Nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma Gyurcsány Ferenc, hogy megnyugtassa a befektetőek. A kormányfő tegnap a bukaresti NATO-csúcsról azt üzente, ma nincs kisebbségi kormány Magyarországon, koalíciós kormány van, nem mondta fel senki a koalíciós szerződést. Az ország sorsa nem színház, a politika pedig nem szerelem, amelyet érzelmi alapon lehet folytatni. Eközben Dávid Ibolya már az MSZP…
Április 30-ig, az SZDSZ koalícióban maradásig biztosan nem változik meg a parlamenti tisztségek, illetve a parlamenti pártok által betöltött pozíciók sorsa. Utána azonban minden lehetséges, hiszen ha a liberálisok ellenzékbe vonulnak elképzelhető, hogy átalakul az Országgyűlés bizottságainak összetétele, de megváltozhat a Ház tiszviselőinek névsora is. Ahol biztosan lesz változás, az a közmédiumok…
Míg az iskolai erőszak ügyében egyes szervezetek a közoktatási törvény szigorítását követelik, a szakértő szerint inkább annak betartására lenne szükség. Magyarországon törvény szerint 1947 óta nem üthet meg pedagógus gyereket. Ám általános a vélemény, itt az ideje, hogy a társadalom végre szembenézzen saját pedagógiai felelősségével is.
A BKV újonnan, ezúttal várhatóan pályázaton kiválasztott vezetőjének szinte ugyanazokkal a problémákkal kell majd szembenéznie, mint amelyeket bő egy éve, megbízatása átvételekor "örökölt" Antal Attila most távozó vezérigazgató. Ezek közül a legsúlyosabb továbbra is a cég súlyos alulfinanszírozottsága és a maga előtt görgetett jelentős hitelállomány. Ez sem kevés, de vannak más konfliktusok is.
Két év alatt 40 ezerrel csökkent az egyetemi alapképzésre jelentkezők száma - írja a HVG. A lap szerint ezt a visszaesést demográfiai okokkal már nem lehet magyarázni, a számok azt mutatják, hogy a felsőoktatás szerkezeti válsága tovább mélyül. Hetilapszemle.
Működőképes lehet a hét állami tulajdonú regionális egészségpénztáras biztosítási modell - mondta az InfoRádiónak Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász, aki azonban arra is figyelmeztet: adott esetben a helyi politika szólna bele a pénztárak működésébe.
Inkább legyen egyetlen országos egészségpénztár, mint hét regionális, a centralizált rendszernek ugyanis nagyon komoly előnyei vannak, és megbontani csak akkor érdemes, ha valódi verseny alakul ki a területi szervezetek között - mondta Mihályi Péter közgazdász. Az, hogy verseny legyen, a közgazdász szerint fontosabb, mint hogy megjelenik-e a magántőke a pénztárakban, vagy sem.
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről Herczog László munkaügyi közvetítő bevonásával.
Nem zárja ki egy Gyurcsány Ferenc nélküli koalíció lehetőségét az Országgyűlés szocialista elnöke, Szili Katalin ugyanis a házbizottság csütörtöki ülése után nem tagadta, hogy április 30-ig egy ilyen forgatókönyvről is szó esik majd az MSZP és az SZDSZ között - értesült a Magyar Nemzet.
Még nincs teljesen veszve a koalíció lehetősége az SZDSZ-szel, mivel a kilépésről a liberálisok küldöttgyűlése dönt majd - véli Kökény Mihály szocialista politikus. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az MSZP, ha mégis egyedül marad, képes lesz a kisebbségi kormányzásra. Kökény Mihály arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a népszavazás után egyértelművé…
Évente legalább 30 milliárd forint tiszta bevételt jelenthetne a magyar költségvetés számára, ha bevezetnék a kamionok számára a használatarányos útdíjat - mondta az InfoRádiónak Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt péntek délelőtt újságírók előtt.
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt péntek délelőtt újságírók előtt.
