SAO PAULO – Már nem elég Madonnának (50) a nála 17 évvel fiatalabb baseballsztár, Alex Rodriguez (33), dél-amerikai turnéján egy húszéves brazil modellt csípett föl.
BUDAPEST – Rossz irányba indult el Eszenyi Enikő (47) – így találkozott szakmai és talán magánélete egyik legfontosabb színterével, a Vígszínházzal. A Kossuth-díjas színésznő, aki mindössze 47 évesen – és nő létére ritka jelenségként – lett a Szent István körúti teátrum igazgató asszonya, február elsejétől veszi át hivatalosan a Víg irányítását.
BUDAPEST – Ma este utoljára láthatják a nézők a Jóban Rosszban sorozatban a Pongrácz Barbarát alakító Mészáros Kittyt (20). A színésznő ugyanis úgy döntött, hogy távozik a képernyőről, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Barbara ugyanis egy hatalmas robbanás áldozata lesz, amelyet természetesen nem ellene terveltek ki, hanem a jelenlegi kedvesét alakító, Fehér Roland számára forralták…
BUDAPEST — Azt mondják, minden kapcsolatban a hetedik év a vízválasztó. Így volt ez Ördög Nóriéknál is. Az RTL Klub gyönyörű műsorvezetőnője hét éve élt boldog kapcsolatban a szintén a csatornánál dolgozó párjával, azonban néhány hónappal azután, hogy papíron is összekötötték életüket, véget ért a boldogság, már külön utakon járnak.
BUDAPEST ― Ennél szebb karácsonyi ajándékot kívánni sem tudott volna magának a színész házaspár, Verebes Linda (28) és Pindroch Csaba (36), akiknek az ünnep előtt pár nappal világra jött első gyermekük, Mira.
BUDAPEST ― A verés használ a gyereknevelésben – valószínűleg ezt az elvet vallja Hujber Feri (34) is, akinek felesége, Cyntia (31) két hónappal ezelőtt adott életet közös gyermeküknek, Noelnek. A pár a ma megjelenő Hot! magazinnak mutatta meg elsőként kisfiukat, akinek nevelésével kapcsolatban már most tudják: nem akarják elkényeztetni.