Az egyértelmű jelek és a teszt arról árulkodnak, hogy talán teljesül Gáspár Győző legnagyobb vágya: kisfia születik. Felesége örül is, meg nem is a fejleménynek, várja orvosa diagnózisát
Jövő hét szombaton kísérik utolsó útjára Antal Imrét, akinek temetéséről a Magyar Televízió, a Szféra TV és az Rtl Klub karöltve gondoskodik. A teendőkből Imre barátja, Jenei Józsi is kiveszi a részét, aki szeretné, ha mindenki Imruskája méltó nyughelyt kapna.
Sokkoló, előre kigondolt szertartás szerint evett meg egy tízéves kislányt egy 28 éves, oklahomai férfi. A férfi eredetileg azt tervezte, hogy számos gyilkosságot követ el, de szerencsére nem így történt, hiszen az első gyilkosság után lebukott.
Leszállás közben lezuhant egy MIG-29-es vadászrepülő Kecskemét mellett tegnap délután. A gép mindössze száz méterre a 44-es főúttól csapódott a földbe. Az autósok csak bámultak, amikor meglátták a füstölgő repülőgépet a levegőben, amit nagy robaj követett, amikor a vadászrepülő a földbe csapódott.
Aki kiejti a száján az "igen" szót, biztos befutónak tekinthető a politikai porondon. 2006-ban az MSZP kampányolt és nyert a legpozítivabb magyar szóval, 2008-ban pedig már a Fidesz használta előszeretettel a népszavazáskor - mondta a Borsnak Kiszelly Zoltán politológus. Lapunk a pártkommünikék után sorra vette Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor tavaly és idén elhangzott fontosabb beszédeit. Ezekből…
Bemutatásának évében három Oscart is odaítéltek a Tess című filmnek. A produkció eredeti, 184 perces változatát egy gyűjtő hárommillió dollárért vásárolta meg. A nagyközönség a vágott, rövidebb változatot ismerheti, ami a rendező szerint sokkal jobban sikerült.
BUDAPEST – Naponta tűnik fel a Story Tv képernyőjén, ontja a sikerkönyveket, ám ha őt próbálják faggatni, bezárkózik. Havas Henrik (57) nem hajlandó nyilatkozni senkinek két éve, ám a Blikk-kel kivételt tett. Elárulta, hogy Kelemen Annával még most is tartják a kapcsolatot, mi több: a playmate rendszeresen szexuális ajánlatot tesz neki.
Véres csontdarabokat, koponyaszilánkot és fogsort szedtek össze a Kegyelet 98 Kft. munkatársai Kurd községtől 150 méterre a vonatsinek mellett. T. János április 7-én öngyilkos lett, a Budapest-Pécs között közlekedő vonat elé vetette magát. Három nappal halála után még mindig a földön, a kövek között hevertek maradványai, mert a halottszállítással eredetileg megbízott B. Kft alkalmazottai…
Hiába a többnapos tárgyalássorozat, ma újra leállt a BKV. A 24 órás munkabeszüntetés miatt hatalmas káoszra számítanak a fővárosi közlekedésben, bár aki teheti, szabadságot kért, otthon maradt. Érdemes mindenkinek ezt tennie vasárnap is, aki nem akar részt venni a gazdag programok valamelyikén: különböző helyszínekre több tízezres tömeget várnak Budapest utcáira, sok helyen az autósoknak…
Leállnak a „gyúrunk, vazze?” jelenetekkel Gálvölgyiék. A szalonképes káromkodás, amelynek hallatlan népszerűségét jelzi, hogy a mindennapi beszéd részévé vált, nem szerepel egyhamar az RTL-Klubon futó Gálvölgyi Show-ban.
Magyarországon évente átlag 40 ezer házasságot kötnek, és mintegy 25 ezret bontanak föl – az arány megdöbbentő. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a válásoknak nincsenek nyertesei. A Bors ezúttal annak járt utána, hogy a család szétesését követően milyen kilátásai vannak az egyedül maradt apáknak, és hová fordulhatnak segítségért.
Képenként, vagyis közigazgatási bírság alapján kapnak majd jutalékot a magán traffipaxok üzemeltetői. Mindeddig arról volt szó, hogy május elsejétől állíthatók üzembe egyéni sebességmérők, de még mindig nem jelent meg a rendelet, így nem tudni, milyen sebességmérőt fogad el a hatóság.
Natascha Kampuschnak több szörnyűséget kellett átélnie, mint amiről eddig tudott a világ. A nyolcéves korában elrabolt kislány havonta egyszer pedofil szeánszok áldozata volt, melyek alkalmával öt-hat férfi erőszakolta meg.
Divatdiktátornak nevezte egy neves brit szakértő Margaret Thatchert, aki miniszterelnöksége alatt (1979-90) nemcsak a gazdaságban, hanem az öltözködésben is azóta is érezhető, forradalmi újításokat vezetett be. Hilary Alexander a Vasladyről, többek között, mint modernkori lovagról beszélt, aki hatalmas válltöméseket viselt kosztümjei alatt, elsőként a női politikus közül. A volt francia…
Mobiltelefonnal készült fotókat mutatott be a The Sun című napilap, a képeken Pete Doherty a börtöncellájában fogyaszt heroint. A lap értesülései szerint Kate Moss egykori szerelme a többi rabtól kért pénzt, hogy anyaghoz jusson.
Nagy húzásra készül a TV2: az RTL Klub legnézettebb műsora, a Barátok közt ellen indítja a Hal a tortánt. A csatornánál azt remélik, hogy a jelenleg délután látható sztár főzőcske a főműsoridőben is megállja a helyét. A legnépszerűbb magyar sorozat producere, Kalamár Tamás nem izgul a versenytől.
41 órán keresztül vesztegelt egy lift fogságában Nicholas White. A New York-i McGraw-Hill Buildingben dolgozó alkalmazott leszaladt az épület elé egy cigarettára, de a 30. emeletre már nem ért fel.
Sztárvendégként látja vendégül Rúzsa Magdi Charliet a holnap esti koncertjén. A Megasztár egykori győztese és a legendás énekes közösen áll színpadra a Műjégpályán, ahol Charlie: Az légy aki vagy című dalát éneklik el. Magdi már nagyon készül a produkcióra, hiszen ezzel egyik álma válik valóra.
Szomorúan gyászolja a híradós Robikát. Szellő István kutyusa, Robika hétfőn örök vadászmezőkre költözött. A kis westie 14 éves volt, és mindenki nagyon imádta – írta a netbulvar.hu.
Porsche terepjáró ütötte el szerdán este a 18 éves Zsuzsát, aki a debreceni Paripa Csárdából lovagolt ki. A fogadó tulajdonosa azt mondta, Zsuzsa jó lovasoktató volt, valószínűleg az esti szürkületben nem vette észre a közeledő autót.
Cruz Beckham, akár az alma, nem esett messze attól a bizonyos fától. Az extravagáns Beckham házaspár legkisebbik gyermeke már most egy kiforrott egyéniség. Victoria e heti, második születésnapi partijáról kifelé jövet lazán bemutatott az újságíróknak.
Jodie Marsh egykoron még büszke volt természetesen szép, és már akkor sem kicsi melleire, de ez úgy látszik mára elmúlt. A modell ugyanis akkora dudákat csináltatott magának, hogy azok még a legnagyobb melltartóból is kiesnek.
Sokkoló balesetet élt túl egy kínai munkás. Sisakján keresztül a férfi agyába fúródott egy 70 centis vasrúd. A munkás végig az eszméleténél volt, és csodával határos módon semmilyen agykárosodást nem szenvedett.