Kilenc év után idén ősszel visszatér Budapestre Sarah Brightman, aki egy különleges, téli témájú show-val készül a magyar közönségnek. A 65 éves angol énekesnő nagyzenekarral, óriási kórussal és egy horvát világsztárral érkezik a fővárosba. Sarah Splitben adott exkluzív interjút a Fókusz riporterének.
A koncerten résztvevők elmondása szerint a banda egyetlen számot játszott el, mielőtt az énekesnő rosszul lett. "A defibrillátorral is felszerelt egészségügyi személyzet azonnal megkezdte az újraélesztést, a központi rohamkocsink is gyorsan megérkezett, sikerült a fiatal nőt újraéleszteni" – árulta el az OMSZ szóvívője, Győrfi Pál.
A Birodalom harmadik része csütörtökön érkezik az RTL+ Premiumra, ahol Vad Katalin, azaz Michelle Wild karrierjének indulásába kaphatunk betekintést. A '90-es évek felnőttfilmes sztárját Gombó Viola Lotti játssza a sorozatban, akivel folyamatos kapcsolatban voltak a forgatás alatt. Kati a fikciós sorozat jellegére is kitért, illetve azt sem rejtett
Érvek és ellenérvek egy vitában? Higgadt kommunikáció? Nem erről volt híres Ahmed Vanessa és Ahmed Vanessa kapcsolata, mert ők inkább a konfliktus kezelés egészen egyedi formájában hisznek. Az Exek csatája új évadának egykor szerelmespárjánál egy veszekedés után nem az volt a kérdés, ki kér majd először bocsánatot, hanem az, hogy mi marad egyáltalá
65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a nézők leginkább Keresztapa 3 és a A lény című filmekből ismerhettek. A színész halálát egy hirtelen szívleállás előzte meg, amelynek okát egyelőre az orvosok sem tudják megmagyarázni.
Lexi Minetree főszereplésével érkezik az Elle című sorozat, amely a Doktor Szöszi előzménysztorija, és július 1-jétől lesz elérhető a Prime Videón. A történet 1995-ben játszódik, amikor Elle Woods, a híres karakter, Seattle-be költözik, és próbál beilleszkedni egy számára teljesen idegen középiskolai környezetbe.
Több nagyon várt koncertet le kellett mondani a rossz időjárás miatt a barcelonai Primavera Sound fesztiválon, azért így is nagyon sok emlékezetes fellépést láttunk a helyszínen. Shoegaze-legendák, nagy featek és lelket kirázó basszusok – ez volt a 10 legjobb koncert szerintünk.
Ma ünnepli 45. születésnapját Hollywood egyik legmeghatározóbb sztárja, Natalie Portman. Az Oscar-díjas színésznő kislánykora óta a szemünk előtt nőtt fel, és az évtizedek során a szakma legmagasabb csúcsait hódította meg. Születésnapja alkalmából egy látványos galériával tisztelgünk kortalan szépsége, valamint páratlan filmes pályafutása előtt.
Dobrády Ákos életében először úgy érzi, szakmailag és magánemberként is megtalálta az egyensúlyt, és talán soha nem volt még ennyire boldog az életében. A TNT több mint három évtizede robbant be a magyar könnyűzenei életbe és ma is teltházas koncerteket ad. És Ákos még most is ugyanúgy izgul a színpadra lépés előtt, mintha először állna a rajongók
Az RTL népszerű valóságshow-ja, az Exek csatája újabb fordulatos évaddal tér vissza, amelyben ismét egykori párok mérik össze az erejüket és tűrőképességüket. A műsor legújabb szereplői között Ahmed Vanessa és Hranek Dévid is feltűnik, akik tartalomgyártóként már korábban is a nyilvánosság előtt élték életüket. A páros nemcsak a közösségi médiában,
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.
Elkészült a gipszmakett és megvan a helyszín is: terveink szerint a Szent István park 26. szám előtt állítunk egész alakos szobrot Fenyő Miklósnak – közölte Tóth József, a XIII. kerület polgármestere a közösségi oldalán, hozzátéve: a pályázatra érkezett tervek közül a szakmai zsűri Orbán Előd szobrászművész alkotását javasolta megvalósításra; a jav
Június 11-én kezdődik a 97. Ünnepi Könyvhét, és ez alkalomból 7 gyerek- és ifjúsági könyvet ajánlunk. A sziporkázó gyerekversek mellett a vízi világ és az erdei állatok titkairól, a testvéri szeretetről és a kiskamaszok nehézségeiről választottunk könyveket.
Almási-Tóth Andrást, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatóját azonnali hatállyal eltávolították a Zeneakadémiáról. Erről Almási-Tóth András operaénekes számolt be, akit elmondása szerint sok sérelem, abúzus ért a közös próbafolyamatok során.
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.