Malév

Újabb vallási közösségeket ismerhet el a parlament
2012 február 27.   Infostart
További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is.
Hová repülhetsz olcsón a nyáron? Megjött a lista
2012 február 26.   Pénzcentrum
A Malév leállásával keletkező űrre gyorsan lecsaptak a légitársaságok abban a reményben, hogy nagyobb részesedést hasíthatnak ki a legnagyobb szereplőjét elvesztő piacból. Számos légitársaság jelentett be járatsűrítéseket, de új célállomások is akadnak bőven, főként a két diszkont légitársaságnak, a Ryanairnek és a Wizz Airnek köszönhetően. Egyes desztinációk azonban eltűntek a Budapest Airport…
A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol
2012 február 26.   Infostart
A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója.
A fapadosok sem töltik ki az űrt, amit a Malév maga mögött hagy
2012 február 26.   Privátbankár
A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Újabb vallási közösségeket ismerhet el egyházként az állam
2012 február 26.   ProfitLine
További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is.
A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév miatt
2012 február 26.   ProfitLine
A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Újra szól a harang...
2012 február 26.   Gondola
Vallás és szabadság. Különadók és járadékok. A kommunista diktatúra áldozataira emlékezve. MALÉV. Közkegyelem.
Kétmillióval kevesebb utassal számol a BA a Malév csődje miatt
2012 február 26.   hirado.hu
Idénre a Budapest Airport 9,2 millió utassal számolt, ezt az előrejelzést azonban módosítani kell.
Újabb vallási közösségeket ismerhetnek el
2012 február 26.   Metropol
További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is.
Jövő hét a T. Házban: újabb egyházak, Malév-bizottság, vörösiszap
2012 február 26.   ATV
További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is.
A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév miatt
2012 február 26.   ATV
A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Budai nem kívánta megmutatni az általa lobogtatott dokumentumot
2012 február 26.   ATV
Nem kívánt Híradónknak nyilatkozni Budai Gyula azzal kapcsolatban, hogy az atlatszo.hu megírta: nem a Malév, hanem a Budapest Airport felszámolásáról szól az általa bemutatott szerződési rendelkezés. Azt ugyanis az elszámoltatási biztos úgy mutatta be február elején a sajtónak, hogy az előző kormány a repteret megszerző külföldi befektető érdekében egy egybilliós, titkos záradékban kötelezte el…
Újabb egyházak jöhetnek
2012 február 26.   hirado.hu
Újabb 18 vallási közösséget ismerhet el egyházként a parlament holnap, és felállhat a Malév-bizottság is.
A nemzetközi piacról is megélne a Malév leányvállalata
2012 február 25.   ProfitLine
Ha a repülőgépek karbantartásával foglalkozó Malév-leányvállalat, az Aeroplex stabil pályán maradna, akkor minden esélye meglenne arra, hogy megéljen a piacon - nyilatkozta a Napi Gazdaság pénteki számában a cég ügyvezetője, Nemcsok Imre.
Budai: hárítanak a szocialisták
2012 február 24.   hirado.hu
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az MSZP el akarja hárítani magától a politikai felelősséget azzal, hogy olyan bizottságot hozna létre, amely a kormány Malév-csődben betöltött szerepét vizsgálná.
Budai a Malév visszaállamosításáról
2012 február 24.   Alternatív Energia
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól - a fideszes politikus erről…
Talpon tudna maradni a Malév-leányvállalat
2012 február 24.   Portfolio
A nemzetközi piacról is meg tudna élni a repülőgépek karbantartásával foglalkozó Malév-leányvállalat, az Aeroplex - nyilatkozta a cég ügyvezetője, Nemcsok Imre a Napi Gazdaságnak. A vállalat...
A nemzetközi piacról is megélne a Malév-leány
2012 február 24.   hirado.hu
A repülőgép-karbantartó Aeroplex spanyol, norvég és orosz megrendelésre dolgozik, bevételeinek csak 17 százaléka jött tavaly a Malévtól.
Visszahozzák a Malév gépeit, persze csak virtuálisan
2012 február 24.   Alternatív Energia
Virtuálisan visszahozzák a Malév korábbi, 22 gépből álló flottáját repülőszimulátor-rajongók vasárnap Írországból, Izraelből és Svédországból.
Virtuálisan visszajönnek a Malév-gépek
2012 február 24.   hirado.hu
Repülőszimulátor-rajongók vasárnap visszahozzák a korábbi, 22 gépből álló flottát Írországból, Izraelből és Svédországból.