Sir Idris Elba brit színész szerint a közönség nem fogadná el, ha egy fekete férfi játszaná a 007-est. Úgy fogalmazott, James Bond karakterét nem kell woke-ká tenni.
Egy egykori befolyásos iráni család Amerikában küzd a száműzetéssel és az otthon maradt családi titkokkal. Olvass bele Sanam Mahloudji Perzsák című regényébe!
A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
Ez a kollázsolás olyan lehet, mint egy rítus, melynek szükséges rekvizitumai az olló, a szkalpel és a ragasztó, az új kép felmutatása pedig akkor történik meg, amikor az ecset is közrejátszik, és megtörténik a színeváltozás. – Fenyvesi Ottó Feedback és kollapszus című kiállításáról Radics Viktória írt.
Kilenc év után idén ősszel visszatér Budapestre Sarah Brightman, aki egy különleges, téli témájú show-val készül a magyar közönségnek. A 65 éves angol énekesnő nagyzenekarral, óriási kórussal és egy horvát világsztárral érkezik a fővárosba. Sarah Splitben adott exkluzív interjút a Fókusz riporterének.
A koncerten résztvevők elmondása szerint a banda egyetlen számot játszott el, mielőtt az énekesnő rosszul lett. "A defibrillátorral is felszerelt egészségügyi személyzet azonnal megkezdte az újraélesztést, a központi rohamkocsink is gyorsan megérkezett, sikerült a fiatal nőt újraéleszteni" – árulta el az OMSZ szóvívője, Győrfi Pál.
A Birodalom harmadik része csütörtökön érkezik az RTL+ Premiumra, ahol Vad Katalin, azaz Michelle Wild karrierjének indulásába kaphatunk betekintést. A '90-es évek felnőttfilmes sztárját Gombó Viola Lotti játssza a sorozatban, akivel folyamatos kapcsolatban voltak a forgatás alatt. Kati a fikciós sorozat jellegére is kitért, illetve azt sem rejtett
Érvek és ellenérvek egy vitában? Higgadt kommunikáció? Nem erről volt híres Ahmed Vanessa és Ahmed Vanessa kapcsolata, mert ők inkább a konfliktus kezelés egészen egyedi formájában hisznek. Az Exek csatája új évadának egykor szerelmespárjánál egy veszekedés után nem az volt a kérdés, ki kér majd először bocsánatot, hanem az, hogy mi marad egyáltalá
65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a nézők leginkább Keresztapa 3 és a A lény című filmekből ismerhettek. A színész halálát egy hirtelen szívleállás előzte meg, amelynek okát egyelőre az orvosok sem tudják megmagyarázni.
Lexi Minetree főszereplésével érkezik az Elle című sorozat, amely a Doktor Szöszi előzménysztorija, és július 1-jétől lesz elérhető a Prime Videón. A történet 1995-ben játszódik, amikor Elle Woods, a híres karakter, Seattle-be költözik, és próbál beilleszkedni egy számára teljesen idegen középiskolai környezetbe.
Több nagyon várt koncertet le kellett mondani a rossz időjárás miatt a barcelonai Primavera Sound fesztiválon, azért így is nagyon sok emlékezetes fellépést láttunk a helyszínen. Shoegaze-legendák, nagy featek és lelket kirázó basszusok – ez volt a 10 legjobb koncert szerintünk.
Ma ünnepli 45. születésnapját Hollywood egyik legmeghatározóbb sztárja, Natalie Portman. Az Oscar-díjas színésznő kislánykora óta a szemünk előtt nőtt fel, és az évtizedek során a szakma legmagasabb csúcsait hódította meg. Születésnapja alkalmából egy látványos galériával tisztelgünk kortalan szépsége, valamint páratlan filmes pályafutása előtt.