Hírarchívum - Külföld - 2026 július 4.

2026. július 4. szombat

júl. 4
0:09
Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország (Infostart)
A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán kézen lévő nagyvárosai felé vezető úton fekvő megerősített állását.
júl. 4
4:09
250 éves idén az amerikai demokrácia - A Függetlenségi Nyilatkozat mondta ki, Amerika nem angol gyarmat (Blikk)
Az USA, az Amerikai Egyesült államok világviszonylatban a fiatal nemzetek, országok közé tartozik a 250 éves történemével. Persze a történet már korábban elkezdődött, az 1600-as évek végén, amikor a brit gyarmatosításók helyet foglaltak maguknak az őslakos indián területeken. Amikor száz évvel az első gyarmatosítók partraszállása után függetlenségi
júl. 4
5:18
A tengerfenéktől az űrig erősítené az EU védelmi iparát az Európai Bizottság (Telex)
Az EU vezető testülete meghatározta a Közös Érdekű Európai Védelmi Projektek öt pillérét.
júl. 4
5:48
Drámai a helyzet Venezuelában: pénzalapot hoztak létre a földrengés sújtotta térségek segítésére (ATV)
Venezuela 200 millió dolláros kezdőtőkével újjáépítési alapot hoz létre a múlt heti kettős földrengés sújtotta térségek helyreállítására - jelentette be Delcy Rodriguez ügyvezető elnök.
júl. 4
6:45
Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe (Infostart)
A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is bekapcsolódott a vizsgálatba.
júl. 4
7:18
Medveintervenciós csapat védi Tusnádfürdőt a legádázabb medvéktől (Telex)
Hogyan védekeznek a helyiek a ragadozók ellen? A Deutsche Welle riportjából kiderül.
júl. 4
8:09
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni (Infostart)
Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszé
júl. 4
8:18
A Kreml bejelentette: újabb ukrán területeket foglalt el az orosz hadsereg (ATV)
A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán kézen lévő nagyvárosai felé vezető úton fekvő megerősített állását.
júl. 4
8:27
Váratlan fordulat: szívrohamot kapott a gyilkos, miközben a holttestet próbálta eltüntetni (Blikk)
Egy járókelő értesítette a rendőrséget június 10-én, egy elhagyatott autó miatt az amerikai Alabama államban. A jármű egy földút közepén állt, motorja még járt, a sofőrnek azonban nyoma sem volt.
júl. 4
8:27
Beperelték a Teslát egy halálos autóbaleset miatt (Infostart)
Egy texasi férfi Tesla Model 3-as autójával becsapódott egy családi házba, és a baleset következtében elhunyt egy 76 éves nő. A sofőr szerint a jármű önvezető üzemmódban volt, a Tesla viszont azt állítja, hogy a férfi a gázpedál teljes lenyomásával felülbírálta az önvezető funkciót.
júl. 4
8:30
Az oroszok azt állítják, elfoglaltak egy fontos donbászi várost, az elemzők szerint ez valószínűtlen (Telex)
Putyinra hivatkozva a Kreml szóvivője azt mondta, Kosztyantinyivka városa most már orosz kézen van, de ezt az ukránok nem erősítették meg. Szakértők is kétkedve fogadták a hírt.
júl. 4
9:03
Berobbant a bélgáz a tokiói műtőben: lángra kapott a páciens az operáció közben (Blikk)
Bármennyire is úgy hangzik, mint egy fekete komédia jelenete, a történet véresen komoly, és borzalmas sérülésekkel végződött. A tokiói orvosi egyetem kórházában (Tokyo Medical University Hospital) egy rutinnak induló lézeres beavatkozás torkollt rémálomba, amikor a műtőasztalon fekvő beteg bélgázai reakcióba léptek a sebészeti lézerrel, és valóságo
júl. 4
9:45
Caroline Savage amerikai ügyvivővel beszélgettünk a Függetlenség napján - ezt mondta a magyarokról és az amerikai álomról (Blikk)
Alapításának 250. évfordulóját ünnepli július 4-én az Egyesült Államok. A budapesti amerikai nagykövetség vezetőjével az évforduló jelentőségéről beszélgettünk. Caroline Savage nemcsak az amerikai álomról mesélt, de azt is elárulta, melyik asztalhoz ültetné Magyarországot Amerika születésnapi partiján.
júl. 4
10:00
Ízesített instant tésztákhoz köthető szalmonellajárvány jelent meg Európában (Telex)
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint Magyarország is érintett.
júl. 4
11:00
Öt nap alatt 10 ezer embert tartóztatott le az ICE (Telex)
Az amerikai bevándorlási hivatal a látványosabb akciók helyett most a fű alatti intézkedésekre koncentrál, de jelentősen megnövelte a letartóztatások számát.
júl. 4
11:06
Ukrán dróntámadás érte Leningrád megyét (Demokrata)
Alekszandr Beglov megerősítette, hogy a mintegy hatmilliós város "nagyszabású dróntámadásnak lett kitéve".
júl. 4
11:09
Hat turista megsérült Horvátországban egy szerencsétlen esés miatt (Infostart)
Hat fiatal külföldi turista megsérült, amikor beszakadt alattuk egy elhagyott katonai bunker teteje a horvátországi Pulában.
