Egy közepesen jó év csapadékmennyisége hiányzik az országból. A kukoricatermésen a jobb helyzetben lévő Dunántúl menthet valamennyit, de így is nagy a hiány.
Egy teljes évnyi csapadék hiányzik a magyarországi talajból, az RTL Híradónak nyilatkozó gazdák szerint már az is kérdéses, hogy jövőre normalizálódhat-e a helyzet. Van olyan gazdaság, ahol a szokásos termésnek csak a 20 százalékát takarították be. A termelők egyre inkább szárazságtűrő növényekre állnak át, de a csapadékhiány mellett ez sem jelent
A hajnalban szabadtéri sportot választok az észak-keleti országrészben jobb ha kesztyűt húznak, hiszen például Salgótarjánban csupán 1 fok várható csütörtök hajnalban. Napközben aztán gyorsan melegszik a levegő, egyes országrészekben 23 fok is lehet.
Zivatarokkal és erős széllel indul a nap, főként a Dunántúlon, ahol több megyére riasztást is kiadtak. A hét második felében azonban fokozatosan javul az idő: péntektől egyre több napsütésre, hétvégén pedig már 20 fok feletti hőmérsékletre számíthatunk.
Sokfelé eshet az eső csütörtökön, a nyugati határmenti megyékben zivatarok is kialakulhatnak. Péntektől viszont egyre magasabb hőmérsékleteket mérhetünk, vasárnapra már 25 fok is lehet.
Volt, ahol mínusz 1,1 fok volt: ismét fagyos volt a hajnal, a csillagászati ősz második napján három meteorológiai állomáson is 0 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet kétméteres magasságban – közölte a HungaroMet Zrt.
A siófoki vízmérce adatai szerint csütörtök reggelre újabb mélypontra süllyedt a tó átlagos vízszintje. A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban sem várható eső, így folytatódhat az apadás.