Pákó megőrült – állítják az énekes apósáék, akik teljesen kiakadtak, amikor megtudták pár hetes unokájukat körül akarja metéltetni az édesapja. Pákó szerint ez náluk családi hagyomány, amely elengedhetetlen egy fiúnál. Bejelentésétől még kedvese, Ágica is kiakadt.
BUDAPEST – Vizsgálatot indított az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Jóban Rosszban és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) között 200 millió forintról kötött koprodukciós szerződés ügyében.
Megáll az ember esze, ha végig hallgatja Nagy Kriszta Tereskova dalszövegeit a Fábry-show felvételein. Mint azt a Blikk már megírta a műsor közönsége szó szerint fellázadt a „művésznő” hangvételén. Több vendég felháborodottan vonult ki a stúdióból a dalszöveg hallatán.