Az MLSZ Versenybizottsága módosította az NB II 10 fordulójában két mérkőzés kezdési időpontját, valamint nem járult hozzá a DVSC - Vasas találkozó új időpontban történő lejátszásához
A felnőtt női válogatott kínai fellépése miatt csak egy találkozóra került sor a hétvégén a hölgyek élvonalbeli bajnokságában, méghozzá a Salgótarjáni úton, ahol az MTK az újonc Olimpiát fogadta.
Közte harminc A németek megalázó, 77:47 arányú vereséget szenvedtek a szlovén csapattól a spanyolországi férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjében, így számukra csak a szakasz utolsó, olaszok elleni mérkőzésén dől el, hogy továbbjutnak-e a legjobb nyolc közé. További eredmény: Oroszország-Horvátország 83:70.
A jelen helyzet szerint 160, szerencsés esetben 180 fős magyar csapat indulhat a jövő évi, pekingi olimpián - jelentette ki Schmitt Pál, a MOB elnöke az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén. (Négy éve, Athénban 215 magyar sportoló vett részt - A szerk.)
Annyiból a legjobb ütemben érkezett Isztambulba a magyar válogatott, hogy a vendéglátó török együttes már-már a legrosszabb passzban van: legutóbbi nyolc találkozója közül csak egyet zárt győzelemmel (márciusban a görögökkel szemben), s öt mérkőzés óta nyeretlen.
Mára virradóra elkészítették Mexikóvárosban a nyolc részvevős, 1,3 millió dollár (240 millió forint) összdíjazású világbajnokság sorsolását, hogy aztán - egy nappal később, azaz szerda késő éjszaka - megkezdődjön a körmérkőzéses, kétfordulós csata az első helyért.
A magyar U21-es gárda pontszámban beérheti a csoportban jelenleg az élen álló Fehéroroszország együttesét, persze ehhez a szerdai Eb-selejtezőn le kellene győznie a csoport egyik favoritját, Szerbiát Az előzetes várakozásoknak megfelelően roppant kiegyensúlyozott csoportba került a Róth Antal által irányított gárda, erre utal az is, hogy a legtöbb találkozón egy-egy gól döntött a három pont…
A két argentin játékos leigazolásáról még tárgyalnak a nyíregyháziklubvezetők a játékosok menedzsereivel és klubjaival A szurkolóink körében nagy érdeklődés tapasztalható a múlt héten érkezett két argentin játékos Rojas és Charles további sorsa iránt
A német Alexander Zicklert választották a 2007-es év labdarúgójának Ausztriában A volt válogatott csatár - aki a Red Bull Salzburg együttesében Bodnár László csapattársa - a játékosok képviselőinek voksai alapján bizonyult a legjobbnak
Tímár Krisztián a kezdőcsapat tagja volt csapata, a Plymouth legutóbbi három meccsén, amelynek mérlege 2 győzelem és 1 döntetlen volt A kőkemény belső védő nem játszott csapata első három tétmeccsén a bajnokságban, most viszont úgy tűnik kirobbanthatatlan lesz
Szávay Ágnes tegnap sajtótájékoztatón ecsetelte, miként élte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen elért fantasztikus sikereket (egyesben a nyolc közé jutott, párosban a döntőért játszott). Bevallotta, kicsit tartott a tornától, mivel korábban nem ment neki túl jól a játék a kemény borításon, de végül sikerült olyan elemeket is bevennie a repertoárba, amelyek sokat segítettek New…
Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke hivatalos bocsánatkérő levelet küldött kollegájának, a francia Jean-Pierre Escalettes-nek, amiért a két ország válogatottjának szombati Európa-bajnoki selejtezője előtt a milánói stadionban a hazai szurkolók kifütyülték a francia himnuszt Abete korábban már szóban elnézést kért az incidens miatt
A rendőrség őrizetbe vette Adrian Rousseau-t, akit a River Plate labdarúgócsapatának legveszedelmesebb szurkolójának tartanak A huligánt 126 társával együtt fogták el
A magyar labdarúgó-válogatottnak állítólag Isztambulban semmi vesztenivalója: Várhidi Péter alakulata úgysem juthat ki az Európa-bajnokságra, az aktuális FIFA-rangsorban szerény 43 hellyel marad le riválisától, miközben a házigazda törökök csaknem másfél év elteltével játszanak újfent hazai környezetben, ahol a siralmas máltai 2-2-t kizárólag sok góllal s lehengerlő támadójátékkal tudnák…
Az AC Milan brazil irányítója, Kaká keresi a legtöbbet az Olaszországban játszó labdarúgók közül - adta hírül kedden az olasz Gazzetta dello Sport című napilap A brazil válogatott középpályása évi hat millió eurót (több, mint 1,5 milliárd forint) tehet zsebre, ami kiemelkedik a mezőnyből
Aliser Usmanov kosarat kapott. Az orosz milliárdos, aki közel 15 százalékos részesedéssel bír az Arsenalban, nem veheti meg az Ágyúsokat. Peter Hill-Wood elnök ugyanis egyértelműen leszögezte: a klub nem eladó!
Az AC Milan érdeklődik az Udinese válogatott csatára, Fabio Quagliarella iránt. A Sevilla FC kapusa, Andrés Palop 2010-ig meghosszabbította szerződését.
Ahogy közeledik az Eb-selejtezők vége, úgy lesz egyre nagyobb tétje minden egyes mérkőzésnek, és a szerdán sorra kerülő találkozók közül bizony több is döntő lehet a továbbjutás szempontjából. A hét csoportból négyben igazi rangadókra kerül sor, amelyek közül az angol-orosz, a francia-skót vagy az ukrán-olasz összecsapás nem kevés izgalmat ígér.
