MÁV sztrájk

Három év alatt negyedével nőhet a MÁV-Volán dolgozók bére – ezt ígéri a minisztérium
2024 január 16.   SzMo
Az ígéret akkor érkezett, amikor már elérhető közelségbe került egy újabb Volán-sztrájk lehetősége.
Hamarosan ismét teljesen felbolydul a buszok menetrendje
2024 január 13.   ATV
Ismét sztrájkolhatnak a Volánbusz sofőrjei január végén. Már több mint 5000 sofőr jelezte, hogy kész az új munkabeszüntetésre, a munkáltató nem elégséges bérajánlása esetén. Legalább 20-25 százalékos béremelést akarnak a dolgozók, de valószínűleg csak 10-12 százalékos ajánlatot kapnak majd a jövő héten. A MÁV-VOLÁN megkeresésünkre azt közölte: miel
Magyar járatokat is érint a német vasúti sztrájk
2024 január 9.   ProfitLine
Magyar járatokat is érint a németországi vasúti sztrájk, amelyet szerdán hajnali 2 órától pénteken 18 óráig tartanak - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
A német vasúti sztrájk magyar járatokat is érint
2024 január 9.   Magyar Hírlap
A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál.
Hatalmas káoszt okozhat a hazai vonatközlekedésben is a vasúti sztrájk, ami holnap kezdődik Németországban
2024 január 9.   Roadster
A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál.
A német vasutasok sztrájkja magyar járatokat is érint
2024 január 9.   Adózóna
Magyar járatokat is érint a németországi vasúti sztrájk, amelyet szerdán hajnali 2 órától pénteken 18 óráig tartanak – közölte a Mávinform.
A MÁV is nagyon készül a német vasúti sztrájkra, önt is érhetik meglepetések, mutatjuk
2024 január 9.   Infostart
Németországban január 10-én szerdán hajnali 2 órától január 12-én pénteken 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felülete
Vasúti sztrájk jön: így érinti a magyar járatokat
2024 január 9.   Portfolio
A Deutsche Bahn (DB) tájékoztatása szerint Németországban január 10-én szerdán hajnali 2 órától január 12-én pénteken 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk alatt a német vasúti hálózaton jelentős fennakadásokra kell számítani, a munkabeszüntetés pedig a magyar járatokat is érinti - tájékoztatott a MÁV.
Óriási a feszültség a fizetések miatt - Mekkorát emelnek az állami cégek?
2023 december 27.   Portfolio
Az állami cégeknél gyakorlatilag csak a Magyar Postánál dőlt el, hogy milyen fizetésemelésekkel próbálják megtartani a dolgozóikat. A MÁV-Volán csoportnál egy rövid, egynapos sztrájkkal már elindította a bérharcot a volánbuszosok szakszervezete. Egyelőre olyan távolnak egymástól az álláspontok, hogy csak január közepén ülnek újra tárgyalóasztalhoz
Nem tett bérajánlatot dolgozóinak a Volán, a szakszervezetek folytatnák a sztrájkot
2023 december 12.   Infostart
Január közepén akarja folytatni a tárgyalásokat a MÁV-Volán, a szakszervezetek felmérik az újabb sztrájk támogatottságát.
Január 16-ra ígéri a bértárgyalások folytatását a MÁV-Volánbusz
2023 december 12.   Telex
A szakszervezet pedig felméri, hogy a munkavállalók támogatnának-e egy újabb sztrájkot.
Patthelyzet a MÁV-VOLÁN dolgozók béremelésének frontjain
2023 december 12.   Piac és Profit
Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk.
Ha nem kapnak elfogadható ajánlatot, sztrájkolni fognak a Volán dolgozói
2023 november 17.   Infostart
Nem tett béremelési ajánlatot a MÁV-Volán a közlekedési szakszervezetek szerdai bértárgyalásán, ezért sztrájktárgyalást kezdeményez a volános dolgozókat képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) jövő héten.
Sztrájkra készülnek a volánosok
2023 november 17.   HR Portál
Nem tett béremelési ajánlatot a MÁV-Volán a közlekedési szakszervezetek szerdai bértárgyalásán, ezért sztrájktárgyalást kezdeményez a volános dolgozókat képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) jövő héten - hívja fel rá a figyelmet a Mérce.
A magyar vonatközlekedésnek is betesz a sztrájkhullám
2023 november 15.   Portfolio
Több Magyarország területén áthaladó vonatot is érint a német vasúton korlátozásokkal járó munkabeszüntetés – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t. Mint írták, a német vasúttársaság (Deutsche Bahn) a MÁV-ot arról tájékoztatta, hogy a vasúti sztrájk Németországban szerda este tíz órától, csütörtök este hatig tart, emia
Fontos bejelentést tett a Máv: változások jönnek a Németországba tartó vonatjáratokon
2023 május 15.   Blikk
Elmarad a vasárnap éjszakától keddig tervezett német vasutassztrájk, de a Deutsche Bahn (DB – német vasút) felhívta az utasok figyelmét arra, hogy a sztrájk tervezett időszakában még így is lehetnek fennakadások, mert a korábban törölt járatokat újra kell ütemezni – közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
Változások lesznek a Németországba tartó vonatjáratokon vasárnaptól keddig
2023 május 15.   ProfitLine
Elmarad a vasárnap éjszakától keddig tervezett német vasutassztrájk de a Deutsche Bahn (DB - német vasút) felhívta az utasok figyelmét arra, hogy a sztrájk tervezett időszakában még így is lehetnek fennakadások, mert a korábban törölt járatokat újra kell ütemezni - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
Vasárnaptól sztrájkolnak a német vasutasok, leáll a vonatközlekedés
2023 május 12.   Telex
A MÁV azt javasolja, hogy vasárnap estétől a keddi nap végéig aki teheti, ne utazzon Németországba, vagy Németországon keresztül.
A MÁV is figyelmezteti az utasokat a német sztrájk miatt
2023 április 21.   Piac és Profit
A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani.
Nálunk is jelentős fennakadásokat okozhat a pénteki német vasutassztrájk
2023 április 21.   Autószektor
A mintegy negyedmillió dolgozót képviselő német vasúti szakszervezet, az EVG szerdai közlése szerint, pénteken hajnali 3 órától délelőtt 11-ig figyelmeztető sztrájkot tartanak a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaságnál és számos regionális vasúttársaságnál. A Mávinform oldalán közölték: a Deutsche Bahn azt javasolja az utasainak, hogy amennyiben tehetik