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között pénteken Herczog László munkaügyi közvetítővel megtartott egyeztetésen a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
Négyen megsérültek, amikor péntek délelőtt két személygépkocsi frontálisan összeütközött egymással a 87-es számú főúton, a Vas megyei Táplánszentkereszt térségében - közölte a rendőrség.
Számos új állatfajjal várja látogatóit idén a Fővárosi Állatkert: a berber makákó, az ecsetfülű folyami disznó és a Böhm-zebra mellett egy igazi sárkányt is megtekinthetnek majd az érdeklődők - mondta el az InfoRádiónak Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.
"Halál a gárdára" és "megdögletek ( ) magyarok" feliratokat festettek annak az épületnek a falára, amelyben a békéscsabai Fidesz-iroda működik - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken.
El kell kerülni az előrehozott választásokat, azonban ha a társadalom nagy többségének ez az elvárása, akkor ez az út is szóba kerülhet - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés szocialista elnöke. Szili Katalin hozzátette: nem feladata eldönteni, hogy ki vezesse a kormányt, de nem is személyi kérdésről, hanem Magyarország stabilitásáról van szó.
A Gyöngyösi Kórház Kft. fellebbezést nyújt be az ellen az ítélet ellen, amely szerint a bíróság egymillió forintnyi elmaradt ügyeleti díj, illetve ennek kamatai és egymillió forint nem vagyoni kártérítés kifizetésére kötelezte egy orvos keresete alapján az intézményt - tájékoztatta pénteken az MTI-t a kórház ügyvezető igazgatója.
Gyurcsány Ferenc nem örül az SZDSZ döntésének, és jobban szeretné a koalíció fennmaradását. A miniszterelnök szerint a legnagyobb valószínűséggel egy nyitott egypárti szocialista kormány megalakulására van esély, amely mérsékelt, felelős reformpolitikát folytat.
A kormányfő szerint nem személyi vagy hatalmi, hanem a reformokkal összefüggő viták okozták a minden korábbinál nagyobb koalíciós feszültséget. Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatóján természetesnek nevezte a koalíciós pártok közötti nézeteltérést, hiszen a közös kormányzás kompromisszum, amivel együtt jár, hogy a résztvevők - eltérő mértékben - feladják elképzeléseiket. A miniszterelnök…
A politikai válság alapvetően rengeti meg a magyar gazdaságot, a piacok egyre inkább az előre hozott választásokat tartják megoldásnak - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Az MDF szerint túl magas az üres CD-kre és DVD-kre kivetett jogdíj Magyarországon, ezért sokan Szlovákiában szerzik be ezeket az adathordozókat. Pettkó András országgyűlési képviselő szerint így évi 32 milliárd forinttal támogatja Magyarország a szlovák digitális fejlődést.
Április 1-jén 463 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 5 százalékkal - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
Növekvő választói aktivitást, valamint a biztosan szavazók körében a Fidesz 68, az MSZP pedig mindössze 20 százalékos támogatottságát jelzi a Századvég-Forsense népszavazás után, de még a koalíciós válság előtt készített felmérése. A Századég kutatási igazgatója Gyurcsány Ferenc pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján mondottakkal összefüggésben az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a miniszterelnök a…
Nem vezettek eredményre a péntek reggeli tárgyalások sem a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezetősége és a szakszervezetek között - jelentették be az érdekképviseletek képviselői sajtótájékoztatójukon.
A kórházak között mindaddig folytatódik a labdázás a súlyos állapotú betegekkel, amíg az egészségügyi vezetés nem dönti el, hogy a súlyponti kórházak milyen feltételekkel és hova küldhetik tovább a bonyolult ellátást igénylő, szövődményes eseteket - hangzott el a Magyar Kórházszövetség közgyűlésén.
Közösségi közlekedés nélkül a főváros népességének körülbelül 30-40 százaléka csak gyalog közlekedhetne, a többiek, akik autóval rendelkeznek, csak 12-15 kilométeres óránkénti sebességgel araszolnának a város útjain - mondták el közlekedés mérnökök a távirati irodának pénteken.
