Patthelyzet van a közlekedési ágazat két fontos területén is: sem a BKV-nál sztrájkra készülő szakszervezetek, sem a Vasutú Dolgozók Szabad szakszervezete (VDSZSZ) nem tudott tegnap egyezséget elérni a munkáltatókkal. Így elkerülhetetlennek tűnik a munkabeszüntetés a fővárosi tömegközlekedésben és a vasúti forgalomban. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek az utasok. A vasutasok már e hét végén…
Több rétegű, differenciált közszereplő-fogalom bevezetésére lenne szükség a készülő új Ptk-ban - véli a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője. Schiffer András azután beszélt lapunknak, hogy a Fővárosi Bíróságon újrakezdődött azoknak az egykori egyházi vezetőknek a pere, akik nem valották magukat közszereplőnek.
Nem közeledett a a kormánypártok álláspontja a tegnapi koalíciós egyeztetésen, így egyre biztosabb, hogy az MSZP készülhet a kisebbségi kormányzásra. A szabad demokraták sok kérdésben nem egységesek ugyan, de azt nem tudják elképzelni, hogy visszakozannak az együttműködés felmondásából, a liberális kormánytagok - két kivétellel - be is adták lemondásukat. Információnk szerint Kóka János, SZDSZ-…
Este tíz órakor be kell zárni minden kocsmát a XV. kerületben - erről hozott rendeletet a napokban a helyi önkormányzati testület. Hajdú László polgármester elmondta: a lakosság megelégelte, hogy a szórakozóhelyek környékén gyakran éjjel egykor is hangoskodtak a vendégek.
Az évtized (évszázad, évezred) legnagyobb pénzügyi botrányának titulálták a csaknem öt évvel ezelőtt kezdődött úgynevezett "Kulcsár-ügyet". Több tízmilliárdos sikkasztással, állami pénzek mozgatásával és politikusok részvételével okozott hatalmas kárt az álbrókernek is nevezett Kulcsár Attila, a K&H bank korábbi üzletágvezetője - állt a híradásokban. A "világraszóló" eset mára az érdektelenség…
Folytatódik az a vita, ami még februárban zajlott le a parlamentben Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter és Hiller István, a szaktárca jelenlegi vezetője között arról, hogy mennyien jelentkeznek idén a felsőoktatásba. Pokorni akkor azt állította, a 80 ezret alig fogja meghaladni, az oktatási tárca most nyilvánosságra hozott adatai szerint a szám 96 302.
Biztosra veszem, hogy Bayer Zsolt nem antiszemita, de az a mondat, amit leírt, vállalhatatlan és védhetetlen - jelentette ki Balog Zoltán; a fideszes képviselővel készült interjút a Népszabadság szerdai számában közölte.
Évente Magyarországon közel 5 ezer kutyaharapást jegyeznek fel, ezek közül több tragédiával végződik, és a legtöbbször gyerekek az áldozatok. Suszter Ferenc kriminológus szerint azok a kutyák támadnak gyerekre, amelyeket láncon tartottak, illetve képzetlenek.
Félreértették a nyugdíjreformra kidolgozott egyik javaslatot, amikor a sajtóban azt közölték, hogy eszerint az állam csak 85 éves kor felettieknek fizetne életjáradékot - mondta az InfoRádiónak a tervet felvető szociológus-közgazdász. Németh György hangsúlyozta: ez csak egy a négy-öt javaslat közül. A Nyugdíjas Kerekasztal tagja olyan megoldást szorgalmaz, ami nem egy-két évtizedre, hanem örökre…
Ágh Attila szerint hasznos a jelenlegi válság, mert az MSZP és a kormányzat megszabadulhat a tehertételt jelentő SZDSZ-től. A politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nehezen képzelhető el Gyurcsány Ferenc távozása.
Várhatóan hazaengedik szerdán a szombati miskolci robbanás után még mindig kórházban ápolt három beteget. A detonáció azután történt a borsodi megyeszékhely egyik kertvárosi részén, hogy egy férfi rovarirtószert öntött a csatornába.
