Árvíz

Baj lehet abból, ha most ilyen vizet iszol Magyarországon, figyelmeztet a háziorvos
2024 október 24.   Portfolio
A szakértők figyelmeztetnek a fúrt kutak potenciális egészségügyi kockázataira az árvíz sújtotta területeken. Az áradások következtében számos veszélyes anyag szivároghatott a talajba, majd onnan a kutakba, ezért ezek csak alapos tisztítás és fertőtlenítés után válhatnak újra biztonságosan használhatóvá - számolt be róla az ATV.
Pénzjutalomban részesülnek az árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak
2024 október 24.   HR Portál
A minisztereknek október 25-ig kell felmérniük, kik jogosultak a 200 ezer forintos jutalomra.
Te is részt vettél az árvízi védekezésben? Több százezer forintos jutalmat kaphatsz
2024 október 24.   Femcafe
Kedd este jelent meg az erről szóló kormányhatározat.
Figyelmeztetnek a szakemberek: rengetegen ihatnak fertőzött vizet
2024 október 24.   ATV
A fúrt kutak fertőzésveszélyeire figyelmeztetnek a szakemberek az árvízzel korábban sújtott területeken. Azokon a településeken, ahol nincs vezetékes ivóvíz, leginkább az ásott kutak használóinak kell figyelni. Rengeteg veszélyes anyag kerülhetett ugyanis a talajba, onnan pedig a fúrt kutakba. Így azokat csak alapos fertőtlenítés és tisztítás után
Megjutalmazza az árvízi védekezésben részt vevőket a kormány
2024 október 23.   Magyar Nemzet
A jogosultak felmérését követően azonnal folyósítják a juttatást.
Ennyi pénzre számíthatnak az államtól az árvízi védekezésben részt vevők
2024 október 23.   vg.hu
Megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
Pénzjutalmat kapnak az árvízi védekezésben résztvevők
2024 október 23.   Infostart
A kormány döntése a Magyar Közlönyben jelent meg.
A többség sikeresnek ítélte az árvízi védekezést
2024 október 23.   Magyar Nemzet
A megkérdezettek többsége úgy látja, hogy a társadalom közös erővel összefogott – derül ki a Századvég felméréséből.
Orbán Viktor: Magyarországot egyetlen megszállónak sem sikerült betörni vagy megszelídíteni
2024 október 23.   Infostart
A budai Millenárison tartott ünnepi megemlékezést és mondott köszönetet az árvízi védekezésben részt vevőknek Orbán Viktor miniszterelnök sok ezer ember előtt. "Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk" - jelentette ki a kormányfő.
200 ezer forint jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevők
2024 október 23.   Blikk
Jutalmat kapnak azok, akik segítették az árvízi védekezést. Nettó 200 ezer forintos összeg jár minden állami alkalmazottnak, akik a terepi védekezésben közvetlenül vettek részt és azok, akik a védekezést irányították. Ez a civil önkéntesekre azonban nem vonatkozik.
Egyszeri 200 ezer forintos jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevők
2024 október 23.   Telex
A jutalom azoknak jár, akik a helyszínen közvetlenül részt vettek a védekezésben, illetve a terepi védekezést közvetlenül irányították, az önkéntesek azonban nem számítanak ide.
Bombameglepetéssel kedveskedik az állam az árvíz elleni védekezés résztvevőinek, ilyen még nem volt
2024 október 23.   Promotions
Sokan jogosultak az egyszeri jutalomra, nem kis összegről van szó.
Pénzjutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak
2024 október 23.   444.hu
Egyszeri nettó 200 ezer forintot.
Árvíz: nettó 200 ezer forint jutalmat kapnak a védekezésben részt vevők
2024 október 23.   Portfolio
Az árvíz elleni védekezésben a terepen részt vevő emberek munkáját igyekszik elismerni a kormány a kedd esti közlönyben megjelent határozatával.
Elégedett a többség az árvíz alatti védekezéssel
2024 október 22.   vg.hu
Rég nem látott árhullámmal küzdött meg az ország szeptemberben.
Ilyen lesz a nemzeti ünnep Budapesten
2024 október 21.   Magyar Hírlap
Az ünnepi rendezvény kiemelt meghívottjai a dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők.
Itt az újabb csádi baj, tízezrek menekülnek a szudáni polgárháború elől
2024 október 21.   444.hu
A gépesített tevefejés, az árvízi védekezés, a katonai kiképzés után kivesszük-e a részünket a konfliktus megoldásából?
Aszály után vízbőség: lesz-e kiút az ördögi körből?
2024 október 21.   Infostart
Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodást és a hidrológiai kockázatok mérséklését célozza meg Magyarország és Szerbia új együttműködése a Tisza mentén. A vízügyi szakemberek itt is ugyanazzal a kihívással küzdenek, mint a Duna vagy más folyók mellett: aszály idején nincs elég víz, árvíz idején pedig nincs hová elvezetni.
Brutális árvíz pusztít Olaszországban – döbbenetes fotók
2024 október 20.   Blikk
Több országban kellett evakuálni az embereket az árvizek miatt, a közép-európai régióban jelenleg szélsőséges időjárás tombol, köztük Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban is. Az észak-olaszországi régióban körülbelül ezer embert evakuáltak.
Ezekkel a módszerekkel lehet felvenni a harcot az árvíz ellen
2024 október 20.   vg.hu
A Világgazdasági Fórum innovatív megoldásokat ismertet.