júl. 4
11:24
"Öld meg Trumpot!" feliratú táblát emeltek a magasba Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjének gyászszertartásán (ATV)
Megkezdődött szombaton Ali Hamenei ajatollah, Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjének gyászszertartása, a csaknem egy héten át tartó megemlékezések első állomása Teherán. A fővárosban már kora reggel megnyitották az imatermet, ahol a légitámadásban megölt vezető koporsója található.
júl. 4
11:27
Zelenszkij azonnali légvédelmi rakétaszállításokat követel a Kijevet ért masszív támadás nyomán (Infostart)
Az elmúlt hét súlyos orosz légitámadásai után Ukrajna mintegy 40 szövetséges országtól kért Patriot légvédelmi rakétákat. A Kijevet és más körzeteket ért támadásokban 30 ember halt meg – miközben az orosz régiókban is pusztítást és haláleseteket is okoztak ukrán drónok, egyre több helyen van benzinhiány.
júl. 4
11:36
Megsorozta Ukrajna drónokkal Oroszországot, Szentpétervárt is találat érte (Telex)
Egy kikötőt, olajfinomítót és gyárat is találtak el ukrán drónok, Zelenszkij szerint olyan területeket támadtak, amik a háborút szolgálják ki.
júl. 4
11:45
Városról városra viszik a koporsót, megkezdődött Ali Hamenei ajatollah többnapos gyászszertartása (Infostart)
Megkezdődött szombaton Ali Hamenei ajatollah, Irán volt legfőbb vallási és politikai vezetőjének gyászszertartása, a csaknem egy héten át tartó megemlékezések első állomása Teherán. A fővárosban már kora reggel megnyitották az imatermet, ahol a légitámadásban megölt vezető koporsója található.
júl. 4
11:48
Szentpétervárt támadták az ukránok, az olajterminál is égett (444.hu)
Nagyon erősen védik az oroszok Szentpétervárt, de egyre jobbak az ukrán drónok.
júl. 4
12:12
Fekete férfiak vertek agyon egy svéd szurkolót Dániában (Demokrata)
A földön fekvő, eszméletlen svéd rendőr fejét többen is hosszan rugdosták, majd elmenekültek a helyszínről.
júl. 4
12:42
XIV. Leó pápa a függetlenség napján a migráció egyik európai frontvonalára utazott, és felszólította az amerikaiakat, hogy fogadják be és védjék meg a… (Telex)
Úgy döntött, hogy július 4-én a Földközi-tengeren átkelő migránsok egyik fő érkezési pontját látogatja meg, és ad egy kis iránymutatást Amerikának.
júl. 4
12:57
Óriási lángok, hatalmas füst: most Szentpétervárt érte súlyos ukrán dróntámadás (Infostart)
Találat érte a környékbeli olajterminált is, ahol helyi sajtóforrások szerint hatalmas tűz ütött ki. Oroszország sok részén üzemanyaghiány van az olajfinomítókat érő sorozatos ukrán támadások miatt.
júl. 4
13:00
Több tízmilliós tömeg búcsúztatja napokon keresztül a meggyilkolt Hámeneit, leáll az élet Iránban (SzMo)
Az iráni hatóságok 12-20 millió emberre számítanak a többnapos gyászszertartáson, ezért a köz- és magánirodákat is bezáratták. A néhai legfőbb vezetőt februárban, egy amerikai–izraeli légicsapásban ölték meg.
júl. 4
13:24
Ezrek éjszakáztak a teheráni mecset előtt, hogy az elsők között mehessenek Hamenei koporsójához (444.hu)
Irán arra számít, hogy 30 millióan vesznek részt a hatnapos szertartáson.
júl. 4
13:33
Tervet kér a migráció kezelésére XIV. Leó pápa Európától (Infostart)
A migráció jelensége történelmi kihívás Európa társadalmaihoz – jelentette ki XIV. Leó pápa a Lampedusa szigetén mondott beszédében, amelyben egy szerves és hosszú távú európai stratégiai terv kidolgozását sürgette szombaton.
júl. 4
13:54
Videó: rendkívül gyorsan terjed a pusztító erdőtűz Spanyolországban (Demokrata)
Már több mint kétezer hektárnyi, elsősorban erdős földterület vált a lángok martalékává.
júl. 4
14:03
Kiszökött egy vörös vari a kifutójából a bajmóci állatkertben: égen-földön keresik a gondozók (Blikk)
Szokatlan eset történt a szlovákiai Bajmóci (Bojnice) Nemzeti Állatkertben: egy vörös vari maki szökött meg a kifutójából péntekről szombatra virradó éjszaka. Az állat azonban feltehetően nem hagyta el az intézmény területét, a gondozók jelenleg is a befogásán dolgoznak.
júl. 4
14:18
Több mint kétezer hektáron pusztított erdőtűz a Costa Brava közelében (Telex)
A hatóságok szerint gondatlanság okozhatta a tüzet.
