A Kormányzati Kommunikáció munkatársai a következő hetekben feloldják a felhasználói letiltásokat a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon – olvasható a kormány közösségi oldalán szerdán megosztott bejegyzésben.
Bár kedd éjfél körül a technikai problémák megoldódtak, és újra folyik a víz a csapokból Szadán, a napokig tartó krízis mély nyomokat hagyott a település közösségén. A vízellátás helyreállása ellenére a nagyközségben továbbra is érvényben maradt a harmadfokú vízkorlátozás. A vízhiány ráadásul egy korábban sosem látott belső feszültséget robbantott
Hat alkalommal verte át ugyanazzal a trükkel az önkiszolgáló kasszát a terpesi polgármester: a drága árukat sárgarépaként fizette ki. A bíróság előtt azt mondta, magánéleti és mentális problémákkal küzdött, ezért sodródott bele ezekbe a helyzetekbe. A hatodik lopás után, májusban bukott le. A bíróság csalás miatt gyorsított eljárásban 900 ezer fori
Reményik Sándor Kövek zsoltára című versét Oravecz Regina, a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola diákja szavalta el kedd este, a gyulai Almásy-kastély Stefánia szárnyában, a városi Semmelweis-napi eseményen. A hagyományokhoz híven a város önkormányzata nemcsak a kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazottakat, hanem az alapellátás szakembere
Nagy területen legelő, tarló ég a Hortobágyi Nemzeti Park területén Tiszafüred és Kócsújfalu között - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délután az MTI-vel.
Technikai eszközök átcsoportosítása miatt katonai menetoszlop halad el csütörtökön Eger és Szolnok között oda-vissza. A honvédek próbálják minél kevésbé zavarni a polgárokat, ugyanakkor óvatosságra intették az autósokat.
Július 1-jétől új parkolási szabályok léptek életbe Budapesten: a legtöbb kerületben mobiltelefonon lehet fizetni, az automatákat pedig kivonják a forgalomból. Az RTL Híradónak a XI. kerületi parkolási társaság vezetője azt mondta, ők megtartják az automatákat, mert ezt a fővárosi rendelet szerintük nem zárja ki, ráadásul sokan továbbra is készpénz
Toroczkai Lászlót bohócnak, Takács Pétert hazug békának, Pócs Jánost Doktor Bubónak nevezte Magyar Péter, és egy ponton azt kérte Gulyás Gergelytől, hogy nyomjon igent. Az Országgyűlési Naplóból új, eddig ismeretlen részletek derültek ki a parlamenti ülésekről.
Témák: A biztonságos üzemeltetés megőrzésére helyezi a hangsúlyt a következő öt évben Dézsi János, a városi könyvtár igazgatója. Az újabb öt évre szóló megbízása terveiről, céljairól a 3Témában is beszámolt. A gyulai alapellátásban dolgozókat ismerték el kedden, a Semmelweis-napi ünnepségen, az Almásy-kastély Stefánia szárnyában. Libor János-díjat
Veszélybe került a javítóintézetek működőképessége, mert az alapvető ellátáshoz sincs elegendő szakember – erre hívta fel a figyelmet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) gyermekvédelmi tagozata a kormányzati döntéshozóknak írt nyílt levelében.
A férfinak a Bács-Kiskun vármegyei Jakabszállásnál fogyott ki az üzemanyag az autójából, ő pedig gyalogosan indult útnak a kánikulában, hogy valahonnan benzint szerezzen. A hatalmas hőségben azonban hőgutát kapott, és a zavart állapotban négy napon át barangolt az országban. Végül kimerülten és teljesen elgyötörve találtak rá 170 kilométerrel távol
Tizenhárom évvel a tervek megszületése után megnyitották a Biodóm első részét a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A látogatókat egyelőre főként növények és dinoszauruszszobrok várják, az állatok csak fokozatosan költözhetnek be. Az RTL Híradónak az állatkert főigazgatója azt mondta, ehhez további 500 millió és 1 milliárd forint közötti összegre len
Újabb öt évre kapott megbízást a gyulai képviselő testülettől Dézsi János, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója. Az elkövetkező időszak fő célja a bibliotéka biztonságos üzemeltetése lesz. A nyári időszakban négy héten át zajlik majd a leltározás, a könyvek és a raktár rendezése, valamint a tejleskörű takarítás. Számos kulturális rendezvén
Az elmúlt napok brutális, rekordokat döntögető hősége egészen rendkívüli és ijesztő veszélyekre hívja fel a figyelmet. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elárulta: a napon felforrósodott flaszter és beton miatt egyre több kisgyermek kerül be hozzájuk súlyos, mély égési sérülésekkel.
A TASZ akarta megismerni a beadványt, de elutasították a közérdekű adatigénylésüket. Ezután fordultak Péterfalvi Attilához, aki szokatlan részletességgel válaszolt.
A kormány szerint 15 év alatt 4000 milliárd forintból lehetne rendbe hozni a magyar vízhálózatot, amelyből jelenleg minden negyedik-ötödik liter ivóvíz elvész, mielőtt eljutna a fogyasztókhoz. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakmai szervezet azt mondta, ez inkább óvatos becslés, mert a vezetékek nagy része már nagyon elöregedett. Július 1-jétől a váll
Társadalmi egyeztetést hirdetett a kormány a vad védelméről szóló szabályozásról, az észrevételeket július 8-ig várják. Módosulni fog a vadászatról szóló törvény is.
Az RTL Híradó derítette ki, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökeként továbbra pozícióban marad. Az MTÜ-ben az ő vezetése alatt indult el a Kisfaludy Program, amelynek támogatásait civil szervezetek és ellenzéki politikusok szerint aránytalanul nagy részben kormányközeli üzleti körök kapták. Magyar Péter a parlamentben a Kisfaludy
A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökét egyebek között azért akarják leváltani, mert a választások előtt kéretlen kormánypropagandát terített a szervezete tagjainak. Megpróbálta ezt elmagyarázni, és ezzel sok mindent elárult az előző rendszerről.
Az RTL Híradó vette észre, hogy a Fideszhez több szálon kötődő Budapest Műhelynél a választások után szinte teljesen leépítették a csaknem százfős stábot. A szervezet működését tavaly két és fél milliárd forinttal támogatta a Batthyány Lajos Alapítvány, ez a finanszírozás azonban megszűnt. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője azt mondta,