A BKV biztonságos működése, illetve az adósság növekedésének elkerülése érdekében évi 18,5 milliárd forintos állami többlettámogatást kér a fővárosi önkormányzat.
Nem vezettek eredményre a pénteki tárgyalások sem a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezetősége és a szakszervezetek között, így egyre valószínűbb a hétfői sztrájk - jelentették be az érdekképviseletek képviselői sajtótájékoztatójukon. Az egyeztetés vasárnap folytatódik.
Vérnyomás- és koleszterincsökkentők, valamint pszichiátriai szerek, antibiotikumok és urológiai készítmények ára is csökkent április 1-jétől - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Változékony időjárásra, kisebb esőkre kell számítani a hétvégén, hideg azonban nem lesz. Hétfőn egy hidegfront érkezik a térségbe, de szerdától ismét 20 fok körüli meleg várható - mondta el az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Pénteken ismét összeült a miniszterelnök és a szocialista párt több prominense, hogy egészségpolitikusokkal közösen megbeszélést folytassanak az egészségügyről. A mai megbeszélésen nem elsősorban a pénztártörvény volt napirenden - mondta az ülés után Kökény Mihály országgyűlési képviselő az MTI-nek, hozzátéve: a törvény módosításáról elkészült tervezetet megismertetik majd a többi párttal és a…
A Kereszténydemokrata Néppárt az EU-ban is lobbizni kíván annak érdekében, hogy uniós pályázati források is rendelkezésre álljanak a "digitális írástudás" elterjesztésére, a digitális szakadék csökkentésére. Pártja álláspontját Molnár Béla ismertette pénteken az MTI-nek.
Április 8-tól felfüggesztette a MÁV Általános Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A döntés visszavonásig érvényes.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szolidáris a budapesti tömegközlekedés színvonalának és a munkahelyek megőrzésének érdekében sztrájkot hirdető valamennyi, a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV) működő szakszervezettel, az ott dolgozó munkavállalókkal - közölte a VSZ pénteken szolidaritási nyilatkozatban az MTI-vel.
Kevés esélyt lát a koalíció fennmaradására Fodor Gábor, aki szerint a szocialistáknak kell eldönteniük, mit akarnak: kisebbségi kormányzást, előrehozott választásokat vagy a koalíció fenntartását. A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta: utóbbihoz valószínűleg személycserékre, köztük a miniszterelnök távozására van szükség.
A miniszterelnök szerint természetes a koalíciós pártok közötti nézeteltérés; 18,5 milliárd forint többlettámogatást kér a BKV számára a főváros; egyre valószínűbb a hétfői BKV-sztrájk - a nap legfontosabb hírei.
Kiss Péter szerint nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út a kormányzóképesség megtartásához. A kancelláriaminiszter az MTI-nek és az ATV-nek adott interjúban pénteken úgy fogalmazott, hogy lehetőség szerint újra kell alakítani az SZDSZ-szel a koalíciót, de ha ez nem megy, akkor az ország számára fontos konkrét ügyek mentén kell együttműködni a felelős parlamenti erőkkel.
Rövidesen a kormány elé kerül a korrupció visszaszorítását célzó stratégia - számolt be az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor hozzátette: reméli, hogy néhány héten belül sikerül megegyezniük a pártoknak az új párt- és kampányfinanszírozási törvényről.
Kisebbségi kormányzás csak nagyobb politikai kultúra jelenléte esetén képzelhető el, ha viszont ez meglett volna Magyarországon, nem jutottunk volna idáig - jelentette ki Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.
Társadalmi és párton belüli vitákat rendeznek az elkövetkező napokban és hetekben az MSZP európai parlamenti képviselői részvételével arról az kiáltványról, választási dokumentum-tervezetről, amelyet az Európai Szocialisták Pártja dolgozott ki a jövő évi európai parlamenti választásokra készülve. Herczog Edit EP-képviselő, az MSZP elnökségének tagja pénteken Veszprémben sajtótájékoztatón azt…