júl. 4
14:24
Súlyos dróncsapást mértek az ukránok Szentpétervár térségére (ATV)
Súlyos ukrán dróntámadás érte az oroszországi Leningrád megyét – közölték szombatra virradóra orosz hivatalos források.
júl. 4
14:33
Járjon-e juttatás élete végéig a volt államfőnek? Erről tartanak népszavazást szombaton Szlovákiában (Infostart)
Szlovákia történetének tizedik össznépi cenzusán egy, a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
júl. 4
14:54
"Csendben és gyorsan kell mozogni" – Herszonban a levélkihordás már frontszolgálat (444.hu)
Golyóálló mellényben hordja a fronton élő civileknek a postát Hanna. Elkísértük egy útjára.
júl. 4
14:56
Már több mint kétezer hektárt semmisített meg a spanyolországi Costa Brava mellett tomboló erdőtűz (444.hu)
A tüzet valószínűleg gondatlanság okozta, emberi áldozatokról egyelőre nem tudni.
júl. 4
15:39
A kórházi botrány politikusokat is elért, lemondott két főpolgármester-helyettes Varsóban (Infostart)
VIP-szoba politikusoknak, 100 milliós kenőpénzek, zsarolás holttestekkel... a botrány miatt lemondott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester két helyettese, Donald Tusk kormányfő pedig további személyi következmények levonását helyezte kilátásba, ha elmaradna a felelősségvállalás.
júl. 4
16:12
Brutális hőség és veszélyes viharok veszélyeztetik Trump július 4-ei ünnepségét (Telex)
Szombaton ünneplik az Egyesült Államok 250. születésnapját, de az időjárás közbeszólt.
júl. 4
16:36
Soha nem látott hőség: lefújták a függetlenség napi felvonulást Washingtonban (Demokrata)
A 250. évforduló ünnepségeit átírta az extrém időjárás: a napközbeni parádé elmarad, az esti rendezvényt módosított formában rendezik meg.
júl. 4
17:12
Pokoli hőhullám miatt maradnak el a július 4-i ünnepségek Amerika szerte (444.hu)
Ennek ellenére Donald Trump nagyon hosszú beszéddel készül, hogy bizonyítsa, mindenre képes.
júl. 4
17:12
Pokollá vált az életük: özönlenek a halálos fenyegetések a népszerű YouTuberre és feleségére (rtl.hu)
Jesse Ridgway és felesége, Ashley őszintén vallottak arról, miért döntöttek a terhességmegszakítás mellett egy Down-szindróma diagnózis után. A népszerű YouTuber azóta folyamatos halálos fenyegetéseket és gyűlöletáradatot kap, mégis úgy érzi, fontos volt beszélnie a nehéz döntésről.
júl. 4
17:14
Tízezrek tüntettek az AfD ellen a szélsőjobbos német párt éves kongresszusához vezető utaknál (444.hu)
A rendőrség azonban biztosította a szélsőjobbos politikusok bejutását, úgyhogy a kongresszus gond nélkül elindult.
júl. 4
17:54
Ezren oltják a pusztító erdőtüzet Portugáliában (Demokrata)
A napok óta tomboló tűz már több mint 10 ezer hektárt pusztított el, a sérültek száma legalább kilenc.
júl. 4
18:06
Putyin az amerikai függetlenség évfordulóján üzent (Demokrata)
Az orosz elnök szerint az orosz–amerikai kapcsolatok számos fejezete "dicsőséges" volt.
júl. 4
18:42
Riasztották a román-magyar határhoz a NATO légvédelem repülőgépeit (ATV)
Kínai utasszállító gép miatt riasztották a NATO készenléti géppárját.
júl. 4
20:24
Míg a világ Iránra és a vébére figyelt, Kuba kommunizmusról sima diktatúrára váltott (444.hu)
A venezuelai olajtól elvágott karibi szigetország gazdasági reformcsomaggal próbál a kínai modellre váltani. De egyáltalán nem biztos, hogy sikerül nekik vagy hogy az egyre keményebb Washingtonnak ennyi elég. Pedig már a gyorséttermeket is beengednék Havannába.
júl. 4
21:06
Elképesztő, hogy erről egyáltalán bíróságnak kellett döntenie (Demokrata)
A német alkotmánybíróság lezárta a vitát: tilos a gyermek külsejű szexbabák gyártása, importja és birtoklása.
júl. 4
21:54
Új remény az idegen élet nyomában: meglepően közel bukkantak egy lakható bolygóra (Demokrata)
A Földtől mindössze 25 fényévre talált exobolygó a lakhatósági zónában kering, ezért különösen izgalmas felfedezés.
júl. 4
21:57
Megbénította a függetlenség napját a pokoli hőség: sorra mondják le a rendezvényeket az Egyesült Államokban (Blikk)
Kibírhatatlan meleg tombol az Egyesült Államokban, emiatt sorra mondják le a függetlenség napja alkalmából szervezett ünnepségeket. Bár a tengerentúlon gőzerővel készültek az ország fennállásának 250. évfordulójára, a perzselő hőség Washingtontól Philadelphiáig megbénította a rendezvényeket. Donald Trump ugyanakkor jelezte: a forróság ellenére is h

Keresés