Március 15-i hírek

Optimista, bizakodó hangulatot ígér a mai nap - Egymondatos horoszokóp: március 15.
2020 március 15.   Glamour
Jó napod lesz ma
Március 15. - az áprilisi törvények jó részét ideiglenesnek szánták
2020 március 15.   Infostart
Az áprilisi törvények jó részét ideiglenesnek szánták, a legfontosabb az volt, hogy az elvi alapokat lefektessék - mondta Katona Csaba történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Szabad szemmel – Már a harmadik nagy európai állam élete bénul meg teljesen
2020 március 15.   Kripto Akadémia
Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 15.
Kentaurbeszéd – Spiró György: Március 15.
2020 március 15.   Alternatív Energia
Nem az úgynevezett történelmet kell tanítani, nem évszámokat, neveket, életrajzokat, hanem a nagy írók legszellemesebb műveit.
Eddig mindig tömegben ünnepeltük március 15-ét, aztán most itt van a koronavírus-járvány
2020 március 15.   Blikk
Elmaradnak az idei március 15-i állami ünnepségek a koronavírus miatt. Hasonlóra nem is régen, 2013-ban volt példa, akkor a rendkívüli hóesés miatt nem ünnepeltünk. Március 15. egyébként 1927 óta hivatalos állami ünnep, a politika azóta forgatja ki, néha egészen meglepően saját érdekei szerint az 1848-as forradalom és 49-es szabadságharc tartalmát,
A lengyel utazási tilalom miatt földre kényszerül a Wizz Air összes lengyel járata
2020 március 14.   ProfitLine
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15. 0:00-tól vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti az összes lengyelországi járatát.
Egy napra regisztráció nélkül megnyílik a Müpa digitális médiatára
2020 március 13.   autopro
2020. március 14-én ünnepli megnyitásának 15. évfordulóját a Művészetek Palotája (Müpa). A jeles jubileumra több neves hazai együttes és világsztár készült különleges koncerttel, de a március 11-i kormányrendelet értelmében a hónap többi eseményéhez hasonlóan ezeket az előadásokat sem tartják meg.
Március 15.: élőben közvetíti előadását a Vígszínház az interneten
2020 március 13.   Infostart
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Vígszínház március 15-én, vasárnap este élőben közvetíti Facebook-oldalán Vecsei H. Miklós „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” című darabját – emlékeztet a Fidelio.hu.
Március 15.: élőben közvetíti előadását a Vígszínház az interneten
2020 március 13.   Infostart
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Vígszínház március 15-én, vasárnap este élőben közvetíti Facebook-oldalán Vecsei H. Miklós „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” című darabját – emlékeztet a Fidelio.hu.
Vasárnaptól lezárja határait Ukrajna
2020 március 13.   Képmás
Határzár lesz keleti szomszédunknál március 15. és 29. között.
Az én március 15-ém
2020 március 12.   Tiszta Jövő
Szembenállás a rendszerrel, a haza mint hivatás, a magyarság megélése és hirdetése – mások mellett politikust, történészt és orvost kérdeztünk meg arról, mit jelent neki 1848. március 15.
Az RMDSZ is lemondta a március 15-ei rendezvényeket
2020 március 9.   Kripto Akadémia
Azt javasolták a magyaroknak, hogy március 15. alkalmából egyénileg vagy kiscsoportokban helyezzék el koszorúikat a megemlékező helyeken.
Csúszkálás a jégen, ez várható Budapesten a következő napokban
2020 március 9.   Ripost
Március 12.  és március 15. között Budapesten, a Kamaraerdei Curling Csarnokban rendezik meg a curling világkupa-sorozat következő állomását.
Leáll a hivatalos koronavírus oldal, de nem kell parázni
2020 március 5.   Ripost
Karbantartás miatt várhatóan 2020. március 05-én 11:30 és 12:15 között nem lesz elérthető a koronavirus.gov.hu oldal
Március 6-ig lehet pályázni a Vodafone Digitális Díjra
2020 március 5.   Márkamonitor
Hamarosan zárul a közcélú digitális megoldások pályázata, a Vodafone Digitális Díj, melynek célja, a társadalmi jót szolgáló megoldások támogatása. A 15 millió forint összdíjazású díjra március 6-ig várják a nevezéseket a szervezők. Magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok jelentkezését is várják. A kiírás részlete
15 millió forint kezdőbefektetés egyetemista startup ötleteknek
2020 március 5.   ProfitLine
Az ország bármely egyeteméről várják egyetemista csapatok jelentkezését a március végén induló Startup Campus x BME powered by Hiventures inkubációs program szervezői. A program során az egyetemisták nem csak a startupvilágba nyernek betekintést, üzleti képzést és egyéni mentorálást kapnak, de lehetőségük nyílik 15 millió forintos kezdőbefektetésre
A koronavírus miatt veszélybe kerülhet március 15.? – Ezt javasolja a Jobbik
2020 március 5.   Blikk
Sajtóközleményében kéri a Jobbik a magyar kormányt arra, hogy a koronavírus-veszély miatt fontolja meg a közeljövőben tervezett, több ezer fős események és rendezvények megtartását.
Március 15.: nem jön lengyel különvonat
2020 március 4.   Képmás
A koronavírusra hivatkozva mondták le a szervezők a vasúti utazást.
Hét év után újra összecsap Bacskai Harcsával
2020 március 3.   BorsOnline
Az utóbbi évek legizgalmasabb bokszmeccsét vívják ma 15 órától: a március 14. és 24. közötti londoni európai olimpiai selejtezőn való részvétel jogáért pofozkodik Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán.
Gazdainfó: a március még jelentési kötelezettséget, de meghosszabbított pályázatot is hozott
2020 március 2.   Agrofórum
Egyre több minden derül ki az új Kap-pal kapcsolatban. Azt már régóta tudjuk, hogy csúszással indul, most már az is biztos, hogy erősödnek a környezet- és klímavédelmi elvárások, ezekre a célkitűzésekre az operatív program forrásainak legalább 15%-át kellene fordítani.