Minden jel arra mutat, hogy a kisebbségi kormányzás felé haladunk, és ez az előrehozott választások előszobáját jelenti - mondta el az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a szociálliberális kormányzás elhúzódó agóniájára lehet számítani a következő időszakban, mert a koalíciós felek láthatóan tartanak egy rendkívüli választástól. Hozzátette: az ország úlyos válságban…
A miniszterelnök az MDF-től és az SZDSZ-től is támogató szavazatokat remél a kisebbségi kormányzás során. Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: kisebbségi kormányzás esetén sem lesz a kabinetje "béna kacsa", aktív, cselekvő politikát folytatnak majd.
Törvényjavaslatokat dolgoz ki a Fidesz a párt Erős Magyarország című programja alapján. Navracsics Tibor frakcióvezető a TV2 reggeli műsorában azt mondta: az indítványokat benyújtják az Országgyűlésnek.
Még megegyezés születhet a magyar kormánykoalíció két pártja között az elkövetkező egy hónapban - fejtette ki véleményét Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke amerikai magyaroknak a washingtoni nagykövetségen helyi idő szerint kedden. A két pártnak még sok feladata van, nem biztos, hogy a bukás veszélyét vállalják - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus, aki több mint egyhetes körúton van…
Önkormányzatok adhatják össze a szentesi légimentő-bázis kialakításához szükséges pénzt, ugyanis más már nem hiányzik ahhoz, hogy megépülhessen a mentőhelikopter leszállóhelye - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A szükséges 80 millió forintból huszonötöt már összeadott Szentes városa és a Csongrád megyei közgyűlés.
A BKV szakszervezetei és a vállalat vezetése is nehezményezi, hogy az érdekképviseletek követeléseiről szóló egyeztetéseken többszöri invitálás ellenére sem jelent meg a pénzügyi illetve a gazdasági tárca illetékese.
Gyurcsány Ferenc szerint kisebbségi kormányzás esetén sem lesz a kabinetje "béna kacsa": aktív, cselekvő politikát folytatnak majd, sok jó kezdeményezéssel. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerda reggel. Tartani fogják a kormányprogramot és a konvergenciaprogramot is - hangsúlyozta. Elképzelése szerint korábban kezdik majd az egyeztetéseket a tervezett…
Gyurcsány Ferenc ismertette a szocialista frakció egészségügyi munkacsoportjával a pénztártörvény módosítására tett javaslatait, ám ezekről sem ő, sem a frakció vezetése nem nyilatkozott, így egyelőre nem tudni, hogyan akarja az MSZP megváltoztatni az egészségügyi törvényt.
Továbbra is kap fizetést Zuschlag János és az ügyben szintén gyanúsított Katus Ferenc a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól, miután nem mondtak le képviselői mandátumukról. A kiskunhalasi ügyrendi bizottság elnöke szerint többször kérték Zuschlag Jánost, hogy mondjon le, de ő ezt nem tette meg. Szabó Károly hozzátette: a csalással gyanúsított képviselő még a vagyonnyilatkozatát is időben eljutatta…
A jelenlegi egészségbiztosítási törvény alapján megoldható, hogy egy nonprofit, regionális elvű, a betegeket képviselő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő biztosítási rendszer jöjjön létre - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán újságíróknak.
A Fidesz szerint akár szeptemberig-októberig nem várható érdemi kormányzás a koalíciós pártok marakodása miatt, a Fidesz viszont programja alapján törvényjavaslatokkal készül a következő időszakra - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Gyurcsány Ferenc kérdésére a kormányülésen a szabad demokrata miniszterek hivatalosan is megerősítették távozásukat a kormányból - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán. Elmondta: Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Kákossy Csaba gazdasági tárcavezető is bejelentette, hogy aláírták lemondó nyilatkozatukat.
Majdnem négymillió forint bánatpénzt kap Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, akit április 30-i hatállyal menesztett Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az SZDSZ másik két minisztere és hét államtitkára önként mondott le, ezért ők jóval kevesebb pénzt kapnak.
A jelenlegi helyzetben egy új, valóságos népi-nemzeti egységre van szükség, melynek megteremtéséhez a magyar történelmi egyházak segítsége elengedhetetlen - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke "Az ország lelke és az egyház" címmel tartott konferencia megnyitóján a Parlamentben.