Az év elején még úgy tűnt, hogy a magyar válogatott következő ellenfele, a török nemzeti tizenegy jó úton halad afelé, hogy a 2002-es vébé után végre ismét kijusson egy nagy nemzetközi viadalra, ám a félholdasok a legutóbbi három Eb-selejtezőjükön nyeretlenek maradtak, és így nehéz helyzetbe kerültek. Továbbjutási esélyeik életbe tartása érdekében a törököknek mindenképpen nyerniük kellene…
A brazil labdarúgásban mindig is nagy hagyományai voltak a támadó szellemű szélsőhátvédeknek, akik közül az elmúlt években a baloldalon Roberto Carlos, a jobbon pedig Cafú volt a legismertebb. Utóbbinak immár megvan az utódja Daniel Alves személyében, aki a Sevilla FC-vel már két UEFA-kupát nyert, és andalúzok szerint legalább 40 millió eurót ér - csak idő kérdése, hogy ezt mikor fizetik ki érte.
Az olaszok és a bosnyákok legyőzése után ma este újabb nehéz feladat vár a magyar csapatra: Gera Zoliék Törökország válogatottjával mérkőznek az isztambuli Inönu stadionban. Priskin felépült A két csapat előző meccsén Budapesten Tuncay góljával 1-0-ra nyertek a törökök, akkor még Király, Fehér...
Bár hivatalos bejelentés továbbra sincsen, de egyre több információ lát napvilágot a november 12-én Cancunban rendezendő bokszgáláról, ahol Edwin Valero és Jorge Linares is megvédi világbajnoki címét. A WBC pehelysúlyú övét birtokló Linares hivatalos kihívójával, Gamaliel Diaz-al csap össze, míg a W
Négy európai nagycsapat is lépéskényszerben lesz szerda este az Európa-bajnoki selejtezős összecsapásán. A legnagyobb csatát a portugál-szerb és az angol-orosz ígéri, Steve McClarennéknek Lampard és Hargreaves nélkül kell hazai pályán három pontot szerezniük.
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, de valószínűleg decemberben fogják bepótolni a sérülés miatt elmaradt Juan Manuel Marquez vs Rocky Juarez mérkőzést. A gálát szervező Golden Boy Promotions holnap tárgyal a bunyósokat képviselő menedzserekkel és ezt követően derül ki a pontos időpont. Az már
A magyar labdarúgó-válogatottra szerdán egy újabb vizsgafeladat vár, a „török pokolban", az isztambuli Eb-selejtezőn elválik, hogy az olaszok és a bosnyákok legyőzése fellángolás volt-e, vagy a Várhidi-csapat valóban rálépett a helyes, sikerekkel kecsegtető útra.
Az Egyesült Államok után az Egyesült Királyságban tartott sajtótájékoztatót Joe Calzaghe és Mikkel Kessler, akik november 3-án a walesi Millenium Arenaban találkoznak majd. A két veretlen világbajnok nagyon tiszteletteljesen beszélt egymásról, de mindketten bizakodnak a győzelmükben. "Kessler egy na
Az egész bokszvilág csalódottan vette tudomásul, hogy Vitali Klitschko ismét megsérült, így immár sorozatban ötödik alkalommal marad el bokszmérkőzése. Az ukrán klasszis balszerencséjéről edzője, Fritz Sdunek is nyilatkozott. "Vitali jó formában volt. A sajtó jónéhány munkatársa is meggyőződhetett e
A 2008-as Eb egyik házigazdája, Ausztria labdarúgó-válogatottja továbbra is válságban van, sorozatban nyolcadik meccsén nem tudott nyerni. Ezúttal Chile győzte le őket 2-0-ra.
Várhidi Péter kedd este egyórás, kiadós, pergő ritmusú edzést tartott a szerdai Eb-selejtező színhelyén. A szövetségi kapitány szokásától eltérően megvárja a legfrissebb, szerda reggeli híreket az ellenfélről, és csak ezután hirdeti ki a kezdőcsapatot.
Háborognak a németek, mert szerintük a Chelsea méltatlanul bánik egyik legnagyobb sztárjukkal, Michael Ballackkal Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint felháborító a londoniak hozzáállása
A US Openről hazatérő teniszezőt, Szávay Ágnest több száz rajongó várta a Vasas Folyondár utcai sporttelepén rendezett közönségtalálkozón. A kötetlen beszélgetés során Szávay röviden beszélt pályafutásáról, majd a tombola szerencsés nyertesei néhány percig játszhattak is a klasszissal, valamint húgával, Blankával.
A svájci Roger Federer jelenleg verhetetlennek tűnik. A világranglistát három és fél éve vezető teniszező ahol elindul, többnyire nyer, ez alól csak a Roland Garros a kivétel, ahol eddig a nagy előd Pete Samprashoz hasonlóan képtelen nyerni.
Megversenyeztettük az internetes fogadóirodákat: kik kínálják a legjobb szorzókat a ma esti (19:30) török-magyar Európa-bajnoki selejtezőre? Az általunk átböngészett öt kínálat mindegyike a törököket favorizálja - ez persze nem meglepetés. Az már igen, hogy a törökök 7-0-s győzelme pontosan...
A napokban immár hivatalosan is sor került arra, amit a diósgyőri szurkolók régóta vártak, többségi tulajdonos lett a Szeviép A cég első emberével, Baranyi Sándorral készített interjút a diosgyorifc
A Bajnokok Ligájában címvédő AC Milan vezetőedzője, Carlo Ancelotti egy olasz sportlapnak azt nyilatkozta, hogy az év legjobb játékosának járó Aranylabda a brazil Kakát illeti meg.