Oroszország bombázza Szíriát

Washington terroristák bevonásával állít fel hadsereget Szíriában Lavrov szerint
2023 május 10.   Mandiner
Az orosz külügyminiszter „a terrorizmus minden megnyilvánulása elleni, megalkuvásmentes küzdelemről” beszélt a moszkvai találkozón.
Lavrov: Szíriában terroristák bevonásával állít fel hadsereget az USA
2023 május 10.   Demokrata
Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam harcosainak bevonásával – állítja az orosz külügyminiszter.
Oroszország tényleg fokozná a vegyi fegyverek használatát?
2023 május 10.   Helló Magyar
Biztos vagyok benne, hogy a NATO és a Nyugat cselekedne, ha Oroszország vegyi fegyvert vetne be Ukrajnában. De miután ezt mondták, akkor is tétlenül nézték, amikor Aszad ilyen fegyvereket használt Szíriában"
Kim Dzsongun szerint Oroszország le fogja győzni az ellenséges erőket
2023 május 9.   Magyar Hírlap
Oroszország és Szíria mellett még Észak-Korea ismerte el a szakadár kelet-ukrajnai Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét.
Előzetes letartóztatásba helyeznek egy orosz színházi rendezőnőt, mert darabjában állítólag a terrorizmus mentegeti
2023 május 5.   444.hu
Jevgenyija Berkovics díjnyertes színdarabja arról szól, hogy orosz nők interneten megismert muszlim férfiakkal házasodnak össze, majd Szíriába költöznek.
Mi lesz ebből: egy NATO-tagország védelmi minisztere is Moszkvában tárgyal
2023 április 26.   ATV
A Szíria biztonságának megerősítésére és a szíriai-török kapcsolatok normalizálására irányuló gyakorlati lépéseket vitatta meg Moszkvában négyoldalú megbeszélésen az orosz, az iráni, a szíriai és a török védelmi miniszter.
Orosz-iráni-szíriai-török védelmi miniszteri értekezlet Moszkvában
2023 április 26.   Magyar Hírlap
A felek különös figyelmet fordítottak a terrorfenyegetés és a Szíria területén aktív valamennyi szélsőséges csoport elleni harcra.
Szövetséges hadügyminiszterekkel egyeztetett Moszkva
2023 április 26.   Növekedés
A Szíria biztonságának megerősítésére és a szíriai-török kapcsolatok normalizálására irányuló gyakorlati lépéseket vitatta meg Moszkvában négyoldalú megbeszélésen az orosz, az iráni, a szíriai és a török védelmi miniszter.
Volodimir Zelenszkij: a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot
2023 március 19.   Infostart
Az ukrán elnök szerint azokat is meg kell büntetni, akik fegyvereket szállítanak Oroszországnak
Zelenszkij: a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot
2023 március 19.   ATV
Oroszországot és cinkosait nemcsak az Ukrajna, hanem a más országok, köztük a Szíria ellen elkövetett agresszióért is felelősségre kell vonni - hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videóüzenetében.
Zelenszkij: Szíriáért is felelősségre kell vonni Oroszországot!
2023 március 19.   Demokrata
Az ukrán elnök szerint a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot.
Szíria elismeri Oroszország új határait
2023 március 17.   Igényesférfi.hu
Szíria elismeri Oroszország új határait az elcsatolt donyecki, luhanszki, herszoni és a zaporizzsjai területekkel.
Szíria elismeri Oroszország új határait
2023 március 16.   AC News
Damaszkusz elismeri Oroszország új határait az elcsatolt donyecki, luhanszki, herszoni és a zaporizzsjai területekkel.
Szíria elismeri Oroszország ukrajnai hódításait
2023 március 16.   Infostart
Ezt a Moszkvában tárgyaló Bassár el-Aszad szír elnök közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.
Szíriai elnök: Damaszkusz elismeri Oroszország új határait
2023 március 16.   Magyar Hírlap
Aszad úgy vélekedett, hogy a harmadik világháború már folyik, de a korábbi világháborúktól eltérő formában.
Szíria elismeri „Oroszország új határait”
2023 március 16.   Mandiner
Bassár el-Aszad szíriai elnök a RIA Novosztyinak adott, csütörtökön megjelent interjújában úgy fogalmazott, elismerik az elcsatolt donyecki, luhanszki, herszoni és a zaporizzsjai területeket.
Damaszkusz elismeri Oroszország új határait
2023 március 16.   Demokrata
A szíriai nép több okból is nagy lelkesedéssel támogatja Oroszországot – mondta Bassár el-Aszad.
Hoppá: az oroszok szerint az USA iszlamista fegyvereseket képez ki oroszországi merényletekre
2023 február 13.   Mandiner
Mindezt egy szíriai amerikai támaszponton.
Segíteni mennek az oroszok
2023 február 7.   Magyar Hírlap
Elindultak az első az orosz mentők Törökországba, Szíriában katonák segítik a romeltakarítást.
Elindultak az első az orosz mentők Törökországba
2023 február 6.   ATV
Elindult az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának első, mentőalakulatokat szállító repülőgépe hétfő este a Moszkvához közeli Zsukovszkij repteréről, Szíriában pedig az ott állomásozó orosz egységek kapcsolódtak be a földrengés következményeinek felszámolásához – írja az MTI.