Malév

Megalapították az új Malévot!
2013 július 6.   Privátbankár
Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.
Jön az új Malév: Sólyom lesz a neve
2013 július 6.   Portfolio
Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - tudta meg a Magyar Nemzet. Jön a Sólyom...
Katonai megoldással pótolná a Malév hiányát a kormány?
2013 június 18.   ATV
Kiírták a pályázatot három repülőgép megvásárlására, amelyek az állami légiflottában repülnének, katonai üzemeltetésben - írta keddi számában a Népszabadság.
Az ügyvédek sem adnak számlát - lapszemle
2013 június 17.   Infostart
Öt ügyvédből átlag egy nem ad nyugtát - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint az állam tulajdonosi felelősségének megállapítását kérik a Malév-pilóták.
Több mint kétmilliárd forintra várnak a Malév volt munkavállalói
2013 június 3.   HR Portál
Több mint egy éve tart a Malév felszámolása, azóta is várnak a munkavállalók arra a csaknem nettó 2 milliárd forintra, ami járna a végkielégítésekre, illetve a felmondási időre, és amit még mindig nem fizettek ki, áll a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesületének közleményében.
A kormány 'elsunnyogja' a Malév-dolgozók megmentését
2013 június 1.   ProfitLine
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség szerint a Malév kormányzati felszámolója alkalmatlan feladatára, mert az ő hibájából a csődbe ment légitársaság közgyűlése nem tudta elfogadni sem a társaság 2011. évi beszámolóját, üzleti jelentését, sem a 2012-es esztendőt lezáró beszámolóját, így a kormány "elsunnyogja" a Malév-dolgozók megmentését.
Együtt 2014-PM: kártalanítsák a Malév-dolgozókat!
2013 június 1.   hirado.hu
A Malév kormányzati felszámolója alkalmatlan feladatára, mert az ő hibájából a légitársaság közgyűlése nem tudta elfogadni sem a társaság 2011. évi beszámolóját, üzleti jelentését, sem a 2012-es esztendőt lezáró beszámolóját - olvasható a választási szövetség közleményében.
E14 - PM: A Fidesz- kormány elsunnyogja a Malév-dolgozók megmentését!
2013 június 1.   Alternatív Energia
Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért szövetség szerint a rendelkezésre álló iratok igazolják, hogy a Malév kormányzati felszámolója alkalmatlan feladatára. Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy biztosítsa, hogy a felszámolás ne a Malév-vagyon elsíbolásáról szóljon, hanem a munkavállalók és utasok kártalanításáról - olvasható az E14-PM közleményében.
Érvénytelen a Vnyesekonombank és a Malév közötti per első fokú ítélete
2013 május 29.   hirado.hu
A Fővárosi Ítélőtábla a végzést szerdán hirdette ki.
Az állam felelősségének megállapítását kérik a volt Malév-pilóták
2013 május 21.   hirado.hu
Keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken.
Az állam felelősségének megállapítását kérik a volt Malév-pilóták
2013 május 21.   ProfitLine
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
Malév-pilóták keresetet nyújtottak be az állam ellen
2013 május 21.   ATV
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
Mégis eladják a lengyel Malévet
2013 május 10.   Privátbankár
A lengyel parlament engedélyezte a LOT privatizációját, módosítva azt a törvényt, hogy a nemzeti légitársaságban legalább 51 százalék állami részesedésnek kell lennie.
Zsidó Világkongresszus: kitüntették Németh Miklóst
2013 május 8.   ATV
Azért tüntették ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlésének végén Németh Miklós volt miniszterelnököt, mert segített a zsidóknak, hogy Budapesten keresztül, a Malév járataival hagyják el a Szovjetuniót - közölte a szervezet az MTI érdeklődésére szerdán.
A pilóták nyerték a Malév állami felszámolója elleni pert
2013 április 30.   HR Portál
Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) - hétfőn az MTI-vel.
Pert nyertek a Malév-pilóták a felszámolóval szemben
2013 április 29.   hirado.hu
A légitársaság volt dolgozói a mai napig nem kapták meg a felmondási időre járó bérüket és a végkielégítésükaet.
Pert nyertek a Malév pilótái a cég felszámolójával szemben
2013 április 29.   ATV
Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa).
Tizenötmillió forintra bírságolta a Ryanairt a GVH
2013 április 18.   hirado.hu
A Gazdasági Versenyhivatal a Malév csődjét követően megjelent reklámjai és hirdetései miatt marasztalta el a fapados légitársaságot.
Több turista érkezik, de kevesebbet költenek
2013 április 17.   hirado.hu
Szakértők szerint ez főként a Malév helyét átvevő fapados légitársaságoknak köszönhető. A szakmai szervezetek szerint erősíteni kellene a konferenciaturizmust.
Átalakul a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezete
2013 április 17.   Metropol
A Malév 2012 eleji csődje és a fapados légitársaságok térnyerése átalakította a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezetét: miközben az országba érkező turisták száma emelkedik, csökkent a több napra ide látogatók aránya, és az országba érkezők kevesebbet költenek.