Molnár Gyula (MSZP), Újbuda polgármestere elnézést kért Lakos Imre szabad demokrata alpolgármesterétől azért, mert távollétében, az egyik márciusi képviselő-testületi ülésen "f...kalapnak" nevezte. A kerületi vezető ezt szerdán közleményben tudatta az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc kérdésére a kormányülésen a szabad demokrata miniszterek hivatalosan is megerősítették távozásukat a kormányból - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán. Elmondta: Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Kákossy Csaba gazdasági tárcavezető is bejelentette, hogy aláírták lemondó nyilatkozatukat.
Ukrán határőrök gépkocsival követték, majd szállodájukban igazoltatták a Magyar Televízió Kárpátalján forgató munkatársait. A keddi esetről az MTI-t szerdán tájékoztató K. Debreceni Mihály riporter elmondta: az MTV háromtagú forgatócsoportja a Roma Magazin című műsor számára készít riportfilmet Csapon és Munkácson.
"Nyílt felhívásban" követeli a Fidesz a hevesi megyegyűlés szocialista elnökétől az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvest Zrt.-vel aláírt szerződés felmondását - az erről szóló levelet szerdán juttatta el az MTI-hez a Fidesz megyegyűlési frakciójának vezetője, illetve frakcióigazgatója.
Politikai erőviszonyok és alkuk döntik el, hogy milyen következménye lesz az SZDSZ ellenzékbe vonulásának az állami vállalatok felügyelőbizottságaiban, a médiakuratóriumokban, a parlamenti bizottságokban - mondta Lakner Zoltán politológus szerdán az MTI érdeklődésére.
Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint ötven százalék az esély arra, hogy pártja kilép a koalícióból - olvasható a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.
Továbbra is nagyon sok panasz érkezik a televíziók betelefonálós játékaira - mondta az InfoRádió Fórum című műsorának az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület vezető infokommunikációs szakértője. A betelefonálós játékok kockázatára a Gazdasági Versenyhivatal is felhívja a figyelmet.
Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint ötven százalék az esély arra, hogy pártja kilép a koalícióból - olvasható a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.
Április vége előtt, április 20-a körül történik meg a szabad demokrata miniszterek által vezetett minisztériumok átadás-átvétele - közölte Budai Bernadett a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Az utolsó csepp a pohárban. A válság történetéről, az SZDSZ arroganciájáról és hanyatlásáról szól a most megjelent 168 Óra. [Dátum: 2008. 04. 02. 13:36]
Elfogtak azt a négy fiatalt, akik elismerték, hogy ők siklatták ki és firkálták össze két hete a XI. kerületi Fehérvári úton közlekedő 56-os jelzésű villamost - jelentette be Tóth Ferenc, a BRFK osztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján. A fiatalok, akik "heccből" követték el a bűncselekményt, szabadlábon védekezhetnek.
Egyelőre sem a Fidesz, sem az SZDSZ nem foglalkozik azzal, hogyan alakulnak át a különböző bizottságok és testületek, ha utóbbi ellenzéki párt lesz. Ebben az esetben ugyanis a Fidesznek át kell majd adnia bizottsági elnöki helyeket az SZDSZ-nek, átalakulnak a szavazati arányok az Országos Rádió és Televízió Testületben, és módosulhat a médiakuratóriumok összetétele.
Délvidéki magyar szervezetek tiltakoztak szerdán Demszky Gábor budapesti főpolgármester április 4-ére tervezett nagybecskereki (Zrenjanin) látogatása ellen.
A józsefvárosi tanárverés, valamint a kezelhetetlen kaposvári diáklány ügye ráirányította a figyelmet az iskolai agresszióra. A jelenség nem új, de míg korábban főleg azok az esetek kaptak nyilvánosságot, amelyben diákok egymást bántották, illetve szülők vertek meg tanárokat, a legutóbbi két ügyben a diákok támadtak tanáraikra. Ez már tűrhetetlennek bizonyult, és mindenki a megoldást keresi.
Magyarországnál több embert csak Szlovákiában vernek át élelmiszerkereskedők. A korrupció hazánkban viszont az európai átlag alatt maradt, a listát e tekintetben Ukrajna vezeti.
Április vége előtt, április 20-a körül történik meg a szabad demokrata miniszterek által vezetett minisztériumok átadás-átvétele - közölte Budai Bernadett a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Többnyire első generációs értelmiségiekről van szó, akik menekülnek vidékről, akiknek kisebbségi érzésük van a fővárosi, az értelmiségi származású hallgatókkal szemben. [Dátum: 2008. 04. 02. 15:58]