Feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, aki erről pénteken a Facebook-oldalán számolt be.
Míg sokan üdvözölték, hogy Budapesten leszerelik a városképet elcsúfító parkolóórákat, vannak, akik bírálják a döntést, számukra okostelefon hiányában problémát jelent a parkolási díjat rendezni. A készpénzes fizetés ugyanis megszűnik a helyszínen, "végső esetben" a parkolási ügyfélszolgálatokon lehet kiegyenlíteni a díjat.
A gazdasági és energetikai miniszter visszahívta Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-nél betöltött igazgatósági elnöki tisztségéből pénteken.
Életének 77. évében elhunyt Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas film- és televíziós rendező, a Magyar Televízió egykori főrendezője – tudatta a családja pénteken az MTI-vel.
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a kormány honlapjáról érhetők el.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebookon jelezte, hogy a Duna hőmérséklete visszaesett annyira, hogy növelhették a paksi atomerőmű teljesítményét. A vállalat tájékoztatása szerint 240 megawattos emelés mellett döntöttek, szombaton pedig újabb mérések következnek.
A Tisza-kormány egészségügyi minisztere kérlelhetetlenül szigorú szakmai ügyekben. Az elmúlt két hónapban új vezetőket nevezett ki az egészségügyben, legutóbb a kórházak klimatizálása ügyében intézkedett, most pedig ismeretlen tettes ellen tett feljelentést pazarló gazdálkodás miatt. Erről a közösségi oldalán írt.
Meghosszabbított főszezoni járatokkal, sűrített menetrenddel és népszerű programhajókkal várja az utasait augusztus végéig a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely 180 éves jubileumát ünnepli az idén - tájékoztatta a társaság az MTI-t csütörtökön közleményben.
Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa, miután vádalkut kötött a hatóságokkal. Az áldozat testvére, Császár-Nagy Noémi továbbra is tele van olyan kérdésekkel, amikre a nyomozás alatt nem kapott választ és úgy tűnik, már soha nem is fog.
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok erősítik a társadalmi szelekciót, de pedagógiailag előnyösebbek lehetnek a 8+4-es modellnél – mondja Horn Dániel oktatáskutató közgazdász.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Átmenetileg megtiltották a fürdőzést és lezárták a Bács-Kiskun vármegyei Szelidi-tó strandját, miután egy laboratóriumi vizsgálat szerint a víz minősége nem felel meg az előírásoknak.
Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A miniszterelnök bejegyzése és korábbi videója szerint a parti gyorsan eldőlt, a játék pedig személyes élményként maradt meg számára.
Az egészségügyi miniszter hűtlen kezelés gyanúja miatt fordult a rendőrséghez a borsodi kórház ügyében. Az intézmény egy jogerős ítélet szerint közel 800 millió forinttal tartozik a Medcenter Kft.-nek.
Az Orbán-rendszer 16 évéről írt átfogó elemzést közösen az ország két ismert politológusa, Zárug Péter Farkas és Török Gábor. Az olvasmányos, Orbán kora, Vázlat egy abszolút köztársaságról című mű arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, milyen is az a Magyarország, amely létrejött Orbán Viktor politikája nyomán. Ennek kapcsán beszélgettünk az egyik s
A kilencvenes évek elején az Edda és a zenekar szponzora még egy alapítványt is létrehozott a cél érdekében. Később jól összevesztek, de a régi sztori szinte mindegyik mellékszála érdekes.
A Semcorp-szennyezés miatt, a vizek védelmében szervezett tüntetést Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület péntek este. Simon Gergely, a Greenpeace szakértője szerint ellenőrizni kell a környékbeli kutakat, azonnali kárfelmérésre, tényfeltárásra van szükség,
Ha már visszatér a meleg, mi lehetne egyértelműbb kikapcsolódás, mint a Balaton? Ha a kánikulai napokon szeretné a lehető legtöbbet kihozni a tóparti kikapcsolódásból, érdemes a Kék Hullám Zászló minősítéssel rendelkező strandok közül választani a tónál. Ez a rangos elismerés ugyanis a Balaton legjobb strandjainak védjegye. A Csodásmagyarország.hu
Hiába reménykedett benne Magyar Péter, a Magyar Közút közlése szerint a régi táblákat már nem lehet újra kihelyezni a megyehatároknál, ugyanis azokat már átfóliázás után másra használják. A kormányfőnek tetsző ötletet, miszerint piros szíves matricával ragasszák le a vár szót a jelenlegi táblákon, pedig a jogszabályok nem engedik.
"Áder János közpénznyelő alapítványa eddig 18,3 milliárd forintot kapott. Ebből luxusvillát vettek, haverokat fizettek. Ennek a pénznek a töredékét kapja működésre a 10 nemzeti parkunk évente" – írta Magyar Péter miniszterelnök szombaton Áder János volt államfővel való "pengeváltása" újabb epizódjaként.
Nagy Ervin, a kultúráért felelős államtitkár Facebook-posztban reagált arra, hogy a Nobel-díjas író, Krasznahorkai László elutasította a Nemzet Művésze címet, amit az MMA ítélt oda neki.
A kormányfő ismét a volt államfőt támadja. Állítja, a tíz magyarországi nemzeti park összesen csak annak az összegnek a töredékét kapja évente, mint amennyit eddig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kapott.
Nemcsak Gyulán, hanem több hazai fürdőben is olyan alacsony volt a vendégforgalom június első két hetében, mint a Gyulai Várfürdőben. Kun Miklós kiemelte, az előző év azonos időszakához képest 10 ezer fővel maradtak el. Június második felében erősebb volt a látogatottság, így összességében az előző hónapról elmondható, hogy végül 6 ezer fővel keves
Életének 47. évében, váratlanul elhunyt Kertész Krisztián, kétszeres abszolút magyar ralibajnok navigátor, aki Hadik András oldalán ért fel a csúcsra. A sportoló egy autós rendezvényen lett rosszul.
Egy budapesti fiatalember, Bognár-Béres Gyula ismét életet mentett: miután korábban a Szív City applikáció riasztására sietett egy bajba jutott emberhez, most egy idős férfi újraélesztésében segített.
Idén is hasznos tanácsokkal látja el az embereket a nyári időszakra a rendőrség. Sokan online foglalnak szállást, így mindenféleképpen ismert oldalakon keresztül kell ezt megtenni. Bátkai Miklós címzetes rendőr alezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója hangsúlyozta, ne kattintsunk ismeretlen link