Hajnalban elsősorban a keleti és északi országrészben várható a leghidegebb 4-10 fokkal, majd napközben már valamelyest melegebb idő várható 16-2 fokkal.
Zivatarok, villámlás, egyre erősödő széllökések, valamint jégeső miatt adtak ki figyelmeztetést az ország keleti megyéire. Pest megyétől és Bács-Kiskun megyétől keletre jellemzően ilyen időjárásra lehet számítani. Ami az ország többi részét, azaz a nyugati régiót illeti, ott csupán egy-egy futó zápor kialakulására lehet számítani. Mutatjuk, milyen
Szerda reggelre a szélvédett, derült tájakon fagypont közelébe esik vissza a hőmérséklet. A HungaroMet szerint a hidegre hajlamos helyeken az ősz első talajmenti fagyaira is számítani kell.
Soha nem látott kritikus helyzetbe került a Zagyva idén nyáron. Eső alig esett, az egymást követő hőkupolák pedig olyan mértékű párolgást okoztak a vízgyűjtőn, hogy a folyó természetes vízhozama gyakorlatilag eltűnt.
Az ország egyes részen beindultak a záporok, néhol zivatarok is kialakultak. Utóbbiak miatt egyes területekre riasztást rendeltek el a meteorológusok, akik viharos széllökésekre is figyelmeztetnek. A zivatarokat apró szemű jég is kísérheti.
Jön az észa-afrikai levegő, a hőkupola-jelenség során a magasban leszálló levegő felmelegszik és kiszárad, ezért kevés felhő és csapadék alakul ki, több napon át tartó felmelegedéssel kísérve.