknak kedden Moszkvában. Az orosz elnök sajtótitkára korábban arról is beszámolt, hogy Ukrajna ügyében