-
Goldman: van még kakaó az aranyár emelkedésében
2025 március 27.
Portfolio
-
Március közepén története során először 3000 dollár fölé emelkedett az arany ára, idén már 15 százalékot emelkedett, ez pedig a nagy elemzőházakat is megmozgatta, amik egymás után emelik meg a céláraikat. Most a Goldman is lépett.
-
Meghalt Wachsler Tamás, Orbán Viktor kihívója
2025 március 27.
Most Hír
-
Várható olvasási idő: 2 percÉletének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás, építészmérnök, volt országgyűlési képviselő. Idén március 15. alkalmából 2025. március 14-én megkapta a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozatának kitüntetését.
-
Nem engedélyezi a rendőrség, hogy az Erzsébet hídon tartsák Hadházyék keddi tüntetését
2025 március 24.
Telex
-
A "közlekedés sérelmére" hivatkozva alternatív helyszínként egy jóval kisebb területet jelöltek ki a Március 15. téren.
-
Újabb magyar bank jelentette be, hogy már 15 milliós személyi kölcsön is felvehető nála
2025 március 24.
Portfolio
-
Az Erste Bank 15 millió forintra emelte a maximálisan igényelhető személyi hitel összegét március 24-től - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor. Az Erste nem az első bank, ahol hasonló összegű hitel érhető el ingatlanfedezet nélkül.
-
Szinte megbénult a közlekedés a törökök elleni meccs miatt: mutatjuk a menetrendváltozásokat
2025 március 24.
Blikk
-
A Puskás Arénában rendezik március 23-án, vasárnap 18 órától a Magyarország – Törökország UEFA Nemzetek Ligája labdarúgó-mérkőzést. A stadion környékén már 15 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK azt kéri, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék me
-
A poloska továbbra is beszédtéma, de most meghökkentő vélemény érkezett Orbán Viktor szóhasználatáról
2025 március 22.
Promotions
-
Nem fulladt unalmas ünneplésbe március 15., hiszen az elemzők mind a mai napig találnak érdekes "finomságokat" a főszereplő politikusok beszédeiben.
-
Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír
2025 március 21.
Autószektor
-
Szexuális kényszerítés miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 éves helyi férfival szemben, aki egy 84 éves, egy 75 éves és egy 61 éves nőt szexuálisan inzultált. A férfi március 19-én 15 óra 45 perckor a Nagyváradi utcában hátulról átkarolt egy nőt, és csípőjével toló mozdulatokat tett, amit néhány másodpercig folytatott, majd e
-
Hihetetlen, de igaz: ennyibe kerül most a spárga a holland piacokon
2025 március 19.
Agrárszektor
-
Hollandiában már több mint egy hónapja tart a fűtött üvegházi spárga szezonja, és a korlátozott kínálat ellenére az árak folyamatosan emelkednek. Március eleje óta a spárga nagykereskedelmi ára 15 euróról (6000 Ft/kg) 22 euróra (8785 Ft/kg) nőtt, ami a kereslet élénkülését jelzi.
-
Delhiben már nem tankolhatnak a régi belsőégésű motorral szerelt autók
2025 március 17.
Autószektor
-
Az ADAC cikke. Képernyőfotó. India fővárosa, Delhi drasztikus intézkedéseket tesz a mindenütt jelen lévő szmog ellen. Hamarosan a régi belsőégésű motoros autók már nem kaphatnak üzemanyagot a benzinkutakon. Ez a példa precedenst teremt? Tankolási tilalom a 15 év feletti belsőégésű motoros autókra vonatkozik. A rendelet március 31-től érvényes. Mu
-
Radetzky András és Németh Szilvia kapta a Petőfi Sajtószabadság-díjat
2025 március 17.
Media1
-
A díjat a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) székházában adták át március 15. alkalmából.
-
Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt
2025 március 17.
HR Portál
-
Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep - olvasható az MTI hétvégi tudósításában. Az ünnep apropóján Orbán Viktor miniszterelnök a Múzeumkertben mondott beszédet, és húsvéti nagytakarítást ígért.
-
Március 15. a kommunista diktatúra idején: tiltott forradalom
2025 március 16.
Helló Magyar
-
Március 15-ét évtizedekig elnyomta a kommunista diktatúra, amely félt az 1848-as forradalom eszményeinek újraéledésétől.
-
"Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk" – WMN-kvíz a ’48-as forradalomról
2025 március 16.
WMN
-
Kvíz a forradalomról és március 15. eseményeiről – felnőtteknek és gyerekeknek.
-
"Most az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába" - több ezer ember a Nemzeti Múzeumnál, íme, március 15. képekben
2025 március 15.
Ripost
-
Orbán Viktor a Nemzeti Múzeumnál tartott beszédére több ezer ember volt kíváncsi.
-
Március 15: az ellenzéki megmozdulás érdeklődés hiányában elmarad
2025 március 15.
Magyar Nemzet
-
A közösségi médiában emlékezik a baloldal.
-
Sulyok Tamás rendkívüli beszédet mondott az Országházban március 15. alkalmából
2025 március 15.
Blikk
-
A köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán mondott beszédet. Ebben kiemelte ez a nemzet az, amely tudja, hogy a mindennapok aprónak látszó munkáit is el kell végezni újra és újra, hogy végül eljöjjön a nagy tettek ideje is. A nagy műveké, a n
-
Koncz Gábor Kossuth-nagydíjas
2025 március 15.
Márkamonitor
-
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. Kossuth-nagydíjat kapott: Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes és példaértékű művészi életműve, páratlan népszerűségnek örvendő színpadi és filmes alakításai, gene
-
Március 15: Öt érdekesség a forradalom napjáról
2025 március 15.
Helló Magyar
-
Március 15. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja. Tudod, milyen szerepet játszott az időjárás, hogyan született a 12 pont, és milyen volt a forradalom hangulata? Íme öt érdekesség erről a történelmi napról.
-
Ezek voltak Petőfi Sándor kedvenc ételei
2025 március 15.
Mindmegette
-
Óráról órára fel tudod sorolni 1848. március 15. eseményeit, ám arról kevés fogalmad van, hogy miket ehettek akkoriban a 12 pontot fogalmazó ifjak? Nem fogod elhinni, mi volt nemzeti költőnk egyik nagy kedvence!
-
"Unió, de Ukrajna nélkül" – Orbán átírta a 12 pontot
2025 március 15.
Telex
-
A miniszterelnök március 15. alkalmából a saját verziójában aktualizálta az 1848-as 12 pontot.